Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Négy sávon közlekedni - körforgalomtól körforgalomig

Szeged - Napok kérdése, és elkezdik Szegeden a Vásárhelyi Pál utca szélesítését – első körben a rókusi csomóponttól a Bakay Nándor utcáig. Az építkezés idején az utcát nem zárják le.
Megvan a kivitelező, napokon belül elkezdik szélesíteni a szegedi Vásárhelyi Pál utcát. Olvasóink, köztük Horváth József kérdéssorát a polgármesteri hivatalhoz továbbítottuk. Kiss Tünde, a városfejlesztési iroda munkatársa válaszolt.

Melyik pontosan az I. és a II. ütem? Az I. ütem a Pulz utcától a Bakay Nándor utcai körforgalomig tart; magában foglalva a körforgalom felújítását, négysávúsítását. Ezzel kezdődik az átépítés napokon belül, a szükséges egyeztetések, értesítések után. A munka várhatóan fél évig tart, vagyis idén ősszel fejeződik be. A folytatás, azaz a II. ütem a Bakay Nándor utcai körforgalomtól a Kenyérgyári út–Leányszállás közig tart. Ennek a résznek a kivitelezése várhatóan az év második felében kezdődik, jelenleg a közbeszerzést készítik elő.

Ki a kivitelező? Mennyibe kerül? Az I. ütem közbeszerzése már lezárult, nyertese a budapesti székhelyű osztrák Teerag-Asdag Építőipari és Kereskedelmi Kft. A beruházás 304 millió forintba kerül, amihez 198 millió forint támogatást nyert a város.

Indul a Vásárhelyi Pál utca szélesítése. Fotó: Karnok Csaba
Indul a Vásárhelyi Pál utca szélesítése.
Fotó: Karnok Csaba

Drágult a projekt a tervekhez képest. Miért? A 2008 decemberében benyújtott pályázat alapja az engedélyes terv. Nem szerepelnek benne olyan, az útépítéstől elválaszthatatlan közműcserék, mint például az ivóvízvezeték és csatorna építése, a gázvezeték kiváltása, az elektromos, valamint távközlési alépítmények átépítése. Ezek önerőből valósulnak meg. Ezzel párhuzamosan megépül a belvízelvezetéshez szükséges móravárosi főgyűjtőcsatorna párhuzamos szakasza is. Összességében tehát az útépítés támogatott beruházás, a többi nem. Az I. ütem várható összköltsége közel 665 millió forint lesz.

Pontosan mi fog történni? A jelenleg kétszer egysávos Vásárhelyi Pál utca – a közműkiváltások után – kétszer kétsávosra bővül. A Sever Center előtt új buszmegállópárt alakítanak ki; a buszok a szélső sávban állnak majd meg, a forgalmat nem akadályozzák. Mindkét oldalán szintben elkülönített kerékpársáv létesül, mellette járda épül. A gyalogosokat és bicikliseket változó szélességű zöldfelülettel választják el. Szélesítik a Bakay Nándor utcai körforgalmat is. Ha az I-es és II-es ütem is elkészül, a Vásárhelyi Pál utca négysávos lesz a rókusi csomóponttól a Kálvária sugárútig.

Hogy lehet majd közlekedni és megközelíteni az üzleteket? A város előírta a kivitelezőnek, hogy a Vásárhelyi Pál utca kétirányú autóforgalmát, valamint a gyalogosközlekedést lehetőség szerint végig biztosítani kell. Az üzletek és vállalkozások tehát elérhetők lesznek. A munka miatt rövidebb, egy-két hetes időszakokra számítani kell félpályás útzárra a Pulz utca felől a Bakay Nándor utca irányába – tudtuk meg a fejlesztési iroda szakemberétől.

Olvasóink írták

74 hozzászólás
  • 74. SP 2011. április 02. 07:36
    „Sajnos
    már ma, most az unokáinknak csináljuk előre az adósságot. Ezért igen fontos lenne az előre megfontolt, felelős előre mutató gondolkodás, az okos előre tervezés, hogy majdan ne duplán fizessenek az utódaink.

