Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Négy rend nővérei szolgálnak az egyházmegyében

Szeged - Misztifikált, titkokkal övezett az apácák élete, mindennapjaikról nem sokat lehet tudni. Az emberek többsége csak lopva pillant rájuk, vagy éppen ellenkezőleg, megbámulják őket. Pedig – saját szavaik szerint is – teljesen normális emberek. Az egyházmegyében négy rend nővérei dolgoznak.
Hódmezővásárhelyen szinte mindenki ismeri a Szent Domonkos rend szerzeteseit. – Miért tesz valaki fogadalmat? Olyan ez, mint amikor valaki a jövendőbeli párjáért fohászkodik, és megtalálja azt, aki a sírig hű társa lesz. Természetfeletti ajándék – mondta Héjja Beatrix Lujza nővér. Nem nővérnek készült, kémia–fizika szakon végzett a JATE-n. – Én ebben találtam örömöt és lelki békét. Ugyanúgy élek, mint más normális, 40 éves nő, csak más a hivatásom. Nincs tiltólistánk, hogy mit nem szabad. Ahogy Szent Pál mondja: „mindent szabad nekem, de nem minden használ" – tette hozzá. A városban öt nővér él, szerzetesi ruhát viselnek, hitoktatást tartanak és lelki gyakorlatokat kísérnek.

A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek első tagjai 1858-ban telepedtek le Magyarországon. Főleg az anyai hivatásra, a családban és az életben való helytállásra tanították a lányokat. Ivanics M. Andrea nővér elmondta: ma már nemcsak hittant, más iskolai tárgyakat is oktatnak Szegeden és Makón. A nővérek nem hordanak fátyolt, szerzetesi ruhát, de öltözködésükben a fekete-fehér dominál.

Dominikánus apácák Vásárhelyen. Természetfeletti ajándékot találtak. Fotó: Tésik Attila
Dominikánus apácák Vásárhelyen. Természetfeletti ajándékot találtak.
Fotó: Tésik Attila

 Bár nem kötelező, kék szerzetesi ruhát hord egy lengyel Szalvátor nővér, aki két társával él Szegeden. Az Isteni Üdvözítő Nővéreiként ismert rend Magyarországon még alig ismert, bár az első két szerzetes 1899-ben érkezett Rómából hazánkba, a fővárosi Angyalföldre. A szerzetesrendek 1950-es feloszlatását követően a tartomány megújításának gondolata 2005-ben vetődött fel, akkor érkezett Szegedre egy-egy szerzetes Lengyelországból és Indiából – ismertette Móser Erika, aki 2007 nyarán csatlakozott hozzájuk az osztrák tartományból. Azóta részt vesznek az újszegedi egyházközösség életében, bekapcsolódtak a hitoktatásba. Kapcsolatban vannak idős, beteg emberekkel, a fiataloknak lelki napokat, lelkigyakorlatokat szerveznek, a püspökségen, az egyetemi lelkészségen és a plébánián dolgoznak.

A Jézus Szíve Népleányai Társaságát Bíró Ferenc jezsuita alapította Budapesten 1921-ben az egyház és a magyar nép szolgálatára. Szegeden öt nő tagja az apostoli társaságnak, amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy a teremtett világ javait Isten dicsőségére és embertársaik szolgálatára használják – közölte Szoszik Zsuzsanna, a szegedi szervezet tagja. Ezt az emberek számára lelki-szellemi táplálékként szolgáló kötetek kiadásával, könyv- és kegytárgyüzlet működtetésével érik el. Ők sem hordanak egyenruhát.

Olvasóink írták

  • 4. Lutetia 2009. december 08. 14:16
    „Egy szegedi apácáról van szó, ezt elfelejtettem leírni.”
  • 3. Lutetia 2009. december 08. 14:15
    „Tévedés, amit a cikk állít: itt él és szolgál közel hatvan éve egy ötödik katolikus apácarend képviselője is. A valaha Magyarországon is nem kevés tagot számláló franciaországi központú rendnek mára csak ez az egy képviselője maradt hazánkban. Igen idős kora ellenére lelkesen végzi a szolgálatot a plébániáján és a hozzá tartozó hívek körében. Soha nem az egyház tartotta el, volt civil foglalkozása is, most nyugdíjas.
    Gondolom, a cikk szerzője a Püspöki Hivatal jóvoltából meríti az információit, úgyhogy szégyellje magát a Hivatal, hogy megfeledkezett az idős, de még mindig aktív apácáról. Jó egészséget kívánok neki!”
  • 2. dodó 2009. december 08. 13:01
    „"...mindennapjaikról nem sokat lehet tudni..."
    Arról pedig még kevesebbet, hogy ki fizeti-tartja el őket? Sejtésem szerint MI!”
  • 1. che 2009. december 08. 11:50
    „Hát igen, ritka a mai világban a hit (nem a pénzimádat) és még furcsább a hitét követő ember ! Hála Istennek hogy vannak még ilyenek, szükségesek mint a levegő alkotóelemei ! Ebben a mocsok világban kell a feltétel nélküli szeretet, áldozat és helyes útra szóló tanítás ! Ők megadják ! Személy szerint (bár messze nem vagyok hívő) tapasztaltam az "iskola nővérek" tudását a gyerekeimet ők tanítják Szegeden.Köszönet hogy vannak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Civil pénzek és feladatok a kisebb falvakban

Csongrád megye - A kisebb megyei települések életében jelentős szerepet játszanak a… Tovább olvasom