Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Nehéz szabadulni az udvari illemhelytől

Szeged - Három olyan szegedi lakásban jártunk, ahol az udvaron van a vécé. Lehetetlen megszokni, de jobb, mint ha az utcára kerülnénk – mondta egy Rákóczi utcai házaspár, amely panelből költözött szükséglakásba.

Ki gondolná, hogy a 21. században élnek még olyan lakásokban Szegeden, ahol az udvaron van a vécé. Állítólag sokan megdöbbennek, amikor ilyet látnak – pláne a belvárosban –, akik pedig itt élnek, szeretnének elköltözni. Az akadály ugyanaz, mint ami annak idején a beköltözés oka volt: a pénz és a lehetőségek hiánya. Három szükséglakásba csengettünk be azzal: mutassák meg a vécét. A három megismert család három nagyon különböző hozzáállást, életszemléletet képvisel.

Az egyik, Vitéz utcai házban az udvari lakások közül háromhoz tartozik kinti mellékhelyiség. Ezek egymás mellett, külön épületben találhatók. Vendéglátóink – akik heten laknak 27 négyzetméteren – utálják, hogy így kell élniük, de nem sok reményük van arra, hogy jobb körülmények közé kerüljenek. Saját erőből semmit nem tesznek. A vécé elhanyagolt, büdös, és eldugult – szerintük az IKV feladata megjavíttatni, ahogy a leszakadt lehúzót is az ingatlankezelőnek kellene kicserélnie. Ők legalábbis nem fogják.

A Rákóczi utcai, komfort nélküli emeleti lakáshoz udvari pottyantós vécé dukál. Fotó: Segesvári Csaba
A Rákóczi utcai, komfort nélküli emeleti lakáshoz udvari pottyantós vécé dukál.
Fotó: Segesvári Csaba

A második címen, a Boldogasszony sugárúton az édesapát találtuk otthon, éppen főzött. Terhes felesége orvosnál, a kislány óvodában. Az ő lakásuk is pici, 23 négyzetméter. Kifestették, rendben tartják – sokkal jobban gondját viselik az ingatlannak, mint a Vitéz utcai família. Víz a lakásban, angolvécé az udvaron. A férfi azt mondta, bár elvileg csak az övék, a házban másnak is van kulcsa hozzá, így bárki használhatja, oda jártak például korábban a tetőn dolgozó munkások is.

Gyesből és rokkantnyugdíjból él a Rákóczi utcai család. Két pici gyerekük van, szépen gondozott lakásuk 42 négyzetméter. A legkínosabb talán az ő helyzetük: pottyantós vécé az udvaron, ők viszont az emeleten laknak. Hozzájuk a víz sincs bevezetve, vödörrel hordják tele a kádat, vizet a kályhán melegítenek. A kerti csaptól mosáskor huszonötször kell fordulni. A tévé- és az internet-előfizetéssel együtt nagyjából 50 ezer forint a havi rezsijük. Ennél többet nem bírnának, ezért nem mennek albérletbe.

