Délmagyar logó

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 12°C | 22°C Még több cikk.

Négy éve üres a Bartók épülete

Szeged - Folytatódik a Bartók-saga Szegeden: az egykori művelődési ház bezárása után a Szegedi Városi Ügyészség szeretett volna beköltözni, de financiális problémái adódtak. Utána a Honvédelmi Minisztérium vetett szemet a Vörösmarty utcai palotára. A katonai ügyészség januári integrációja után most ismét az ügyészi szervezet érdeklődik a Bartók után.
4 éve áll üresen a Bartók Béla Művelődési Központ Vörösmarty utcai épülete. Az 1400 négyzetméteres palotát 2008 áprilisában zárták be, ahová a Szegedi Városi Ügyészség szeretett volna átköltözni a túlzsúfolttá vált bíróság Széchenyi téri épületéből.

A művelődési házra már bezárása előtt felfigyeltek, ám a gazdasági válság miatt végül mégsem tudtak pályázni a 300 millió forintra becsült épületre. Így a 60 ügyészségi alkalmazott továbbra is a bíróság épületében dolgozik. A Széchenyi téri palotában van az egykori Szegedi Katonai Ügyészség 25 fős hivatala is, amely január 1-jétől az egységes ügyészi szervezetbe integrálódott. 2008 végén még a hajdani Dugonics András Általános Iskola épülete után érdeklődtek, amelynek eladásáról a napokban döntött a város – az integráció miatt a Dugonics mára kikerült az igazságügy látóköréből.

Cseh Attila és Lőrinczy György a Bartók előtt. Bejelentkeztek.
Cseh Attila és Lőrinczy György a Bartók előtt - évekkel ezelőtt bejelentkeztek.
Archív fotó: Miskolczi Róbert

Igazságügyi negyed

A Szegedi Ítélőtábla 2005-ben költözött az egymilliárd forintért megvásárolt, mintegy 2500 négyzetméteres épületbe a Sóhordó utcába. Itt működik a katonai tanács, valamint a végrehajtói iroda is. A Fellebbviteli Főügyészség 2007 végén költözött a Juhász Gyula Művelődési Központ 600 négyzetméteres épületébe. A palota ára a felújítással együtt 450 millióba került. 2009-ben a Stefánián lévő régi Sajtóházat 550 millió forintos felújítás után a Csongrád Megyei Főügyészség és a Szegedi Nyomozó Ügyészség vette birtokába. A cégbíróság és a munkaügyi bíróság a Tábor utca 4. szám alatt működik, míg a városi bíróság peren kívüli és végrehajtói irodái a Tisza Lajos körút 2–4. szám alatt találhatók.  

A katonai ügyészség szemezett a Bartókkal is: a Honvédelmi Minisztérium a tulajdonában lévő Boros József utcai épületegyüttest értékegyeztetéssel cserélte volna el, mivel a Boros József utcai ingatlant 60 millió forinttal értékesebbnek becsülték a hajdani művelődési háznál. – Az ügyészségi szervezet januári összevonása óta ismételten felmerült a Bartók művelődési ház igazságügyi célra történő hasznosítása – mondta lapunknak Solymos László alpolgármester.

A Szegedi Városi Bíróság és a Szegedi Törvényszék nyugodt munkájához az ügyészég mihamarabbi költözése jelentene megoldást. – Az épületben működő bíróságok elhelyezési körülményei rosszak. Kevés a tárgyalóterem, a megnövekedett ügyfélforgalomra tekintettel legalább 10 tárgyalóval többre volna szükség. A bírák kettesével-hármasával, a jegyzőkönyvvezetők, leírók négyesével-hatosával kénytelenek dolgozni igen szűkös körülmények között. Komoly problémát okoz a nagy mennyiségű irat tárolása is. Az ügyfélfogadó irodák is szűkösek: ügyfeleinket méltatlan állapotok között vagyunk kénytelenek fogadni – mondta Cseh Attila sajtószóvivő, a Szegedi Törvényszék elnökhelyettese.

