Délmagyar logó

2018. 11. 15. csütörtök - Albert, Lipót 4°C | 12°C Még több cikk.

Négysávos hidat sürget Lázár János Algyőnél

Algyő - A meglévő algyői Tisza-hidat teljes egészében korszerűsíteni, négysávosítani kell - jelentette ki Lázár János, Csongrád megye 4-es választókerületének kormánypárti országgyűlési képviselője pénteken a Rádió7-ben tartott fogadóóráján.
A 47-es számú főút Szegedtől Hódmezővásárhelyen és Békéscsabán át egészen Debrecenig történő négysávosítását a 2020-as évek legjelentősebb közlekedési fejlesztésének nevezte Lázár János országgyűlési képviselő pénteki fogadóóráján. Csongrád megye 4-es számú egyéni választókörzetének fideszes politikusa az algyői Tisza-híd teljes körű felújítását, ezzel egy időben négysávosítását is szorgalmazta. Emlékeztetett, hogy Szegeden új híd építéséért lobbiznak, ám szerinte a régi tiszai átjárók felújítása is elkerülhetetlen. Lázár azt mondta, Szeged és Csongrád között nem feltétlenül egy új híd építését tartaná támogathatónak, hanem a meglévők rekonstrukcióját.
A tavaszi aszfaltozásakor is csak araszoltak az autósok az algyői hídon. Fotó: Kuklis István
A tavaszi aszfaltozásakor is csak araszoltak az autósok az algyői hídon. Fotó: Kuklis István
A Szeged és Hódmezővásárhely között elhelyezkedő Algyő polgármestere, Molnár Áron is üdvözölné, ha négysávos lenne a híd. Lapunknak azt mondta, ez a balesetveszélyt is csökkentené, hiszen amint lehajtanak az autósok a kétsávos hídról, egyből beletaposnak a gázpedálba. Molnár szerint azonban nem csupán a híd fejlesztésével lenne érdemes foglalkozni, hiszen a 47-es számú főút Szeged és a nagyközség közötti részén két forgalomkorlátozott szakasz is van. Azt mondta, ideiglenes megoldásnak tűnik, hogy a Kastélykertnél és a Floratom Kft.-nél 60-as táblákat helyeztek ki, inkább gyalogos-felüljárót lenne oda érdemes építeni, hiszen jelenleg lassabb a haladás Szeged és Algyő között, mint mielőtt megerősítették volna az útszakaszt.

Közlekedésbiztonsági szempontból a másik neuralgikus pontnak a híd Algyő felőli oldalát tartja, a halászcsárdánál rendkívül balesetveszélyes a főútra kihajtani. Lapunknak elmondta, ezt jelezték is a Magyar Közút Nzrt.-nek, a NIF Zrt.-nek és Lázár Jánosnak is, aki ígéretet tett arra, hogy segít előrelendíteni az ügyet, hiszen ha már Békéscsabáig megújult a 47-es, érdemes az említett balesetveszélyes csomópontot is rendbe tenni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Náray Tamás tárlatán a színeké a főszerep - telt házzal nyílt meg a tárlata a Reök-palotában - galéria

Náray Tamás tárlatán a színeké a főszerep - telt házzal nyílt meg a tárlata a Reök-palotában - galéria
A Reök-palota ezúttal a neves divattervező, Náray Tamás képeinek is otthont ad Virgilius Moldovan… Tovább olvasom