Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Nem elég az állami pénz a gyerekek nyári ebédjére

Szeged - Sok rászoruló gyereknek nem jutott nyári ingyenebéd, mert a minisztérium idén nem adott hozzá elég támogatást. Lesz megoldás, ha az önkormányzat a zsebébe nyúl.
– Négy gyereket nevel egyedül a lányom, a három nagyobbnak járna nyárra ingyenes étkezés. Értesítette őket az önkormányzat, de mire bementek a hivatalba, nem jutott nekik ebédjegy – panaszolta egy neve elhallgatását kérő szegedi nagymama. A család nincs egyedül a problémájával. Érdekes, hogy legutóbbi közgyűlésen éppen az ellenkezője hangzott el, vagyis az, hogy nincs nagy igény az ingyenebédre. A képviselő-testület ülésén Szentistványi István LMP-s városatya azt kérte számon: miért nem kér több támogatást az önkormányzat a nyári gyermekétkeztetésre, hiszen olyan sok a rászoruló. A humán közszolgáltatási iroda előterjesztésében ugyanis az állt, hogy 580 gyereknek pályáznak meg étkezési támogatást a minisztériumnál. Novkov Veszelinka irodavezető akkor azt válaszolta, hogy hiába kérnének több pénzt, nincs nagyobb igény az ingyenes ebédre. Tapasztalataik szerint a kiértesített családok harmada él a lehetőséggel.

Néhány napja jött a hidegzuhany, a szaktárca az eddigi gyakorlatától eltérően a támogatás összegét 90 százalékra csökkentette. Magyarul 580 helyett csak 522 gyerek étkeztetését támogatja fejenként és naponta 440 forinttal, így mindössze 10 millió 105 ezer forint támogatás jut a városnak.

Éberhardt Annamária gyerekei, Kiara, Alex, Vanda és Erik nem válogatósak. Két napja gyümölcsleves, pörkölt és tészta az ebéd. Fotó: Schmidt Andrea
Éberhardt Annamária gyerekei, Kiara, Alex, Vanda és Erik nem válogatósak. Két napja gyümölcsleves, pörkölt és tészta az ebéd. Fotó: Schmidt Andrea

Rászorulók és még rászorulóbbak

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint idén több támogatási igény érkezett az önkormányzatoktól, mint tavaly, mert nagyobb körből szerezhetik be a helyi alapanyagokat. Kimerítették, sőt meghaladták a 2,4 milliárdos keretet. A támogatás megítélésekor figyelembe kellett venni az önkormányzatok anyagi helyzetét. A leghátrányosabb és hátrányos települések a kért teljes támogatást megkapták. Az átlagos helyzetűek, melyek gyermekfelügyeletet vagy nagyobb önerőt vállaltak, 90 százalékot kaptak, a többi átlagos helyzetű önkormányzat 48 százalékot kapott.

(Tavaly 530 gyerek számára igényelt álalmi támogatást az önkormányzat, és azt teljes egészében meg is kapta.) Annak ellenére döntött így a minisztérium, hogy az önkormányzat azt is vállalta: 50 rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő ellátását önerőből biztosítja. Az érintett 3237 gyereket nevelő család közül azokat értesítette a szakiroda, hogy pályázzon az ebédjegyre, akiknek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága a nyári hónapokra fennáll. Így is sok rászorulót el kellett végül utasítaniuk, akárcsak panaszosainkat.

A megoldás a június 28-i közgyűlésen megszülethet. A szakiroda kezdeményezi, hogy vállalja a város saját forrásból a kimaradt 58 gyerek ebédeltetését. Ez plusz 1,1 millió forint kiadást jelent. A szülőket a napokban értesítik a változásról. Az ellátást a város július 1-jétől augusztus 30-áig biztosíthatja 44 munkanapon. Az ebédet öt általános iskolában lehet megenni. A gyerekeket a városőrség felügyeli. Attól a gyerektől, aki egy hétig nem megy ebédelni, az önkormányzat megvonja az ebédjegyet.

Vásárhely az igényelt támogatás 90 százalékát kapta meg, 721 gyerek számára 14 millió forintot. 6 millió önkormányzati és civil összefogásból származó pénzzel egészítikki, így ezer gyerek kap ellátást a nyár végéig.
Makó 250 helyett csak 125 gyerek ellátására kapott pénzt. Buzás Péter polgármester javaslatára a megítélt 3 milliót az önkormányzat ugyanennyivel kiegészíti a tartalékalapból.

