Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Négy óra alatt Szegedről Deszkre

Szeged - Megbénult a 43-as út tegnap délelőtt: az öt halálos áldozatot követelő klárafalvi baleset miatt Szegedről négy óra alatt sikerült eljutni Deszkre. A kocsisor vége a Szőregi út elejéig ért.
Tegnap délelőtt 7.40-kor indultunk Szegedről kocsival Makóra, de az ottani szerkesztőségünkbe csak fél 1-re értünk. A klárafalvi, öt emberéletet követelő tragédia utáni helyszínelés és mentés miatt előbb teljes, majd félpályás útlezárás akadályozta a közlekedést.

Szegeden a Szőregi út elejéig lehetett nyugodtan autózni, aztán beértük az előttünk álló kocsisort. Deszk mindössze tíz kilométerre van, de ez a táv tegnap délelőtt sokkal többnek tűnt. A sorban álló külföldiek kézzel-lábbal próbálták megtudakolni a magyaroktól, miért nem haladunk. A rádiót hallgatók azonnal mondták: baleset miatt állunk. Akik viszont ezt nem tudták, Szőregen a 43-assal párhuzamosan haladó kis úton próbáltak meg előbbre jutni. Nem sokat nyertek vele, mert ez a cukrászdánál rákanyarodik a főútra, így hamarosan itt is kialakult egy újabb kocsisor.

Több kilométeres kocsisor kígyózott tegnap a baleset helyszínétől  Szeged felé.  Fotó: Karnok Csaba
Több kilométeres kocsisor kígyózott tegnap a baleset helyszínétől Szeged felé.
Fotó: Karnok Csaba

A napon álló kocsikból szép lassan kiszálltak a bennük ülők, és megpróbáltak árnyékba húzódni. A nyitott ajtókat kerülgetve motorosok gurultak a veszteglő kocsik között. Az egyre türelmetlenebbé vált utazók közül néhányan hangos szóváltásba keveredtek egymással. A Szőregi úton majdnem négy órát vesztegeltünk, úgy háromnegyed 12 körül aztán végre megindult a sor.

Egészen a deszki benzinkútig jutottunk, ahol ismét meg kellett állni. Innen csak araszolva haladtunk előre, közben egy szirénázó motoros rendőr járt föl és alá, majd Szeged felé elvontatták az összetört kamiont. A szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott személyautó maradványait már korábban elszállították. Makóra majdnem öt óra elteltével, fél 1-kor érkeztünk.

Olvasóink írták

  • 14. SZEMOKA 2009. augusztus 11. 22:33
    „Nagyot írt Korom András! Csak így tovább!”
  • 13. ClarkGriswald 2009. augusztus 11. 11:07
    „40 perc alatt értem be Szegedről Makóra tegnap, Hmvhely felé indulva. Tehát elindultam 7:20-kor, és 8-ra beértem. Ennyi. Senkiháziak kezében van a popszakma. :)”
  • 12. hihetetlen 2009. augusztus 11. 10:48
    „Nem ide szántam a hozzászólásomat, elnézést!”
  • 11. hihetetlen 2009. augusztus 11. 10:46
    „moderálva off”
  • 10. rolend01 2009. augusztus 11. 08:50
    „Végülis ez egy "hatalmas" cikk! Arról még egy kis szöveg sincs kint, hogy tegnap késelés volt Pitvaroson! ENNYI”
  • 9. abrakapokusz 2009. augusztus 11. 08:39
    „Re.: 8.Xray25
    Köszi a felvilágosítást!

    Igen a kukutyini útra gondoltam.
    Még soha sem jártam rajta, de ismerem az elágazást, és a térképen is szerepel.
    Nem tudtam, hogy lezárták.:(”
  • 8. xray25 2009. augusztus 11. 08:26
    „Kedves Abrakopukusz!

    A kübekházi útra :) gondolsz?? Azt kb. 1 éve csinálják és természetesen le van zárva és természetesen már régen át kellett volna adni, de csúsznak az átadással.....
    Úgyhogy ha a 43-s bedugul, marad Vásárhely, ami kb 1 óra késéssel jár.... Már lassan az az út is használhatatlan lesz, de ez sem az útkezelöt sem az érintett kormányzati szervet nem érdekli.., mert nem ö használja.. meg nem az ö hozzátartozöja jár rajta nap mint nap... vagy okoznak neki balesetet.. addig meg kit érdekel mennyit vársz, mekkora a dugó, vagy kirugnak a munkahelyedről mert állandóan késel mert valami b... külföldi söfőr s azt hiszi a szántóföldön van ( otthon) és nem ismeri a közlekedési szabályokat...”
  • 7. Kaccat 2009. augusztus 11. 08:12
    „Ez egy fontos főoldali cikk :D
    Egyetértek az előttem szólóval, kár volt ezért növelni a dugóban veszteglő autók számát, főleg 7:40-kor beállni, mikor már negyed 7-kor a balesettel volt tele a rádió...”
  • 6. abrakapokusz 2009. augusztus 11. 08:05
    „Ha a baleset Deszk és Klárafalva között történt, akkor miért nem lehetett a
    személygépkocsikat legalább egyirányban a Szőreg-Klárafalva kerülőútra terelni???”
  • 5. ketkerek 2009. augusztus 11. 07:55
    „Bárhol ahol torlodás alakul ki az uttesten lehetöség szerint jobbra lekellene huzodni,mert ilyen esetekben középen marado helyet esetleg pl. a mentők igénybe tudják venni.Ahol a kép készült erre lenne bőven hely.Érdekes modon senkinek sikerült,sőt van aki terelővonalon áll,mert szeretne előre látni.Ugyan igy szokták az autopályán is,össze-vissza.”
  • 4. Martynko 2009. augusztus 11. 07:46
    „Jobb dolguk nem volt? Erre volt penz 4 orat puffogtatni a benzingozt.. gratula! Ertelmes es otletes a cikk mondhatom... Amugy rovidebb ut Batida fele volt.”
  • 3. NTK 2009. augusztus 11. 07:37
    „Miért nem mentek Vásárhely felé? Legalább megtekinthették volna a 47-es építés alatt álló és már nyomvályús szakaszát, valamint az igen-igen kacsakaringós vásárhelyi tehermentesítő utat!”
  • 2. GAgyi 2009. augusztus 11. 07:37
    „"Tegnap délelőtt 7.40-kor indultunk Szegedről kocsival Makóra, de az ottani szerkesztőségünkbe csak fél 1-re értünk."
    Aki hülye, az meg is érdemli......+1 autó a dugóban "csakazértis" arra megyek miatt. gratula!”
  • 1. Agika88 2009. augusztus 11. 07:25
    „És most komolyan azért mentek el a makói szerkesztőségbe, hogy lemérjék mennyi idő alatt érnek oda? :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vita a klinikai tömb körül

Szeged - Miután több szenátor megkérdőjelezte az új klinikai tömb fenntarthatóságát, mára rendkívüli szenátusi ülést hívott össze az egyetem vezetése. Tovább olvasom