Havi 25 ezer forint

A Bartók művelődési ház kulcsa az IKV Zrt.-nél van. A városi cég takarítja a Bartók előtti járdát, amelyet rendszeresen bepiszkítanak a galambok: a járda tisztán tartása havi 25 ezer forintba kerül az IKV-nak. 

 
A közel 130 éves épület műszaki állapota is leromlott: az elmúlt évtizedekben felújításon nem esett át, utoljára a 70-es évek elején volt részleges felújítás. Az épület teljes felújítását korábban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács – még a 2005. évre – tervbe vette, azonban költségvetési okokból a felújítás nem kezdődhetett meg. – A törvényszék vezetése az elmúlt években tanulmánytervet és többféle koncepciót dolgozott ki a felújításra, az itt működő egyes szervezeti egységek máshol történő elhelyezésére. Sajnos ezek a tervek egyelőre anyagi okokból, költségvetési forrás hiányában nem valósulhattak meg. Így a bíróságok működése, a munkaszervezés napi problémákat okoz – magyarázta a sajtószóvivő.

Olvasóink írták

  • 11. mgabca 2012. május 14. 20:45
    „Elég jó kis parkettás termei vannak, legalább pár tánccsoport, hasznát vehetné próbálás céljából.
    Átmenetileg, jól jönne.
    Pl. nekem akkor,amikor ifjú párokat tanítok keringőzni esküvőre, és sosincs hol gyakorolni...
    Sajnos vannak táncosok, akik köves teremben gyakorolnak, ami nem tesz jót az izületeknek!”
  • 10. szatyi 2012. május 14. 20:25
    „"8. lukrecia 2012.05.14. 18:25 "

    A cserepes sor az nem "onkormanyzati epulet", hanem sor!”
  • 9. lukrecia 2012. május 14. 18:43
    „10 ev utan vegre lehet visszavonta a vadat az ugyeszseg a Keiser csalad hamis tanuzasa miatt. 10 ev utan!!!!
    Kell a hely , kell a Bartok is. :))))”
  • 8. lukrecia 2012. május 14. 18:25
    „A cserepes sor ugye onkormanyzati epulet ??
    Bartok Muv haz?? eloszor leamortizalni, majd atjatszani. A magyar teeszekkel is ezt csinaltak.
    Ugyeszsegnek kell a hely, nem gyoznek terjeszkedni annyi az ugy. Vagy a kolteni valo ??”
  • 7. Commander-V2 2012. május 14. 12:07
    „5: ha tájékozódnál tudnád, hogy az I. kórház épületét az egyetem használja és természetesen fizet érte. Ha ott kórház lenne, már régen államosította volna a Fidess.”
  • 6. szatyi 2012. május 14. 10:52
    „"2. Hammada_Fleet 2012.05.14. 08:45 "
    "Régi Hungária + Centrum-gödör + Téglagyár..."

    Ezek mind magántulajdonok, az ingatlangazdálkodásnak semmi köze hozzá!”
  • 5. Mike3 2012. május 14. 10:34
    „+ 1-es kórház. nem jött össze a fitnessmutyi, azóta is csak a pénzt nyeli az épület”
  • 4. vmagdi 2012. május 14. 10:14
    „ugyis mindjart nyari szunet. Ja es a Delmagyar sajtohaza is az ugyeszsege. Az ugyfelszolgaltot meg ki kell helyezni a szolgaltatokhoz : ) pld a postara, ott a sok ablak es legfeljebb 2-3 uzemel :)”
  • 3. manningi 2012. május 14. 08:58
    „Az már senki fejében sem fordul meg, hogy esetleg a földuzzasztott létszámot kellene csökkenteni. Úgy sem haladnak az ügyek.”
  • 2. Hammada_Fleet 2012. május 14. 08:45
    „+ Régi Hungária + Centrum-gödör + Téglagyár.

    Az ingatlangazdálkodás csúcsa. Ezt is premizálják valahol?”
  • 1. Logaritmus 2012. május 14. 08:11
    „60 főnek három emeletes épület? Minek?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Taroltak a szegedi diákújságírók

Nyolc díjat, köztük a legnagyobb kitüntetést hozták el Budapestről a hét végén a szegedi diákújságírók. Tovább olvasom