Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Négycsillagos hotelt építene Mórahalom

Mórahalom - Kevés a szálláshely Mórahalmon, ezért a kisváros 1,7 milliárd forintból részben önkormányzati tulajdonú négycsillagos hotelt építene.
Négycsillagos wellness- és konferenciaszálloda épülhet a kisváros központjában, az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő közelében, a Millenniumi sétány 4–6. szám alatt. Jelenleg a területet a fürdő raktárként használja. A tervek szerint a Hotel Colosseum 1,7 milliárd forintból épül, a beruházásra önkormányzati projektcég jött létre: a Mórainvest Kft. Balog László, a polgármesteri hivatal kabinetvezetője elmondta: a kisváros jelenleg a háromcsillagos Thermál Panzióban és többtucatnyi magánszálláshelyen fogadja vendégeit. Ennyi azonban kevés, gyakran kénytelenek visszautasítani a megrendeléseket. A Thermál szolgáltatásai most is négycsillagosnak felelnek meg háromcsillagos áron (kétágyas szoba reggelivel, fürdőbelépővel egy éjszakára 17 ezer forint), ezért a kabinetvezető szerint lesz igény a négycsillagos szállodára.

A nevének megfelelően kör alakúra tervezett, négyszintes Hotel Colosseum 69 szobával és öt lakosztállyal, összesen 174 férőhellyel várja majd vendégeit. A szálló földszintjén háromféle szaunát és medencéket alakítanak ki – ami Balog László szerint nem csökkentené a fürdő vonzerejét. A nagyobb rendezvényeket a hotel negyedik szintjén kialakítandó két teremben bonyolítanák.

Az 1,7 milliárd forintos beruházás látványterve.
Az 1,7 milliárd forintos beruházás látványterve.

A Mórainvest Kft. a Dél-alföldi operatív program pályázatán a beruházáshoz 30 százalékos támogatást nyert. Jelenleg a cég munkatársai az önerőhöz szükséges források előteremtésén dolgoznak. Amennyiben pozitívan bírálják el a vállalkozás hitelkérelmét, az építési munkálatok már 2009 tavaszán elindulhatnak, és a hotel másfél, két év múlva már vendégeket is fogadhat. Elsősorban hazaiakra számítanak, Budapestről és Nyugat-Dunántúlról.

A szálló 39 százalékban az önkormányzat, 49 százalékban az Aquaplus Kft., 10 százalékban a Thermálgyűrű Kft. és két százalékban egy magánszemély tulajdona lesz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Füstmérgezésben halt meg egy szőregi nő

Szeged - Füstmérgezésben halt meg kedd este szőregi házában az 53 éves Lovas Éva. A lángok… Tovább olvasom