    Ne úgy legyen,
    mint a házkezelőnknél szervezett vállalkozói munkáknál, hogy kettőt fizetünk de csak egyet kapunk.”
  • 73. CsImre 2011. április 01. 23:25
    „72. SP.:
    Olyan országban kérsz számon több évtizedes előre-gondolkodást, ahol még 1-2 évre sem tudnak. 20-30 év múltán még annyi minden lehet. A város történetében voltak olyan időszakok, mikor nem terveztek a villamosközlekedéssel (ld. még 2-es, 5-ös, 6-os, 7-es villamos)”
  • 72. SP 2011. április 01. 21:06
    „71. Cs 1.x " ...hogy akkora beépítés lenne.."
    A fejlődés folyamata az, hogy ahol most nincs ott majd egyszer lesz. Talán nem hangsúlyoztam eléggé, hogy nem a következő 1-2 évről van szó. De vannak olyan építések, így az útépítés, amiben hosszú távban kell előrelátóan gondolkodni. Most valóban nem aktuális a villamos léte ott. A terep beosztása, felosztása a távoli jövő szerint az viszont most aktuális.

    2.x " ...hogy akkora beépítés lenne.."
    A villamos pálya kiépítésénél az "akkora beépítés " dominált volna, akkor az akkora beépített Makkosháza, Tarján a körút mentén villamossal szóba került volna.”
  • 71. CsImre 2011. április 01. 19:56
    „69. SP.:

    Semmi nem utal arra, hogy akkorabeépítés lenne, és akkora forgalom lenne ott, hogy kelljen villamos a körútra, ráadásul akkor még ott a 3-as, sőt, a Vásárhelyi pál közepén is lesz fölösleges sáv, aminek helyén mehet a villamos. A buszpályaudvar a Móravárosi körúton kb. 40 évre cseszné el Szeged helyközi és távolsági tömegközlekedési kapcsolatait.”
  • 70. CsImre 2011. április 01. 19:52
    „66. "Kérdezz meg száz kerékpárost, akik ott most az infrastruktúra hiánya miatt nem mernek kerékpározni, hogy melyik esetében lennének hajlandóak."

    Kérdezzük meg őket, és azt mondják, hogy jó nekik a járda....;) Nem azt mondtam, hogy vezessék őket a turbókörbe, hanem azt, hogy nem kell turbókör, se 4 sáv.”
  • 69. SP 2011. április 01. 18:36
    „63. ifj. """Amennyiben a várost utak halmazának látjuk csupán...."

    Egy körutat, a struktúráját nem csak 5 évre kell tervezni előre, előre gondolni.
    A távolabbi jövőben(!) számításba jöhet majd a vaspálya telepítése is. Akkora beépülnek az üres telkek, a cserepes is, buszcentrum is, tavak környéke stb.

    A belváros, a nagykörúton belüli terület most, de egyszer ez a határ egy körúttal kitolódik .
    Közművek, útalap esetleges villamos pálya helye stb. nem mindegy, hogy hová kerül már ma, már most.”
  • 68. strangerrr 2011. április 01. 14:47
    „Ja -bár nem vagyok jogász- könnyen el tudom képzelni, hogy a régi kivitelező által birtokolt munkaterületet addig nem adja át a megrendelőnek vagy az új kivitelezőnek, amíg erre jogerős bírósági ítélet nem kötelezi.
    Ebben az esetben évekig állna ott "hóban fagyban a munkaterület- és maga a munka is.”
  • 67. strangerrr 2011. április 01. 13:49
    „60.
    "...csak ha én becsületes, a népet képviselő lennék, akkor az első "baki" alkalmával figyelmeztetés, a másodiknál pedig szerződés bontás és pénz nélkül elzavarnám a csürhe jellegű, trehány munkát végző céget és olyan pert varnék a fejére, hogy a cégkaput is becsukhatná örökre."

    Szép is, igaz is.
    Tehát uniós nagy beruházás kivitelezői szerződés bontás.
    1.) Perel a kivitelező, ez egyértelmű.
    2.) Módosítani kell a Támogatási Szerződést (Brüsszelen keresztül, ez min. félév, addig áll minden).
    3.) Állapotfelvételt kell csinálni az eddig elvégeztt munkákról, azt forintosítani. Rendezni, hogy melyik garanciális kötelezettség melyik kivitezőt terheli (ez kb. örök vita)
    3.) Ki kell írni az új közbeszerzést (azt Brüsszellel jóváhagyatni)

    Tényleg ezt kéne, csak akkor nem valósul meg időben a nagy projekt, egy évig feldúrva áll az egész munkaterület, a következő semmivel sem jobb kivilelező mindent ráfog a régire, ja és duplán vállaja a munkát majd el emiatt. Ennyi pénz nincs, újabb szakértő vélemények, alkudozások, csuszások, Támogatási módosítások....

