Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Nem adták fel, inkább álomturnéra utaztak

A Nemadomfel együttes alakulásáról, a sikertelenségről, és az elképzelt népszerűségről szól az Álomturné. A film szegedi díszbemutatóján az alkotók, és az azóta fellépésről fellépésre járó, értelmi sérültekből álló együttes is részt vett.
A vérnyomásuk száz pécé négy. Fotó: Schmidt Andrea
Egy unatkozó társaság egy nap úgy döntött: együttest alapít. Utcazenéléssel próbálkoztak, kevés sikerrel. Egyszer azonban felfigyelt rájuk egy tévéstáb és filmet forgatott róluk, melyet azóta mozik is játszanak. A zenekar sikeres lett, fellépés fellépést követ. Az együttes értelmi sérültekből áll. Nevük: Nemadomfel. A Belvárosi mozi szerdán este vetítette a róluk szóló, Álomturné című filmet, a díszbemutatóra a szereplők is eljöttek és rövid koncertet adtak.

A rendező, Szekeres Csaba a bemutató előtt arra kért: ne ügyként, hanem filmként nézzük az Álomturnét. Nevessünk ha akarunk, és sírjunk, ha szeretnénk. A közönség így tett: mulattak Doki gyógymódján – minden panaszra vérnyomásmérést javasol, az eredmény folyton ugyanaz: „száz pécé négy" – vagy azon a jeleneten, amikor a Nemadomfel alapítói castingolnak. Kiderül: Krisztinának gyönyörű hangja van, másnak meg humora, de az is elég, hogy felvegyék. A zenéjük azonban a budapestieket nem érdekli, ezért inkább álmukban turnéznak – ezeket a jeleneteket Horvátországban forgatták.

Még vetítik

Az Álomturné című filmet a Belvárosi Moziban, a földszinti Csőke József teremben június 21-ig 16 órától vetítik.

A filmet 2005 júliusában a Duna Televízió mutatta be, a Felelet az életnek című műsor különkiadásaként. Az adás után rengetegen kérték a filmet az alkotóktól – Gáspár Judit szerkesztőtől és Szekeres Csabától – , akik megunták másolgatni a DVD-ket és úgy döntöttek: bemutatják mozifilmként az Álomturnét. A szociális minisztérium és a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány annyi pénzt adott, amelyből az ország nagyvárosaiban levetíthették. A szegedi már a nyolcadik állomás volt, az együttes decemberig hetente legalább két koncertet ad. A siker furcsa, magyar mércéje: az Álomturné már kalózverzióban is terjed.

Díjak

Az Álomturné 2005-ben Aranyszem Operatőri díjat, Hégető Honorka díjat, 2006-ban Kamera Hungária díjat és a Prizma Fesztivál rendezői-díját kapta.

– A nézők fenntartással kezelnek egy filmet, ha fogyatékos emberek szerepelnek benne. Nagyon dívik Magyarországon ilyen típusú mozit azért megnézni, mert szociálisan érzékeny, elkötelezett, vagy érintett vagyok. Ez a film filmként akar működni, és nem azokat az embereket akarja megszólítani, akik elkötelezettek a téma, vagy a szereplők iránt. Ahhoz, hogy bármiféle nyitottságról lehessen beszélni Magyarországon, ezt a típusú előítéletet is túl kellene lépni – fogalmazott Szekeres Csaba. A forgatásról elmondta: a film jórészt improvizációra épül. Instrukcióiból, egy-egy jelenetből a szereplők az esetek 70–80 százalékában sokkal többet hoztak ki, mint amit elvárt. Egy normál forgatáson már a 20–30 százalék is jó aránynak számít. Arra a kérdésre, hogy megváltoztatta-e a szereplők életét a film, Szekeres így válaszolt:
– Remélem igen. És remélem, a nézők életét is megváltoztatja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alváscentrum adóssággal: vegye, vigye!

A Vasas Szent Péter utcai rendelőintézetből a szegedi városi kórházba költözhet az… Tovább olvasom