Indulásra kész az ételhordó is Ébenhard Annamáriáéknál..  Fotó: Schmidt Andrea
Indulásra kész az ételhordó is Ébenhard Annamáriáéknál..
Fotó: Schmidt Andrea

Újszentiván 19 rászorulónak kérhetett, és szintén a felének, 9-nek kapott támogatást. Idén nem tudják kiegészíteni, a szociális iroda javaslata alapján választották ki a legrászorulóbbakat. A nyáron egy-egy hetes tábort szerveznek, ott szintén támogatásból próbálják megoldani a kimaradók ellátását. Éberhardt Annamáriáék a „szerencsések" közé tartoznak, mind a 4 gyereknek jut júliustól ingyenes ebéd. Nehezen élnek egy keresetből, gyesből és családi pótlékból, miközben 180-200 ezer a rezsi, az élelem. Az anyuka most több napra megfőz egyszerre, úgy próbálja kihúzni hó végéig.

37 település, 75,5 millió forint

Algyő: 1,2 millió
Apátfalva: 2,3 millió
Árpádhalom 0,8 millió
Ásotthalom1,1 millió
Baks: 1,2 millió
Balástya: 0,8 millió
Bordány 0,4 millió
Csanytelek 3,4 millió
Csanádpalota 2,7 millió
Csongrád 4,3 millió
Derekegyház 0,7 millió
Deszk 0,6 millió
Eperjes 0,3 millió
Felgyő 0,6 millió
Forráskút 1 millió
Földeák 1,6 millió
Hódmezővásárhely 14 millió
Királyhegyes 0,8 millió
Kiszombor 1,3 millió
Kövegy 0,9 millió
Magyarcsanád 1,8 millió
Makó 3 millió
Nagymágocs 1,1 millió
Nagytőke 0,3 millió
Ópusztaszer 1,9 millió
Öttömös 0,6 millió
Pitvaros 0,7 millió
Pusztamérges 0,9 millió
Pusztaszer 0,9 millió
Ruzsa 3,1 millió
Szeged 10,1 millió
Szegvár 0,7 millió
Szentes 8,2 millió
Székkutas 0,5 millió
Tömörkény 1,2 millió
Újszentiván 0,2 millió
Zsombó 0,5 millió

