Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Néha sárga és büdös víz folyik a csapból

Szeged - Sárga, néhol barna színű víz folyt a csapból az elmúlt időszakban Szegeden. A város több pontjáról is ezt jelezték olvasóink - mint kiderült, az ivóvízminőség-javító program a ludas.
– Koszos vízben fürdetjük a gyerekeket. Erre ne mondja senki, hogy semmi baja, mert valamitől iszonyú büdös is – posztolt nemrég egy fotót olvasónk az egyik facebookos csoportba. A képen sárga színű víz áll a kádban, az Acél utcában folyt ilyen a csapból a napokban. Hamar kiderült, a jelenség nem egyedi: pillanatok alatt több városrészből is jelezték, hasonlót tapasztaltak az elmúlt időszakban. Volt, akinél nem is sárga, hanem barna volt a víz, amelyben természetesen aztán nem fürdött meg.

– Majd kitisztul, azt mondták. Nem tudnak mit csinálni vele – mesélte egy anyuka, milyen választ kapott a szolgáltatótól, amikor panaszt tett. – Tehát vagy ne fürödjek, vagy folyassam a vizet, amíg ki nem tisztul? Ki fizeti ezt meg? – tette fel a kérdést erre valaki.

Az ügyben megkerestük a Szegedi Vízmű Zrt.-t, ahol előrebocsátották: csak konkrét időponttal és utcanévvel tudnak utánanézni a panasznak. Az elmúlt hetekben tapasztalt problémákról elmondták: a Szeged–Algyő ivóvízminőség-javító programban a fővállalkozó kivitelezési munkákat végzett az Északi vízműtelepen, amely érintette a hálózatot, ezért a Szegedi Vízmű Zrt. átöblítette az ivóvízhálózatot.

Az öblítés következtében a város egyes részein a víz zavarossá, sárgás, barnás színűvé vált. A vezetékhálózat tisztításának befejezése után azonban rövid időn belül visszaállt a korábbiakban megszokott, kiegyensúlyozott vízellátás és -minőség.

Mától ismét ivóvízhálózat-öblítést végez éjszakánként a Szegedi Vízmű. Jövő hét hétfőig Szegeden Tápén, Baktón, Petőfitelepen, Új-Petőfitelepen, Béketelepen, Makkosházon, Tarjánban, Felsővárosban, a Belvárosban és Újszegeden a víz zavarossá, sárgás, barnás színűvé válhat.

Ilyen esetekben a víz ülepítés után fogyasztásra alkalmas, azonban a vízmű azt javasolja, az érintett időszakban, a munkálatok megkezdése előtt, azaz esténként 22 óráig mindenki vételezzen a szükségleteinek megfelelően ivóvizet. Azt is javasolják, hogy ebben az időszakban éjszaka senki ne működtessen vízfelhasználással üzemelő háztartási gépeket – például mosógépet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Straub-plakett Haracska Lajosnak

Straub-plakettet vett át Haracska Lajos, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a Mutagenezis és Karcinogenezis csoport vezetője tegnap Ormos Páltól, a központ főigazgatójától. Tovább olvasom