Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Néhányan jelezték: maradnak

Szeged – Nincs roham, de néhányan nyilatkoztak már maradási szándékukról. Tíznél kevesebb ilyen ügyfelünk volt – tájékoztatott Vizhányó Mihály, a Dél-alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatóhelyettese.
Csütörtök óta a nyugdíjbiztosítási igazgatóság 36 irodájában – Szegeden a Fő fasor 16-–20. szám alatt –, valamint a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál (ONYF) tehet nyilatkozatot az, aki továbbra is a magán-nyugdíjpénztári rendszerben akar maradni.

– Akik vissza kívánnak lépni az állami rendszerbe, semmit nem kell tenniük, a jogszabályi előírások szerint ez automatikusan megtörténik, ha az ügyfél nem nyilatkozik az ellenkezőjéről január 31-éig – jelentette be sajtótájékoztatóján Mészáros József, az ONYF főigazgatója.

– Hogy pontosan mit kell tennie annak, aki maradna magánkasszájában, arról már elkészültek a levelek, a napokban postázzák a 3,2 millió pénztártag számára. Ezeket a tájékoztatókat a két ünnep között az ügyfelek zöme megkapja, de legkésőbb január első napjaira biztosan megérkezik minden érintetthez – tette hozzá. Aki marad, annak személyesen kell nyilatkoznia a fent említett helyszíneken, bemutatva személyazonosító igazolványát, lakcímkártyáját és tajkártyáját. Az első nap tapasztalatai szerint legfeljebb 5 percig tart a procedúra.

Ha valaki nem tud megjelenni az ügyfélszolgálaton, január 21-éig írásban kérheti, keressék fel a szervezet munkatársai. Ehhez csatolni kell az akadályoztatást igazoló szakorvosi vagy háziorvosi igazolást, véleményt, egyéb igazolást. A külföldön tartózkodó pénztártagoknak a külképviseleteken kell megjelenniük és nyilatkozatot tenniük február 28-áig.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. MD2009 2010. december 30. 07:28
    „horvathi te igaz magyar!

    A tudatrombolást én a Hír TV műsoraiban szoktam látni, ahol igaz magyar emberek (pl. Csintalan Sanyi bácsi) elmagyarázzák, hogy a pénztárakban összegyűjtött nyugdíjam ellopása az tulajdonképpen nekem jó, az Alkotmánybíróság megsemmisítése teljesen jogszerű, a média törvény mindenhol ilyen..stb. stb.
    A hívek pedig tátott szájjal, lélegzet visszafojtva figyelnek, a parízeres szendvics két falatja között csak annyit tudnak mondani: Viktor! Viktor! Viktor!
    Ez nem demagógia..áááááá, dehogy. Éljen a nép nagy vezére! Sámlit a gonosz törpének!”
  • 33. horvathi 2010. december 30. 05:13
    „MD2009 elvtárs

    Látom már kezdede kapisgatni a cionisták ármánykodási területeit. A cionista média tudatromboló rombolásairól - való világ, győzike só, josi barát stb. - megfeledkeztél a felsorolásodban, pedig talán ezzel kellett volna kezdened az egészet!”
  • 32. MD2009 2010. december 29. 12:28
    „horvathi 2010.12.29. 05:51

    Nagyon korán keltél. Ennek tudom be, azt a szédületes marhaságot, amit szokásodhoz híven leírtál. Ilyen hajnalban csak nem a pajeszos postást várod ? Az izraeli EMS levelek később érkeznek. Tudod a cionisták megbénították a repülőtereket is. :-) :-) Te egy igazi orvosi eset vagy.”
  • 31. Alpesi01 2010. december 29. 09:01
    „30. hozzászólás apa5455 2010.12.29. 06:29
    Ha a zsarolást te etikus választási lehetőségként ítéled meg, akkor csak sajnálkozni tudok rajtad.”
  • 30. apa5455 2010. december 29. 06:29
    „Nem értem egyesek miért lázadoznak a nyugdíj törvény ellen!Megvan a lehetőség hogy mindenki odamenjen ahova akar.Csak később ne sírjanak ha a biztosítóik elvesztették a pénzüket!”
  • 29. horvathi 2010. december 29. 05:51
    „macs

    A magán nyugdíj, továbbá magán egészségpénztárak és Tel Aviv között közvetlen a kapcsolat.