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. nobody13 2013. július 11. 07:38
    „30-ra, Tinta77, az úgy volt kiszámolva! Hogy kevés fizetés, de két forint volt egy buszjegy, két forint a kifli, tíz forintból jól lehetett lakni. Kiszámoltuk: most egy buszjegy 320 Ft. 160-szoros emelkedés. Akkor 5000 Ft volt a fizetés, szorozd csak ezt be 160-nal... 800 000 Ft. Ennyinek kellene most lennie a min. bérnek bruttó, hogy a jelenlegi árakkal arányos legyen... Senki nem szorulna ingyen ételre. Akkoriban vették a fáradtságot arra, hogy kiszámolják: ha ennyit adunk, akkor ebből ezt és ezt kell kifizetni, tehát ennél és ennél az összegnél nem mehet feljebb x terméknek az ára. Az alapoké, ami a léthez kell: rezsi, élelmiszer, közlekedés. Most csak emelnek, aztán hogy ki miből fizeti ki... Magasról tesznek rá.”
  • 31. nobody13 2013. július 11. 07:30
    „Valamit mindenki elfelejt... Hogy amikor a mai gyerekek születtek (akik most ovisok, iskolások), más világ volt ebben az országban. Több volt a munkahely, alacsonyabbak az árak, ha szűkösen is, de meg lehetett élni. Egy középosztálybeli szülő bátran bevállalt 2-3 gyereket, mert tudta, hogy fel tudja őket nevelni. Volt pozitív jövőkép, az ország fejlődött, ha lassan is. Volt szociális háló, ami felfogta a bajban lévőket. Adott szülő mondjuk nem luxusban, meg nyakig iPodban gondolkodott, de abban biztos volt, hogy enni fog tudni adni nekik. Aztán jött a mostani kormány az ez elmúlt három és fél év szociális és társadalmi ámokfutásával, adott szülőnek megszűnt a munkahelye (esetleg a házastársának is), újat nem talál, esetleg közmunkásnak felveszik, de innentől belép az, hogy az iszonyatosan megemelkedett élelmiszerárak mellett már nem tudja normálisan etetni a három gyereket, rászorul az ingyen ebédre. Tegnap egy nyolcéves ismerős kisfiú mondja nekem beszélgetés közben: apa és anya újabban mindig idegesek. Nincs pénz, apának egyre többet kell dolgoznia, sokszor éjjel ér haza, és másnap hajnalban ér haza. Mindig fáradt. Ezért nem tudunk nyaralni az idén. Mindezt tárgyilagosan, nem panaszkodva. A szülők felsőfokú végzettségűek, jól szituáltak, nem kerülik a munkát, a gyerekek kitűnő tanulók. Az egyik szülőnek a munkahelye vezetőváltás miatt lóg a levegőben. Hatalmas, több évtizedes szakmai tapasztalat, kiváló munka, megbízhatóság. Negyvenvalahány évesen hova fogják felvenni, amikor az összes, ehhez a területhez tartozó intézményt szétverte a kormány az elmúlt három és fél évben? Direkt nem írom ki a szakmáját, de az ország dolgozó lakosságának gyakorlatilag háromnegyede felett lebeg ez a veszély. A többi meg eleve nem talál munkát...”
  • 30. tinta77 2013. június 23. 15:17
    „Én ezt nem értem. Mi az, hogy éhező gyerek, ingyen-ebéd? Ha már megszületett az a szegény gyerek, vagy akár több is, akkor ugyan ne mondja már a szülő, hogy éheznek a ygerekei, nincs mit adni nekik... Ez szomorú. Vállaljon felelősséget mindenki a saját gyerekéértés etesse. Én is szegény családból jöttem, de a kevéske pénzből minden nap jutott reggelire, ebédre és vacsorára. Lesült volna anyám arcáról a bőr, ha nem tett volna meg mindent értünk, gyermekeiért. Nem éltünk csokin, chipszen, kólán, de a krumpli, a zsíros és vajaskenyér, a leves étel volt számunkra. Gyümölcsöt is ettünk. Nem gondolom, hogy az önkormányzat vagy az állam felelőssége a gyereketetés.”
  • 29. jagoda194 2013. június 23. 10:41
    „Ha egyszer a szülő élvezetből gyereket csinált,akkor nevelje őket,úgy mint ahogy azt állatok teszik.Ne az én adómból finanszírozák felelőtlen emberek cselekedeteinek gyümölcsét.”
  • 28. szegedivagyok 2013. június 23. 10:13
    „Nem a szülőnek kellene a gyerekét nevelnie, biztosítania, hogy elég ételt kapjon? Ha meg nem képes rá, hogy gondolta át korábban a gyerek felnevelését? Vagy úgy volt vele, áá az állam úgyis segít!”
  • 27. Roland1000 2013. június 22. 13:41
    „De a fidesznek jól megy, az a lényeg.”
  • 26. v.imre 2013. június 22. 09:40
    „Nos, én igen nagy tisztelettel próbálok rámutatni a panasz alapvető okára, amikor a cikkből idézem a hivatalnok kijelentését. Ezek után kérdezem, mindenki a hivatása, feladata magaslatán jár? Amikor az ellátatlan gyerekek sorsáról beszél a cikkíró.

    "... A képviselő-testület ülésén Szentistványi István LMP-s városatya azt kérte számon: miért nem kér több támogatást az önkormányzat a nyári gyermekétkeztetésre, hiszen olyan sok a rászoruló. A humán közszolgáltatási iroda előterjesztésében ugyanis az állt, hogy 580 gyereknek pályáznak meg étkezési támogatást a minisztériumnál. Novkov Veszelinka irodavezető akkor azt válaszolta, hogy hiába kérnének több pénzt, nincs nagyobb igény az ingyenes ebédre. Tapasztalataik szerint a kiértesített családok harmada él a lehetőséggel. ..."

    Nem ez éppen a kevesebb pénz eredendő magyarázata? Minden önkormányzatnál, ahol hasonló probléma merült fel.”
  • 25. Qllancs 2013. június 21. 20:24
    „Vhelyen 1100 gyerek a rászoruló . A többi helyen mennyi ?? jó lenne ezt is írnák. Vajon lj. elintézte ??
    Vajon a többi település az igényelt összeget kapta ?? erről NEM írnak !!
    A gyerekekre nincs pénz..de a stadionok építésére sok-sok milliárd ft jut! Meg a trafikmutyi <moderálva> nyertesei is kapnak adó ft jainkból tízmilliókat !

    Ami itt megy szégyen és gyalázat ! bírka nép !”
  • 24. JABBA 2013. június 21. 19:09
    „22. X_Y 2013.06.21. 17:43

    Nem talált. :D A nejem pedagógus és én se keresek sokat, de 1 azaz EGY gyereket rendesen fel tudunk nevelni. Nem éhezünk és ki tudjuk fizetni az ebédet a gyereknek is.

    Akkor azt mondd, hogy mi miatt kap a 3 gyerekes teljes támogatást, míg az 1 és 2 gyerkes meg semmit. Akkor kapjon mindenki a gyerek számának megfelelő fix összegeket.

