Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Napjainkban még mindig van piaca a piacnak

A szeptember eleji áfa- és energiaár-emelés a hentesnél csak a húsos csontot kímélte meg, a baromfiboltokban azonban alig érzékelhetően nőttek az árak. A zöldségesek általában nem kérnek többet, de a termelői árnál még így is jóval drágábban kínálják portékájukat.
A vevők szerint a piac még mindig olcsóbb, mint az áruházak. Fotó: Karnok Csaba
Az olcsóság, a friss áruk és az atmoszféra miatt járnak a szegediek a Mars térre. A többség legalábbis ezeket az indokokat hozta fel, amikor arról kérdeztük őket, milyen vonzereje van a piaci forgatagnak. Pedig az élelmiszerek szeptember 1-je óta az ötszázalékos áfanövekedés, s a terméktanácsok áremelései miatt átlagosan 5–20 százalékkal kerülnek többe a Marson.

Krisztin István, a régi vásárlócsarnok egyik húsboltjának tulajdonosa sem tehetett mást: árat emelt. Csak a húsos csont kerül nála annyiba, mint eddig. A forgalom csökkenése már két-három nappal az áremelés után jelentkezett. A tőkehúsok ára azonban még így sincsen az egekben: 1998-ban körülbelül ugyanennyit kellett fizetni a marha- és a sertéshúsért, mint ma. – Ráadásul akkor kevesebb volt az emberek fizetése. Igaz, például a benzin és kenyér ára alacsonyabb volt – mondta Krisztin István, aki mégsem tart attól, hogy tartósan elmaradnak a vásárlói. – Enni és inni mindig kell. Tapasztaltból mondom, az ember nem szokott spórolni a hasán – magyarázta a hentespult mögül.

A Csülök Bt.-nél ennél is nagyobb volt az ármozgás: kolbásztól a kolozsvári szalonnáig átlagosan 10–20 százalékkal emelték az árakat. – Fehérpecsenyét már rendelni sem merünk. Amíg szeptember 1-je előtt még 1400 forintba került, most 400 forinttal kellene drágábban adnunk. A forgalmunk már e nélkül is jelentősen visszaesett – panaszolta Jenei Istvánné boltvezető.

Roszik néni zöldségei

Termelői árakon kínálták a homokháti gazdák termékeit szombat délelőtt Móravároson és Alsóvároson. A burgonya kilóját 50, a hagymáét 60, a paprikáét 35, a kétkilós káposzta darabját szintén hatvan forintért adták. Az akció szervezője Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő volt. Mórahalom polgármestere elmondta, az áfa és az energiaárak emelése miatt a magyar gazdák eddigi 10 százalékos haszonkulcsa is elolvadt. A kereskedelmi ágazat ezzel szemben 150–200 százalékos haszonnal dolgozik. Alsóvároson futottunk össze a nyugdíjas Roszik Mihálynéval, aki 60 kiló hagymát, 200 kiló krumplit, 4 kiló paprikát és négy fej káposztát vásárolt 13 ezer 980 forintért. A Mars téri piacon ugyanekkora tétel 25 ezer 560, a Tescóban 31 ezer 58 forintjába került volna. Nógrádi jelezte: amennyiben sikeres lesz akciójuk – márpedig az volt –, terveik között egy olyan „szociális bolthálózat" kialakítása szerepel, ahol a homokháti gazdák saját termelési költségeiknél csak minimálisan többért, kis haszonnal árulják majd portékáikat.

Nemcsak a nyersanyagok, a meleg ételek árát sem kímélte a szeptember. A sült kolbász és a palacsinta is többe kerül. – Még így is kevesebbet emeltem, mint a beszállítónk. Ha az ő áraikhoz igazodnánk, senki nem venné meg a sülteket – mondta Farkasné Kovács Ibolya. Hogy kiegyenlítse a hiányt, a tuti termékek, az alkoholos italok árát emelte kicsit jobban, hogy például a sült kolbászt ne kelljen sokkal többért adnia.
A palacsintázónál pedig megtudtuk, nem a tojás árának emelkedése miatt kényszerültek ők is drágábban kínálni az édességet. – Amióta beköltöztünk az Irén csarnokba, lángossütéssel is foglalkozunk, szeptemberben pedig nem csupán az élelmiszer-, az energiaárak is növekedtek. Eddig ezer köbméter gázt fogyasztottunk, nem is merek rágondolni mennyit kell majd fizetnünk érte – adott választ az emelés miértjére Vassné Hegyi Mária.

A baromfikedvelők azonban fellélegezhettek. – Csak a csirkemell, a comb és a szárny árát növeltük átlagosan 7–8 százalékkal – adott rövid árkörképet Bozóki Istvánné, a régi csarnok úgynevezett „sárga csirkeboltjainak" üzletvezetője. A csirkések standjai előtt szemlátomást ugyanannyian álltak sorban, mint néhány héttel ezelőtt. A nyugdíjasoknál szokás szerint a far-hát, másoknál a sárga bőrű, egész házi csirke volt a nyerő.

Meglepődött viszont az árakon Hajdúné Tóth Mária, aki elmondása szerint az ősszel először járt kint a Mars téren. Mivel pont csirkecombot vásárolt, az áremelést azonnal érzékelte. – Éppen azt nézem, hogy nyáron még a tojást is 20-21 forintért lehetett venni, most 23-25 forint alatt nemigen látom árulni. Azért a piac még mindig olcsóbb, mint az áruházak. Egyébként is szeretek nézelődni, válogatni: a piacnak ma is van valami varázsa.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mese a szegedi belvárosban

Szinte hihetetlen eset történt csütörtök este a szegedi belvárosban: egy idősebb hölgy… Tovább olvasom