Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Negyedpályás útlezárás Szegeden

Kormányellenes tüntetők zárták le az 5-ös út egy részét tegnap. Az akciót december 20-áig szerdánként megismétlik.
A demonstrálók nem okoztak nagy fennakadást. Fotó: Segesvári Csaba
Negyedpályás útelzárást tartottak tegnap a kormány ellen demonstrálók Szegeden az 5-ös út Budapest felé tartó, a bevásárlóközpontokat megelőző szakaszán fél kilenc és tíz óra között. „Tizenhárom kocsival, három biciklivel és lelkes gyalogosokkal" foglalták el az úttest egy szakaszát – mondta Böröczki Ágnes, szervező. A sor elején Mikulásnak öltözött demonstráló állt, többen táblákat tartottak, mások nemzetiszínű és Árpád-sávos lobogókkal érkeztek. A tüntetők többek között „A munka fölemel, a segély megaláz" mondatot hirdették, egy másik táblán pedig a külföldről behozott rossz minőségű áruk ellen tiltakoztak: „hazánk nem szemétlerakó".

Legutóbb november 22-én, a 47-es úton tartottak hasonló demonstrációt, a fél útpályát foglalták el a tüntetők. Akkor azonban túl nagy fennakadást okoztak, ahhoz hasonló akciót a rendőrség nem engedélyezett – mondta Böröczki Ágnes. A tiltakozók esténként továbbra is a városháza előtt tüntetnek, és úgy tervezik, december 20-áig szerdánként útlezárást tartanak. A szervező közölte: a civil kezdeményezés célja „a Gyurcsány-kormány hazugságai és megalázó, magyarellenes politikája" elleni küzdelem, valamint a figyelemfelkeltés.


A rendőrség javaslata

A tüntetők elfogadták a rendőrség javaslatát
A Szegedi Rendőrkapitányság valóban megtiltotta Szeged bevezető útszakaszain a félpályás útelzárást, mert ezek nagyon forgalmas, balesetveszélyes útszakaszok – tudtuk meg Tuczakov Szilvána sajtóreferenstől. A demonstráció kérelmezői a határozatot nem fogadták el, a Csongrád Megyei Bírósághoz fordultak, ez hatályon kívül helyezte a rendőrkapitányság döntését. A szervezők végül mégis figyelembe vették a rendőrség javaslatát és más helyszínt választottak. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyakunkon a megszorítások

Szegeden jövőre több közszolgáltatás díja drágul az inflációnál jóval nagyobb mértékben. A lakbér… Tovább olvasom