Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

Nem 4, hanem 9 hónapot késik az M43-as első szakasza

Szeged - Megállapodott egymással a NIF Zrt. és az M43-as első szakaszának kivitelezője: 2010. március 31-ig csak a Sándorfalvi útig adják át a pályát, a teljes első szakasz megépítésére augusztus végéig kapott haladékot az építő.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. megállapodott az M43 autópálya 1. szakaszát építő M43 Szeged–Makó konzorciumot vezető Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával a kivitelezési véghatáridő módosításáról és a kötbér érvényesítéséről – tudtuk meg Fazakas Orsolya, a NIF Zrt. kommunikációs vezetőjének kedden késő délután kiadott közleményéből. A lezárult tárgyalások értelmében a kivitelező és a beruházó elfogadta a szakvéleményeket. A vizsgálatok megállapították, hogy a szakaszon egy víznyomó vezeték megvédése érdekében épülő résfal kivitelezése valós indok volt a határidő módosítására.

Azt is megállapították, hogy a 43-as első szakaszának azon részei, melyek nem érintettek a víznyomó vezeték megvédésében, indokolatlan késedelemmel épülnek.

Délmagyarország / Délvilág hírekKeresse a témát a holnapi Délmagyarországban és
Délvilágban is!

Olvasóink írták

42 hozzászólás
  • 42. cyt 2009. december 09. 14:15
    „"strangerr" - kerlek kapaszkodj meg most; igenis azt gondolom, hogy a mai magyar viszonyok kozott a FIDESZ-MPP olyan ertekekkel rendelkezik, olyan alapokon nyugszik, mint a mai europai polgari demokratikus partok. Talan eppen emiatt nem is veletlen az, hogy Orban Viktor az Europai Neppert egyik alelnoke. Talan meg kellene probalni egy kicsit TARGYILAGOSABBAN, "kivulallobban" vizsgalni ezt a kerdest, nem pedig "erdekhatterrel".”
  • 41. strangerr 2009. december 09. 10:40
    „Azért az is érdekes, hogy ebből a DM cikkből, pont a lényeg maradt ki. Mármint, hogy a vyznyomó vezeték bevédés túli dolgokra lesz kötbér. Milyen érdekes, hogy ez a lényegtelen mondat kimaradt:)

    Más, off. 40 cyt
    Ugye nem mondod komolyan, hogy a mai ellenzék a nyugati demokráciáknak megfelelő világot képvisel?:))”
  • 40. cyt 2009. december 09. 09:07
    „Tapasztalt 2009.12.09. 05:32 --- Te valamit nagyon TUDHATSZ, ha ilyen magabiztosan allitod ezeket a dolgokat. Pl. azt, hogyan viselkedik a szoclib tabor hasonlo esetekben, igaz? Nos ra kellene mar jonni odaat a posztszoc oldalon, hogy van egy egeszen mas vilag is - pl. a nyugati demokracianak megfelelo vilag - amelyik nem a mai szoclibesek altal megszokot es elvezett posztszoc-posztkom elvek alapjan all es el. Ragalmazni konnyu - foleg a mai media vilagaban - szembenezni az igazsaggal, az emberekkel mar sokkal nehezebb. De elobb utobb ez lesz.”
  • 39. joy 2009. december 09. 07:51
    „Akkor szóljanak, ha a kamionok, átuazók végre eltünnek a város útjairól!”
  • 38. palimadar 2009. december 09. 06:39
    „"4.) Így jár a politika amikor az előkészítettségtől és a műszaki tartalomtól teljesen elrugaszkodott választási határidőt kényszerít rá a beruházóra, az pedig a kivitelezőre."

    Ez azért igen furcsa. Elvállalom irreális határidőre. Majd a felénél észlelem, hogy nem tudom tartani.

    "5.) Miért nem kötbér? Kérdezik sokan jogosan. Azért mert ha ezt megkötbéreztetik akkor a Kivitelező bíróságra megy és MEG IS NYERI. Ezt pedig végképp nem kockáztathatják."

