Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Negyven fölöttiek a parketten

Sétahajó, Kétszer kettő néha öt, Meseautó. A többi mellett ezek a régi slágerek is táncra csábították a hölgyeket és urakat, akik szerdán ott voltak a Táncoljon ötven év slágereire! című esten. Polgár Gyula és barátai ezután minden hónapban várják össztáncra az érdeklődőket a Novotelben.
A régi ötórai teák hangulatát idézte fel Polgár Gyula és együttese. Fotó: Frank Yvette
A szegedi Novotelben nem kerestük sokáig a termet, ahol a Táncoljon ötven év slágereire! című zenés-táncos estet rendezték meg – első alkalommal: a zene hangjai után mentünk. Baráti társaságok, párok ültek az asztaloknál, a parketten épp a szálló igazgatója, Szabó Mihály táncolt a kislányával. Polgár Gyula, Várnai Szilárd és Szabácsi Tibor a régi idők nagy slágereit játszották. Az egyik asztalnál két középkorú nő üldögélt, teáztak.

Nusi és az ötórai tea

– A szomszédasszonyom, Nusi olvasta az újságban, hogy lesz itt a Novotelben egy ötórai teához hasonló rendezvény – mesélte Ani. – A zene nagyon tetszik, hiányoljuk viszont az asztalról a gyertyafényt, azzal hangulatosabbá lehetne tenni a termet.

Ani régebben az Alabárdosba járt táncolni, meg a régi Szegedbe. Úgy gondolja, szükség van ilyen rendezvényekre, hiszen a negyvenen túli korosztály számára kevés a táncos alkalom a városban.
– Budapesten éltem fiatal koromban, volt az már vagy negyven éve! – mondta Nusi. – Rengeteget jártunk az ötórai teákra az Emkébe. A régi Szeged bárban is sokat táncoltunk, akkor kezdett el Koós János énekelni, Németh Lehel is fellépett. A nosztalgia miatt jöttünk el ide. Hallja? Ez épp a Meseautó! Pont tegnap láttam a régi filmet a tévében!

A Melody Combo legendája

Hallgattuk még kicsit együtt a zenét. Sokan táncoltak. Fitor Gábor és felesége, Fitorné Ertsey Ildikó a parkett közelében telepedtek le. Épp befejezték a vacsorát. – Néhány évvel ezelőtt jártunk a férjemmel tánciskolába. Azóta gyakran megyünk táncolni, sőt otthon, ha társaság jön hozzánk, felteszünk egy-egy lemezt. Várnai Szilárdot az egyetemről ismerem, a Melody Combóban játszott korábban, az összes fellépésükön ott voltunk. Ez a zene inkább a negyvenes korosztálynak szól. A gyerekeink barátait is hívtuk hasonló estekre, el is jöttek egyszer-egyszer. De ez nem igazán az ő zenéjük, nekik kell egy kis vadság.

Polgárék repertoárjában a Pá, kis aranyom, majd a Kétszer kettő néha öt következett. A Bona sera, Signorina taktusaira az idősebb urak bedobták a fiatalkori figurákat. Szenzációsan ropták!

Pókok az erősítőben

Nyolc órakor kis pihenőt tartanak a zenészek. – A pókok most jöttek elő az erősítőből – utalt Polgár Gyula arra, hogy két éve nem kapcsolta be a berendezést. – Ez a zene nosztalgia, mi játsszuk a rekviemet egy olyan műfajért, ami velünk együtt fog kihalni. Az estjeinkre az a korosztály jön, aki nem bírja már a diszkózenét.

A pihenő véget ért. Egy kicsit szomorkodtunk a Mások vittek rossz utakra engem hallatán, de nem sokáig tartott a búsulás: A jamaicai trombitás újra feldobta a hangulatot. Aki ezt az estet kihagyta, sajnálhatja. De be lehet pótolni: november 23-án és december 14-én ismét várják ötven év slágereivel a közönséget.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életeket is menthet a gázszerelő

Itt az újabb fűtési szezon. Kétévente célszerű átvizsgáltatni a ház kéményét, gázkészülékeit. Rossz… Tovább olvasom