A névtelenséget a három család a kínos körülmények miatt kérte. Hamarosan lejár az IKV-val kötött szerződésük, mindnyájan újra pályázni szeretnének.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. varadipal 2009. november 30. 15:43
    „19. Kerik!
    Nekünk legalább volt kitől igényességet, rendet és szeretetet tanulni. Örülök, hogy írtál, jól esett.”
  • 23. gróf 2009. november 30. 15:06
    „21!
    Meg amikor vendégek vannak a lakásban és hátra kell menni megetetni a harapós kutyát :D
    Gyerekkoromban álmodni sem mertem a hahota után, hogy a baumax, praktiker katalógus ilyen jó olvasmány lesz szarás közben. Már kívülről tudom mennyi a zsindely akciósan!”
  • 22. Pinaman 2009. november 30. 14:37
    „bar mi panelba lakunk, angolwc, fullextra meg amit akarsz, en meg a mai napig a lepcsohazba jarok szarni!”
  • 21. Darkman 2009. november 30. 10:36
    „Akinek nagyon szúrja a szemét az ilyen, és ágál ellene, azt megnézném mit csinál akkor, ha az otthoni
    egy wc-t elfoglalja valamely családtagja, rá meg rájön a szapora. Asszem akkor majd gúvad a szeme, mire sorra kerül. :))))))
    Néha jó, ha van a háznál egy második WC.”
  • 20. flexsnake 2009. november 30. 06:13
    „9. akkor fogsz csodálkozni mikor rád...... egy százezres bírságot veszélyesanyag nem megfelelő tárolásáért.”
  • 19. kerik 2009. november 30. 01:10
    „varadipal!
    Hihetetlen, de olyan szépen körbeírtad a nagymamáink lakását, hogy miközben olvastam az írásod, láttam magam előtt az én nagyim környezetét.
    Teljesen így volt!”
  • 18. Pinaman 2009. november 29. 22:40
    „Az ilyen retyokban lehet igazan jokat szarni. Tapasztalatbol mondom. Istenem dekorbeszarnam e cikkben emlitett budikat is! De pinabacsi mar csak az emlekeibol el”
  • 17. varadipal 2009. november 29. 16:55
    „A szegénység nem jár egyűtt a kosszal, és mocsokkal. Budapesten az egész VIII. kerület ilyen szoba-konyhás lakásokból állt, a nagyinál mégis enni lehetett a hajópadlóról, a konyhában a fafűtésű sparhelt öntöttvas teteje tükörfényes volt, és a körfolyosó végén lévő WC-t 3 család használta 9 gyerekkel, mégsem volt összefirkálva és összekenve sz.rral a fal.Nem volt mosógép, viasz volt a padlóra, és grafitpor a sparheltra. A vaskályhában szénnel fűtöttek,amit nem lifttel vittek fel a pincéből, mégsem égett ki a padló, és fehér maradt a klöpli függöny. Igényesség kérdése az egész.Sok ember boldog lenne, ha legalább egy ilyen lakást tudna szerezni.
    A mocskos disznók meg menjenek a híd alá a többi ingyenélő senkiházi szomszédjának.”
  • 16. koxos 2009. november 29. 16:30
    „legalább nincs szarszag a lakásban”
  • 15. Esovaro 2009. november 29. 13:59
    „En laktam Szeged Fodor telepen ilyen alberletben ahol budi volt ,lehet azt is tisztan tartani,csak mososzer,hypo viz es gyokerkefe kell hozza.Telen hideg de kivezettem az aramot es kiraktam egy hosugarzot”
  • 14. nellyke11 2009. november 29. 10:50
    „Valahogy furcsa ! Az ember úgy gondolná, hogy a szocialista vezetésű város tulajdonában lévő ingatlanok
    alkalmasak arra, hogy az alkotmányban rögzített alapelveknek megfeleljenek, pláne, ha szükséglakásnak biztosítják. Valahol embertelen az az adminisztráció amely víz nélküli, vagy mellékhelyiség nélküli helyiségeket utal ki lakás gyanánt az arra rászorulóknak.”
  • 13. gróf 2009. november 29. 06:51
    „8. hozzászólás Yucca 2009.11.28. 14:50

    Lehet, hogy előtakarékosságit kellett nyitni vagy lakáskasszát, akkor kap csak szociális bér lakást és azzal együtt ennyi a rezsi...mondjuk 15000 sajátra megy az 50000-ből.”
  • 12. kerik 2009. november 29. 01:39
    „Zsuzsi!