    Ja és ujabb sok csődbe jutó kis alvállalkozó akik az elzavart Generálkivitelező a pácban hagy. Mivel a tisztességesk így tönkre mennek, ez maga után vonja hogy a legközelebbi munkán még nagyobb szélhámosok jönnek.”
  • 66. ifj. Nagy Gábor 2011. április 01. 11:45
    „65. CsImre
    "De, felmerült. És a Rókusi kapcsán is felmerült. A Kossuth Lajos kapcsán is. "

    Utóbbiakra én is emlékszem, a körútra nem, de elképzelhető.

    "Miért, az szolgálja, hogy egy 4 sávos turbósított úton kell majd alárendelve átkelniük? Na ne..."

    Kérdezz meg száz kerékpárost, akik ott most az infrastruktúra hiánya miatt nem mernek kerékpározni, hogy melyik esetében lennének hajlandóak.”
  • 65. CsImre 2011. április 01. 10:51
    „62. ifj. Nagy Gábor:

    De, felmerült. És a Rókusi kapcsán is felmerült. A Kossuth Lajos kapcsán is.

    Miért, az szolgálja, hogy egy 4 sávos turbósított úton kell majd alárendelve átkelniük? Na ne...”
  • 64. ifj. Nagy Gábor 2011. április 01. 09:18
    „62. CsImre

    Az általad képviselt logika alapján a nagykörút átépítésének terveiből is le kellett volna húzni egy forgalmi sávot, hogy a buszsáv mellett csak egy maradjon és ne kettő. A terveket igen sokszor átrágtuk, de ez ott szóba sem került, szvsz még említés szintjén sem. Ehhez képest nem értem, egy eggyel kintebbi (fél)körgyűrűn miért annyira fontos, hogy csak egy sáv legyen irányonként...

    A lámpás kör és a színház kör is másik eset, mindkét helyen hosszú ideje meglévő járdás infrastruktúrák nehezítik a helyzetet. A Bakay Nándor utcai körforgalomnál pedig, továbbra is állítom, ha az a cél, hogy többen merjenek kerékpárral közlekedni a Vásárhelyi Pál utcán a mostaninál, azt nem az szolgálja, hogy keresztülvezetik őket egy spirálkörforgalom úttestjén.”
  • 63. ifj. Nagy Gábor 2011. április 01. 08:43
    „49. SP
    "Az előző villamospálya építés koncepcióból az következne logikailag, hogy a Petőfi sgt-ig is kiépülhetne a körút teljes szakaszára az elektromos tömegközlekedés."

    Amennyiben a várost utak halmazának látjuk csupán, és a melltttük lévő forgalomvonzó létesítményeket, lakóházakat stb. nem vesszük figyelembe, akkor valóban így van.”
  • 62. CsImre 2011. március 31. 23:12
    „42. Ifj. Nagy Gábor: "de ennél sokkal védhetetlenebb marhaságok sora valósult meg és van rajzasztalon ma is."´

    Attól nem lesz egy négysávosítás jó, hogy más sz.rságok vannak fiókban... Ma 6, azaz hat perc volt átjutnom a gigakörön. A keringőztetés és alárendelés meg az előírások között van, azt ne hidd, hogy beengedtek volna egy autóözön haladását segítő turbókörbe bicikliseket, amikor még a színháznál lévő minikörforgalomba sem akarták.”
  • 61. andreasz 2011. március 31. 22:14
    „"57. szgd-i 2011.03.31. 20:18
    55 andreasz mitha nem is itt élne szegeden,..." (Szegeden)
    De itt élek,autóval is közlekedem, és én is viselem az építkezések okozta akadályokat. de megpróbálom elfogadni a várható eredményért.
    A csúszásokat pedig részben a törvények okozzák. Aki nem megfelelően végzi a munkáját azt el kellene zavarni és semmit nem fizetni. A többi meggondolná a következményeket.Azonkívül az is probléma,hogy hozzáértés nélkül lehet valaki vállalkozó aztán a tanuló pénzt más fizeti. Persze megfelelőbb kiválasztással más lehetne. És szegedi kivitelezők kellenének elsősorban.Persze nem a Szeviépre gondoltam.
    Ezek a dolgok messze vezetnek. A lényeg, hogy építkezzünk. Nem szeretnék egy olyan városban élni ahol a nyugalom érdekében nem változik semmi.”
  • 60. ValakiaSOKKözül 2011. március 31. 21:53
    „59. strangerrr 2011.03.31. 21:18
    "Csak alapfogalmi szinten: Az önkormányzat az Megrendelő, és nem kivitelező."