    Azért a bíróságon is felvetődne a kérdés, hogy miért is vállalták akkor el?”
  • 37. Tapasztalt 2009. december 09. 05:32
    „A Swietelsky hosszu ideje a fidesz érdekkörébe tartozó, a fideszt és a médiáját pénzelő cég. Figyeljétek, az áprilisi választások után hogy felgyorsul majd az épitéssel, hogy a sándorfalvi ut és a Tisza közti szakaszt OV minél hamarabb átadhassa az őnk.-i választások előtt. A megspórolt kötbér meg netalán a fidesz pártkasszába vándorol?”
  • 36. man 2009. december 09. 01:24
    „34: Nem csak jobb, olcsóbb is...”
  • 35. tzrtz 2009. december 09. 01:19
    „A banki törlesztőrészletemet nem fizetem be. Várhatnék a dologgal esetleg 9 hónapot? Jó vicc lenne...”
  • 34. strangerr 2009. december 08. 22:13
    „Megtört az autópálya-építési lendület Horvátországban, az eddigi túlköltekezés miatt a következő három évben összesen már csak 20 kilométernyi sztráda készül az adriai országban - közölte hétfőn a horvát business.hr üzleti lap internetes kiadása. Nem elképzelhetetlen, hogy egyes szakaszok építéséről örökre lemondanak.

    http://www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20091207-gyakorlatilag-leall-a-horvatorszagi-sztradaepites-a-penzhiany-miatt.html

    Horvátországban ugye tudjuk minden jobb...”
  • 33. strangerr 2009. december 08. 21:59
    „"Azonban azt is megállapították, hogy a szakasz azon részei, melyek nem érintettek a víznyomó vezeték megvédése kapcsán, indokolatlan késedelemmel épülnek. Mindezek alapján a NIF Zrt. ezen szakaszrészekre 2009. november 30-tól kötbért állapít meg."

    Oppá, kíváncsi leszek erre a kötbérre:)”
  • 32. Rozsdás 2009. december 08. 21:59
    „Nem a tűzoltókat szeretném lebecsülni de az ő munkájuk tudjuk mit takar.
    "Menteni a menthetőt"!!De miért kell ezt 20-éve csinánunk??
    Erre nagyon rá fogunk ...!!Van ennél lejebb is de nem kéne megtapasztalni!!
    Amennyiben nem tudunk egy irányba haladni!!Lesz két kenyérjegy között egy hús jegy:) ! <moderálva...>”
  • 31. strangerr 2009. december 08. 21:57
    „A teljes közlemény:
    "A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) megállapodott az M43 autópálya I. szakaszát építő M43 SZEGED - MAKÓ Konzorciumot vezető Swietelsky Baugesellaschaft m.b.H.-t képviselő Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával, a kivitelezési véghatáridő módosításáról és a kötbér érvényesítéséről.

    A lezárult tárgyalások értelmében a kivitelező és a beruházó elfogadta a szakértők által készíttetett szakvéleményeket. A vizsgálatok megállapították, hogy a szakaszon a B6 jelű műtárgy alatti DN 1000 víznyomó vezeték megvédése érdekében épülő résfal kivitelezése valós indok a határidő módosítására. Azonban azt is megállapították, hogy a szakasz azon részei, melyek nem érintettek a víznyomó vezeték megvédése kapcsán, indokolatlan késedelemmel épülnek. Mindezek alapján a NIF Zrt. ezen szakaszrészekre 2009. november 30-tól kötbért állapít meg.
    A megállapodás a módosított szerződés véghatáridejét 2010. augusztus 31. dátummal határozta meg.
    A NIF Zrt. figyelemmel a szegedi polgárok érdekeire az M43 autópálya 5. sz. főút és a 4519-es jelű összekötő út (Csongrádi út) között elkészülő szakaszt és a Csongrádi úti csomópontot ideiglenes forgalomtechnikai megoldásokkal 2010. március 31-ig átadja a forgalomnak.
    A beruházó NIF Zrt. kéri a szegedi lakosság megértését és egyben megköszöni az eddig mutatott türelmet is.

    A NIF Zrt. fontosnak tartja leszögezni, hogy az olyan nyomvonalas létesítmények esetén, mint az M43 autópálya 30 km hosszú szakasza is, a talajmechanikai állapotok, a leggondosabb tervezés mellett sem mérhetők fel 100%-os biztonsággal az előkészítés idején. A helyszínen tapasztalt rosszminőségű altalaj viszonyokat sem a Megrendelő, sem a pedig Vállalkozó nem látja előre, ebben az esetben a vállalkozó által szakmailag tervezhető kockázatot a helyszínen tapasztaltak meghaladták.