    Ez a ki gondolná..? mondat elég futurisztikus.
    Lehet, hogy inkább az IKV témára kellett volna a nagyobb hangsúlyt tenned!
    Nekem 3 évvel ezelőttig, 7 éven keresztül klotyóm volt, mert nem volt pénzem angol budit építtetni.
    De még sem éreztem úgy, hogy ez a balkán :)”
  • 11. web 2009. november 28. 20:29
    „10. hozzászólás babocska 2009.11.28. 19:10
    Csak annyi különbséggel, hogy ott a temetőben nem lakik senki sem. Bár egyik sem mutogatni való. Az embert méltóságában megalázó helyzetbe hozza mindkét eset. S ha már akkora rezsit fizetnek, legalább csak egy család használhassa azt a helységet.S ha épp a kerti csap vagy a WC tartály lefagy vajon mi a teendő? --Viszont ha ez így van az utcán a legközelebb levő vízkifolyót sem lehet lezárni, megszüntetni addig amíg nincs a lakásokba bevezetve a víz! Erre rendelet van. ( De az előzményeket nem tudjuk, csak felszínesen vagyunk tájékoztatva.)”
  • 10. babocska 2009. november 28. 19:10
    „Az újságiró a WC-kről cikkezik,menjen el az Alsóvárosi temető WC-t tekintse meg,tudok neki fényképet is mellékelni a riportjához.Megnézheztné melette a mórahalmi temető WC-jét ott arra is adnak,hogy némely háznál sem lehet különb a mellékhelyiség. Nekem is van a kiskertben ilyen WC, s nem mindenkinek van angol WC.Az,hogy a rezsi sok,ott maga a lakbér is horribilis,meg ami még hozzá jön.Az internet ma már olyan mint régen az orkánkabát volt,mindenkinek van.,s nem rossz.”
  • 9. antikos 2009. november 28. 17:13
    „Egyik telepünkön nekünk is van ilyen, csak sokkal gusztustalanabb állapotban. Nem engedtem lebontani, ha nem lesz csatorna szolgáltatás és még lesz mit enni akkor legyen ho.. s.....:)”
  • 8. Yucca 2009. november 28. 14:50
    „Én sem értem a havi 50 ezres rezsit. Pár m2-rel kisebb lakásom van, 40 körüli a rezsi, ebben a havi közlekedési bérlet (+ internet+TV Network előfizetés+ közös költség és egyéb közüzemi díjak) is benne van.”
  • 7. vmagdi 2009. november 28. 14:37
    „"Ki gondolná, hogy a 21. században élnek még olyan lakásokban Szegeden, ahol az udvaron van a vécé. "
    Ki gondolna, hogy Gonda Zsuzsa nem ezen a vilagon el?
    Eleg lenne besetalni a gyerekjoleti kozpontba, a csaladsegitokbe, az ott dolgozok meselhetnenek szornyu elethelyzetekrol, es biztosan megdobbenne milyen korulmenyek kozott elnek emberek.. persze autoban ulve ez nem nagyon tunik fel, de ha latunk is nem csak nezunk, bizony bizony rajovunk, a tarsadalom polarizalodott es egyeseknek ugy lehet nagyon sok, ha ketteseknek nagyon keves ... ez a "demokratikus" anyagmegmaradas torvenye.. amely kepletben egyik oldalon se szerepel a szolidaritas :( meg tragikusabb, ha rajovunk, aki nem eszik rendesen nem is nagyon kell neki pottyantani.

    "Három szükséglakásba csengettünk be azzal: mutassák meg a vécét."
    Mondjuk ez valoban egy perverz kivansag volt, de ha Gonda Zsuzsanak pont erre volt gusztusa, hat jo... talan eleg lett volna megtekinteni a kifizetelen szamlakat es az ures hutoszekrenyt”
  • 6. valoperes_zugugyved 2009. november 28. 14:31
    „"yo " tema.gratulalok az ujsagironak! :-(”
  • 5. hehe 2009. november 28. 14:13
    „SZIKÁNCSON A KATINAK IS ILYEN VAN !”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jégfesztivál ovisoknak

Anya kezét fogva, apa nyakában ülve, nekifutásból hason csúszva, négykézláb mászva, araszolva, vagy a nagytesó után sietve – így koriztak az ovisok az ÓVI IV. Jégfesztiválon tegnap délután. Tovább olvasom