    ...csak ha én becsületes, a népet képviselő lennék, akkor az első "baki" alkalmával figyelmeztetés, a másodiknál pedig szerződés bontás és pénz nélkül elzavarnám a csürhe jellegű, trehány munkát végző céget és olyan pert varnék a fejére, hogy a cégkaput is becsukhatná örökre.
    Ha ebben a városban lenne egy a "népet, várost" képviselő tökös ügyvéd, akkor már rég repültek volna ezek a semmittevő kivitelezők. Milyen dolog az, hogy nem kevés ideig le volt zárva pl a Kossuth L. sgt, s a munkagépek tönkretették az akkor nemrég felújított aszfaltot.....Tessék megnézni, hogy milyen állapotban van.
    Ha én elvégzek egy villamospálya újratelepítést, az nem jogosít fel arra, hogy az oda vezető, azzal párhuzamos utat tönkretegyem úgy, hogy nem állítom vissza minimum az eredeti állapotokat....
    Ki lehetne számolni, hogy a nem időre elvégzett kivitelezések konkrétan mekkora károkat okoz a lakosságnak, kereskedőknek..... és van nem anyagi kártérítés is......
    A 2-es villamos vonal kivitelezőit minden további nélkül nem anyagi jellegű kártérítésre is (pl fák ültetése a körút mentén) lehetne perelni, hisz miattuk (is) koszos, mocskos ez a város....”
  • 59. strangerrr 2011. március 31. 21:18
    „"amibe Botka belefogott kivétel nélkül, semmi sem készült el időre"
    Csak alapfogalmi szinten: Az önkormányzat az Megrendelő, és nem kivitelező.”
  • 58. daveedbrown 2011. március 31. 20:30
    „57!
    Mit gondolsz, ha a fityisz lenne akkor is más lenne? UGYANMÁÁÁÁR csak qva könnyű belemagyarázni meg "ha más fujjog na akkor majd én is"-t játszani”
  • 57. szgd-i 2011. március 31. 20:18
    „55 andreasz mitha nem is itt élne szegeden, amibe Botka belefogott kivétel nélkül, semmi sem készült el időre!!! minden jelentős késéssel, zűrös átláthatatlan káosszal zajlik! Ja és még a visszaélések árnyéka is alaposan rávetül az összes beruházásra ...”
  • 56. SP 2011. március 31. 20:13
    „A kiinduló mega kőr, baltatér
    LED hibákat kijavították? (Este nem jártam mostanában arra.) Vagy az új beruházás költségébe belekenik a kör négyszögesítését is.
    Most itt a jó idő.”
  • 55. andreasz 2011. március 31. 20:07
    „46. szgd-i 2011.03.31. 17:40
    "... miért pont most kell belekezdeni. Botka mindenbe csak belekap egyszerre természetesen és persze semmi sem készül el határidőre, csak a káosz ami igen hamar elkészül..."

    A belekezdésre sosincs ideális időpont,mivel mindig zavarhat valakit. És ha mindig megvárnánk amíg elkészül az egyik beruház és csak utána kezdünk másikba akkor már csak az unokáink látnák azt amit így már mi is használhatunk.
    Jó dolog, hogy állandó építkezés van - fejlődik a város. Az pedig hogy minden beruházás mindenkinek tetszen az lehetetlen. És ebben még politika sincs.”
74 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kistérségi monitoring rendszer épül a Homokhátságon

Mórahalom - Több mint 230 millió forintból kistérségi integrált környezeti monitoring központot és… Tovább olvasom