    Mindkettő célja a magyarság gyors kiirtása, pénzének lenyúlása, mély nyomorba taszítása.

    Mindkét gazemberséget egy Mihályi Péter nevű SZDSZ-es bűnöző segítségével akarták átültetni a gyakorlatba. Ezek után türelmetlenül várom Mihályi bűnöző letartóztatását és pórózán vezetgetését.”
  • 28. flexsnake*** 2010. december 28. 22:58
    „ezért nem szabad tolvajcigányt trónra ültetni.”
  • 27. Larsson 2010. december 28. 22:45
    „Két generációnak viszonylag nagy a népessége az 50 körülieké, amikor még a család eltartására elég volt a férj jövedelme és bátran tudtak gyereket nevelni, otthon gazdálkodni.

    A másik generáció meg a 25-30 év körülieké, amikor meg azért vállalt mindenki gyereket mert biztosítva volt a jövő, a hölgyeknek nem kellett félniük, hogy szülés után nem tud visszamenni dolgozni.

    Most mi az ami ösztönözne? A "családi" adózás? A lótúrót, ez csak a gazdagoknak szól, nem másnak! :(((”
  • 26. dodoni 2010. december 28. 21:05
    „Tetszettek volna és tetszenének megszülni és felnevelni az ország működőképességéhez minimálisan szükséges utódot. Akkor a felosztó-kirovó rendszer is működne. Így egyik sem fog.

    Kedves Népem!

    Ne legyél már annyira önző, szűklátókörű!”
  • 25. MD2009 2010. december 28. 19:57
    „igazságkereső 2010.12.28. 15:40

    Ők tolvaj gazemberek, nem fanok. Két különböző dologról beszélünk, aki adót csal, sikkaszt, lop az hovatartozástól függetlenül büntetést érdemel. Ilyen mindkét kormányban bőven akad. Börtönbe velük, én is azt mondom.
    De más dolog villámgyorsan törvényeket módosítani, és 3 millió embertől lopni. Ez már nem ugyanaz a kategória, szerintem. Ez államosított köztörvényes bűnözés, úgy tűnik Úniós támogatással.”
  • 24. szeti 2010. december 28. 18:45
    „szrok bele, nem megyek be emiatt, vigye a zorbán oszt csináljon amit akar. az mszmp nem uralkodott ilyen szinten, mint ez a tetves párt.”
  • 23. THE 2010. december 28. 16:15
    „A mnyp-be fektetett pénz legnagyobb része állampapírba van lekötve, kvázi állami garancia van rá.”
  • 22. igazságkereső 2010. december 28. 15:40
    „#21.MD2009 Érdekes a hozzászólásod, de azok milyen fanok voltak szerinted, akik a végkielégítéseket nyúlták le,pedig azok az emberek biztos, hogy tisztességes adófizetők voltak,hiszen a munkáltatójuk levonta a törvényes adót! Közben szándékosan csődbe vitték a céget, ők maguk "elegánsan"leléptek,vitték magukkal a vihetőt, és az embereket faképnél hagyták!A felszámolóbiztostól a mai napig várják végkielégítéseik még hátralevő részét!Na ők,milyen fanok,szerinted?!”
  • 21. MD2009 2010. december 28. 15:10
    „Kedves jelen lévő OVI fanok. Ideje lenne rájönöttök, hogy gonosz törpe idolotok a ti pénzeteket is lenyúlja, ha persze tisztességes adófizetők voltatok. Bár ezt csodálnám, hiszen akkor tiltakoznotok kellene a lopás ténye ellen, mivel nem ez történik, valószínűleg egyikei vagytok a szlovák rendszámos, off shore-céges, svájci bankszámlás nem adózó egyedeknek. <moderálva>”
  • 20. Lacas 2010. december 28. 15:03
    „Te inkább a tőzsdét ajánlanád mindenkinek mint egy államgaranciális juttatást? Bizzuk a tőzsdén spekuláló cégekre a pénzünket? Én tőzsdézek és látom,hogy mekkora mutyi.Egymást is szivatják a nagyok.Én nem örülnék ha az én nyugdijamat is kiszivattyúznák a tőzsdéről mert rosszul vagy rosszkor fektették be a pénztáraim.Gondolom tisztában vagy vele,hogy ott nem csak nyerni lehet.Az állami nyugdijról szólva meg már mondtam,hogy a demográfiai helyzeten szintén az államnak kell javitani amit liberális elvtársaid romboltak le erre a szintre hogy lassan már egy gyereket se tud vállalni az ember.De egyébként a magánnyugdij bevezetésétől ellentétben most nem kötelező a visszalépés.A kormány meghagyta a lehetőséget a maradásra.Szóval nem értem miért problémázol ha akkora demokrata vagy.Téged szerintem ugyse érint.Nyugdijas vagy,vagy ahoz közeli korú”
  • 19. eldorádó 2010. december 28. 14:26
    „18. hozzászólás strangerrr 2010.12.28. 13:52
    ......

