Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Négy és fél milliárd forint az Alsó-Tisza mentén

Négy és fél milliárd forintot igényel a rekordárvíz által tönkretett gátak, megsérült töltésszakaszok helyreállítása az Alsó-Tisza vidékén – legnagyobbrészt Csongrád megyében. Dóc, Felgyő, Szegvár térségében éppúgy helyre kell állítani a gátakat, mint ahogyan a szegedi partfalat is ki kell javítani. Legkésőbb októberre elkészül az összes helyreállítás.

Sokba került a védelem, nagy a megelőzés költsége is. Fotó: Schmidt Andrea
Az Alsó-Tisza-vidék árvízi helyreállításra szánt négy és fél milliárdja része annak a több mint 11 milliárdnak, amit a kormány fölszabadított a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak a költségvetés általános tartalékaiból – tudtuk meg Dobi Lászlótól, az Atikövizig igazgatójától.

Arról, hogy mely cégek végzik a munkákat, közbeszerzési eljárásokon született döntés. A bonyolító cég az Oviber lett, a kivitelezői munkát a Szeviép Rt. nyerte el. A vízügyi igazgatóság a terület kezelőjeként a műszaki koordinálást végzi, és részt vesz a szakmai ellenőrzésben. A helyreállítási tervek nemsokára elkészülnek, és indulnak a munkák – októberben már be is fejeződnek.

Hol, mit kell helyreállítani az árvízvédelmi rendszeren a megyében? Az egyik legfontosabb munka Dóc térségében kezdődik, az emlékezetes töltésrézsű-megcsúszás helyszínén. Itt úgynevezett szivárgót építenek a töltéstest mentett oldali részébe, másfél kilométer hosszan. A szivárgó egyfajta kavicsszűrő a töltéstestben: összegyűjti a töltésbe kerülő vizet, és egy e célra kialakított medencébe vezeti. A kavicsréteg megkönnyíti a töltésbe bekerült víz kilépését – ennek híján az egyre gyűlik, a víznyomás egyre erősödik, a következmény a rézsű megcsúszása.

Felgyőnél – ahol több kilométer szakaszon megcsúszott a rézsű – a töltést még a védekezés időszakában bordás megtámasztásokkal erősítették meg. Ezeket nem távolítják el, magát a rézsűt pedig – amely itt még a régi metódus szerint épült és lépcsős – menetelessé alakítják. Így az eredetihez képest sokkal stabilabb lesz. Rézsű-helyreállításra a túlparton is sor kerül, például Szegvár térségében, illetve Hódmezővásárhelynél, a bodzási út és Körtvélyes között.

Csongrád belterületén a magas víz óriási nyomása tönkretette a sárkányfarki-zsilipet. A megrongálódott régi, vasbeton csövekbe modern béléscsövet húznak, a kettő közti résbe megfelelő anyagot juttatnak – így a cső megfelelően szilárd lesz.

Szegeden három helyen kell jelentős javításokat végezni a partfalon.
A megyén kívül, de közel hozzánk: Kunszentmártonban is ki kell javítani a partfalat, s a töltést is meg kell erősíteni.

A Maros mentén is indulnak munkák. Makónál például helyreállítják a – szakkifejezéssel szólva – zárt szivárgórendszert, mely megakadályozza a fakadó vizek feltörését. A deszk-fehértói, és az ószentiváni szivattyútelepekhez csatlakozó csatornákon az áradáskor buzgárok jelentkeztek, ezek ellen is megfelelő műszaki megoldásokat alkalmaznak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kormos javított, Molnár hallgatott

A fideszes Molnár Zoltán egyszer sem szólalt fel, párttársa, Szőllősi Béla viszont több mint két… Tovább olvasom