Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Nárai György: aki belelát az emberekbe

Szeged - Nárai György címzetes egyetemi docens, az integrálódott szegedi kórház egykori főigazgatója minden, az egészségügyben odaítélhető elismerést besöpört, az SZTE szenátusa pedig a közelmúltban Pro Universitate Díjjal ismerte el a munkáját. Interjú.
– Amikor interjút kértem öntől, nem gondoltam, hogy valamelyik egyetemi intézményben fogunk randevúzni, úgy tudtam, nyugdíjba vonult. Tévedtem? Még dolgozik?
– Egy hónapja valóban „aktív" nyugdíjas vagyok, de még egy kicsit dolgozok is. Nehéz elszakadni attól a területtől, ami 1961, azaz az orvosegyetemre kerülésem óta a családom mellett az életemet jelentette. Most itt, ahol találkoztunk, a radiológiai klinikán, rezidensekkel elemezzük a röntgenfelvételeket. Megnézzük, milyen diagnózist állapítottak meg, és azt helyesen tették-e.

– Találtak már olyat, amelyik nem volt az?

– Természetesen mindenki tévedhet a hosszú, túlságosan leterhelt pályafutása alatt. Nem túl gyakran, de előfordult, hogy találtunk, ám ne gondolja, hogy ezek égbekiáltó tévedések voltak.

– A sebészek vagy a szülészek nevét és telefonszámát egymásnak adják az emberek, de azt még nem hallottam, hogy van egy jó radiológusom. Nem bánta meg, hogy röntgenorvos lett?

– Dehogy bántam meg! Tudja milyen szép ez a terület! A legszebb! Mi látjuk meg először, hogy az emberi szervezetben milyen változások vezettek a betegséghez, sérüléshez, mi állapítjuk meg a diagnózist, ami alapján pedig a más területen dolgozó kollégák életeket menthetnek, gyógyíthatnak, vagy éppen életet adhatnak egy újszülöttnek.

Nárai György: Egy hónapja nyugdíjas vagyok, de még egy kicsit dolgozok is. Fotó: Frank Yvette
Nárai György: Egy hónapja nyugdíjas vagyok, de még egy kicsit dolgozok is. Fotó: Frank Yvette

– Mennyi felvételt nézett meg az elmúlt évtizedek alatt?

– Még megsaccolni sem tudom, több tízezret.

– Elmondaná, hogy pályafutása alatt mi volt a legmegrázóbb, mi a legérdekesebb és mi a legjobb élménye?

– Nehéz, sőt lehetetlen ezekre válaszolni, pláne konkrét eseteket említeni. A legmegrázóbbak a gyerekeket ért traumák. Kivétel nélkül mindegyik megviselt. Engedje meg, hogy itt megemlítsem: számos, a pályafutásom egyes időszakaiban forradalminak tartott módszert vezettünk be vagy honosítottunk meg az országban elsőként itt, Szegeden. Volt, amit kooperációban az I. számú belgyógyászati klinika szakorvosaival.

Beteg- és főigazgató csere

Nárai György szabadságon volt, amikor négy éve az általa vezetett kórházban két idős beteget összecseréltek. Bár a főigazgató felelősségét sem az ügyben indított vizsgálatok, sem a jogerős ítélettel zárult nyomozás nem állapította meg, mégis távoznia kellett a kórház éléről.

– Elégedett a pályafutásával, aminek csúcsán, 1996-tól 2006-ig, főigazgatóként vezette az időközben megszűnt, pontosabban az egyetembe integrálódott városi kórházat?

– Igen, az vagyok. Nincs hiányérzetem.

– Egyébként nem is lehetne, hiszen minden, az egészségügy területén odaítélhető szakmai kitüntetést, címet, díjat megkapott, a Batthiány-Strattmann László-díjtól a Pro Sanitate Díjig, sőt az egyetem szenátusa nemrégiben Pro Universitate Díjjal ismerte el a pályafutását.

– Ezért is mondtam az imént, hogy nincs hiányérzetem. De ugye nem tűnök nagyképűnek, ha megemlítem, hogy 2002-ben a szülővárosom, Szeged megtisztelt a Pro Urbe Díjjal.

– Bocsássa meg, hogy kihagytam. Ne gondolja, hogy tapintatlan vagyok, de a végén muszáj rákérdeznem a betegségére, mert...

– Ne, ne szabadkozzon, hat éve viaskodok a Parkinson-kórral. A betegségnek vannak külső jelei, küzdünk egymással.

Olvasóink írták

  • 3. kerdes 2008. szeptember 09. 18:40
    „Botka Polgármester, vajon most mit érzel, amiért egy igazi szegedit rugtál ki, akit még a biróság is felmentett. Ez is a te lelkeden szárad az egész szegedi egészségügy tönkretételével együtt.”
  • 2. Rucz Tibor 2008. szeptember 09. 13:34
    „Örömmel olvastam a cikket Dr. Náray Főigazgató Úrról,hiszen
    egy éve már semmit nem hallottam felőle.Náray Főigazgató Urat
    a szegedi Biológiai Központból ismerem személyesen,ott több-
    ször is találkoztunk és beszélgettünk egy keveset.Nyugodt,
    bölcs,okos embernek ismertem meg, szívből gratulálok elnyert
    díjaihoz,méltán kerültek ezek a díjak hozzá!
    Náray Főigazgató Úrnak és Kedves Családjának ismeretlenül is
    jó egészséget,hosszú,boldog éveket kiván: Rucz Tibor”
  • 1. kALMÁR ANNA 2008. szeptember 09. 11:38
    „Van szerencsém személyesen is ismerni Nárai urat,mint kedves vevőmet.Igazán emberséges személyiség.Megérdemelte a díjakat.Gratulálok!Jó egészséget kívánok neki és kedves családjának.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lenullázott sportigény

Szeged - Az olimpiai szereplés után felerősödtek a figyelmeztető hangok: halódik a magyar… Tovább olvasom