Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

''Nehéz tanulni és dolgozni egyszerre''

Ezer éve nem láttalak, mintha nem is egy városban élnénk! Hogy vagy? A véletlenül összefutó ismerősök szokásos kérdésére a rövid válasz: köszönöm, jól. Sosem tudjuk meg, valójában mi foglalkoztatja a másikat, mi történt vele – és mi nem. A föntinél kicsivel hosszabb válaszért most mi keressük meg az önök ismerőseit.
Hegyi Endre egy régi, üveglemezes géppel. Ez ma már csak emlék Fotó: Tésik Attila
Nehéz, de eredményes esztendőt tudhat magáénak Hegyi Endre vásárhelyi fényképész, aki végre megállapodott. Annyi költözés után a Kálvin téren talált magának megfelelő méretű és könnyen megközelíthető műtermet.

– Nagyon nagy feladat volt számomra a digitális technika elterjedése miatt a piac megtartása. Egyszerre kellett fejlesztenem, tanulnom és nyitva tartani a műtermemet, azaz dolgoznom – mondta. A fényképész számára a legnagyobb segítséget a számítástechnikában járatos felesége jelentette.

– Mindeközben menedzselnem kellett magam, hogy a vállalkozásom is működjön.

Hegyi Endre becslése szerint az idén harmincezerszer nyomta meg digitális gépe kioldógombját, igaz, a technika adottságai miatt csak ezek töredékéből lett nagyított kép. Ráadásul újféle szolgáltatásokat kellett kitalálnia, már készít kártyanaptárt, gyerekeket ábrázoló falinaptárt is. A munka már olyan bonyolulttá vált, hogy immár nem mindent maga csinál, de főleg a háttérmunkára mások segítségét is igénybe kellett vennie.

– Egy ember ezt az igények változása miatt már nem lenne képes elvégezni, ahogy annak idején, a vegyszeres előhívások idején – mondta. A fényképész mester ebben az évben vagy százötven helyszínre ment el fotózni, beleértve ebbe a bálokat és az esküvőket is.

Hegyi Endre 2006-tól azt várja, hogy talpon marad mint vállalkozó, szakmailag fejlődik – főleg a számítástechnikában – és megtartja piaci pozícióit.

– Olyan felvételeket kell csinálnom ebben a digitalizált világban, amelyekre ma is van igény.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száztízmilliárd a vízminőségre

Több mint egymillió ember életét érinti a Dél-Alföldön az ivóvíz minőségét javító program, amelynek… Tovább olvasom