    AZ ILYENEK MIATT SZÜLETETT A MÉDIA TÖRVÉNY.

    Mnyp: a 2. pillér életképtelen hazánkban: egy parazita rendszer, amely tönkreteszi a gazdatestet, vagyis az államot. A 3 millió magánszámla hozamát az egész ország állta (más kérdés, hogy utóbbi rálhozamát lenyúlták a mnyp-vagyonkezelők)
    Aki öngondoskodni tud és akar, annak mindig ott a 3.pillér, vagyis az önkéntes pénztárak, ingatlan befektetések, offshore cégek, svájci számlák, stb.”
  • 18. strangerrr 2010. december 28. 13:58
    „"A Fidesz kormányzásának legfőbb vezérelve, hogy radikálisan hülyének nézik az embereket. Ez a ciklus tényleg kísérlet: az derül ki a végén, hogy tényleg annyira hülyék-e a magyarok, amilyennek Orbán látja őket. Nem variálnak ők túl sokat, csak arra ügyelnek, hogy egyszer lepattintsák a labdát. Nem az emberekkel fizettetik meg, hanem a gázszolgáltatóval, a bankkal, a nyugdíjpénztárral, aztán remélik, hogy az emberek nem veszik észre, ahogy mégis megfizetik. Remélik, hogy ha nyugdíjvédelemnek nevezik a nyugdíjak elverését, az elég lesz. Remélik, hogy Selmeczi Gabriella bármire is elég lesz. Remélik, hogy külföldről semmi sem látszik, hogy innen nem látszik a külföld, hogy magyarok külföldiekkel nem kommunikálnak, és hogy ha a köztévéből kiszerkesztik a rossz híreket, attól majd közbiztonság lesz. És semmiféle tervük nincs arra az esetre, ha a magyarok többsége nem lesz vevő arra a homoerotikus gerjedelemre, ami őket magukat fűti, és ami a párton belül olyan kiválóan működik. Legfeljebb remélik, hogy akik utánuk jönnek, nem lesznek ekkora seggfejek, és valahogy megússzák az elszámoltatást."”
  • 17. macs 2010. december 28. 12:44
    „horvathi,
    mi történt Veled, hogy mindenről Tel Aviv jut az eszedbe?”
  • 16. horvathi 2010. december 28. 12:39
    „Ha valamelyik magán nyugdíjpénztári tag eddig még nem kapta volna meg a magánpénztárától a kiértesítő levelet, legyen türelemmel!

    Tel Avivból lassan ér ide a posta........”
  • 15. Logaritmus 2010. december 28. 12:32
    „"Az elmebaj végső fázisa, a valóságvesztés máris bekövetkezett. Szegény hülye Merkel nem tudja, mit beszél. Teljesen európai a médiatörvényünk. Meg amit a háttérben machinálunk, az is tökéletesen európai. És amikor másnap a külügyminiszter elmondja ugyanazt szótagolva, akkor is úgy tesznek, mintha nem hallanák. Elemében van a pannon strucc"”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keddtől árulják a szilveszteri tűzijátékokat

Pávatollra emlékeztető szikraszökőkutat, vulkánt, vérszívóról elnevezett vetőcsöves bombát is lehet vásárolni legálisan keddtől. Tovább olvasom