    A NIF Zrt. mérnök szakértők bevonásával, a Műszaki Egyetem szakvéleménye és - kizárólag műszaki szempontok alapján - határozta meg azt a víznyomócső megvédése szempontjából legmegfelelőbb és leggyorsabb műszaki megoldást, melynek előkészítési, tervezési, engedélyezési és kivitelezési ideje együttesen okozta a határidő módosítás szükségességét."”
  • 30. strangerr 2009. december 08. 21:55
    „Tények:
    1.) Irreális és teljesíthetetlen határidő volt. Egy év alatt három magas töltést megépíteni nem lehet.
    2.) A NIF-et a politika belekényszerítette az irreális határidő kiírásába. Megsúgom, hogy még a 2010 augusztus sem volt reális.
    3.) Ennek oka, a 2-es villamos építése. Más értelme, célja nem is volt és nem is lehet ennek a 6,7 km-es szakasz átadásának.
    4.) Így jár a politika amikor az előkészítettségtől és a műszaki tartalomtól teljesen elrugaszkodott választási határidőt kényszerít rá a beruházóra, az pedig a kivitelezőre.
    5.) Miért nem kötbér? Kérdezik sokan jogosan. Azért mert ha ezt megkötbéreztetik akkor a Kivitelező bíróságra megy és MEG IS NYERI. Ezt pedig végképp nem kockáztathatják.

    Saját vélemény: ha Magyarországon nem lenne minden dolog ilyen betegesen átpolitizált, akkor lehetne normálisan megcsinálni egy 4 éves választási ciklusnál tovább tartó nagyberuházást (egy autópálya építés előkészítése kb. 6 év, kivitelezés min. 2 év, persze hossztól, műtárgyaktól függően)”
  • 29. comet 2009. december 08. 21:46
    „24. Rozsdás -észrevételéhez annyit, hogy sajnos ez a magyar valóság, a politika mocska erősen átitatja a médiákat. A leskelődés, adatlopás, megfigyelés szánalmas velejárói bizonyos oldalaknak.”
  • 28. buszos 2009. december 08. 21:39
    „Amúgy egy gyenge hozzá szólás egészhez nem lett teljesen átgondolva az egész projekt! mert ha Szegedet megbénítjuk akkor legalább elöte megépítem az elkerülő szakaszt!!!!!”
  • 27. KolompárRómeó 2009. december 08. 21:38
    „Csak? Ez igen jó eredmény.”
  • 26. ferle65 2009. december 08. 21:37
    „Nem szóltam még semmihez ,de most kíváncsi volnék hogy a FIDESZ és a JOBBIK ilyenkor mért nem tiltakozik,hogy nincs kész időben.Vagy miért nem szerveznek demonstrációt Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója házához . Vagy ez az ő érdekük hogy ne legyen kész. Valamiért más esetbe már őrjöngenének hogy mondjon le ui: (pártalástól független vagyok)”
  • 25. Stevvve 2009. december 08. 21:30
    „Vajon miért nem csodálkozik senki??

    ...és majd 2010.08.31-re elkészül, persze....no comment

    Sok <moderálva> közt elvész az autópálya...”
  • 24. Rozsdás 2009. december 08. 21:19
    „20. Rozsdás 2009.12.08. 20:53
    Kiváncsi vagyok mikor túnik már el a figyelmeztető ablak a számitó gépemről a DM oldalról hogy
    inkorekt megfigyelés történik???

    Köszönöm a gyors intézkedést,lelközelebb azonban feljelentést teszek!!
    Önök erre nem jogosultak!!”
  • 23. micsibucsi 2009. december 08. 21:14
    „Végre valami örömhír! Nem csak a Szeged belterületén elkezdett létfontosságú projektek csúsznak hanem minden aminek köze van Szegedhez! Kitüntetés mindenkinek résztvevő számára a büszkeségtől domborodó mellére, valamint jutalmakat az ugyan csak lapos zsebeikbe!”
42 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét hívható az S.O.S. lelki segély telefonszáma

Ismét hívhatják a lelki segítségre szorulók a 80/820-111-et. Egy hónapja, október 28-án némult el az… Tovább olvasom