    Pld.: 1 gyerek havi 10E Ft., 2 havi 20E Ft. 3 havi 30E Ft.

    És nem hiszem, hogy minden nagycsaládos az mindig annyit keresett, hogy sose kért semmilyen támogatást.”
  • 23. öreganyó 2013. június 21. 18:50
    „Itt aztán megy a pengeváltás! 1-1 igaz mondat elhangzik. Szépséghiba ott kezdődik, hogy azt könnyű mondani
    " az adóból fizetik az ellátást, és különböző juttatásokat ". Azt azért senki sem tudja előre, mit hoz a holnap,
    nem hogy a holnapután. Addig amíg fut a szekér, gond 1 szál sem, de ha kitörik 1 kereke, már nem ér el vele
    a húsos fazékhoz. Lehet, hogy jön 1 erősebb, és máris csak nézhet, és elgondolkozhat, hogy nem gondolta meg-
    történhet vele is. Tessék mondani a főnökök utólagosan megállapított feltételek jutalmát, v. " prémiumát " azt
    a bizonyos 60 körüli millát osztották helyesnek tartották? Biztosan szakadásik dolgoztak érte!!! A fizetésüket
    szegényeknek ki kellett egészíteni. Inkább gyermekélelemre költötték volna. Van aki tényleg rászoruló, sajnos
    1-2 papírforma szerint jogosult, de az életvitelük szerint semmire. Az agyon szidott átkosban nem volt gond,
    hogy nyáron felügyeletet, étkezést, napi foglalkozást lehetett igénybe venni a dolgozó szülőnek akár egész nyáron. Nem volt akkor sem mindenkinek pénze fizetős táborra, és nagyi sem. Voltak kulcsos gyerekek, de nem leselkedett ennyi veszély rájuk mint manapság. Kíváncsi lennék, de lehet hogy más is, honnan kapta Novkov Veszelinka az
    igényre szóló adatait? Háromszoros túljelentkezés volt, mintha valahogy nem egyeznének a dolgok.
    Kinek hány gyereke legyen a hozzá szoloknak igaza van, amennyit el tud tartani. A mai világban nem 1 család
    nem is mer vállalni, hiába a nagy nógatás ( + a 280 ezres beígért kelengyepénz ).”
  • 22. X_Y 2013. június 21. 17:43
    „21. JABBA 2013.06.21. 17:26
    "Annyi gyereket kell csinálni, amennyit TISZTESSÉGESEN fel is tud nevelni a szülő."

    Akkor ez tanárok, közalkalmazottak esetén nulla...
    És aki mondjuk elveszti a munkahelyét, az "adja le" a gyerekét is egy lelencotthonba...

    Hihetetlen hogy mennyire szociálisan érzékeny "lények" élnek Magyarisztánban. Remélem ha esetleg munkanélkülivé válsz akkor futsz a legközelebbi otthonba leadni a gyerekedet...mint feleslegessé vált koloncot.”
  • 21. JABBA 2013. június 21. 17:26
    „Annyi gyereket kell csinálni, amennyit TISZTESSÉGESEN fel is tud nevelni a szülő. Sose értettem az olyan szülőket, akik csak gyártják a gyereket és az államtól várják el a segijt. Meg az ingyenes iskola, etetést stb. Ennek kellene még egyszer véget vetni. Ha nem tzdja a gyereketi rendesen etetni, akkor otthonba kell adni neki és nem sírni, hogy nincs mit enni.

    Ha meg nem tudnak egy gyereket se etetni, akkor sajnos nem kell nekik gyerek bárhogyan is szeretné.”
  • 20. nyomdasz63 2013. június 21. 15:06
    „-éhes vagyok,...de ellopták a zongorát!
    ---És?
    -Rajta volt a szendvicsem!”
  • 19. csillogás 2013. június 21. 14:55
    „T. 13. Zsuzsmo!
    Köszönöm szépen, az én eszem tökéletesen a helyén van. Ott az alapvető probléma, amit Ön kihegyezett, hogy először gondolkozni kellene, pl.: van 1 gyerekem, lehetne 2 is, mert most bírjuk, de mi van, ha 2015-ben már csak fele bevételem lesz, mint most? Az nem lesz elég 2 gyerekre úgy, ahogy azt az egy gyerekem színvonal-ügyileg megszokta. Inkább legyen 1, mert az minden körülmények között felnevelhető normálisan.
    A bölcsődei étkezés kapcsán már egyszer leírtam: én fizetem az étkezést, a csoport 3/4-e pedig nem( tehát én fizetem meg azt, hogy más gyereke eszik), és sokszor a gyerekek nem ehetik meg az uzsonnát, mert a szülő azt mondja, kell a kicsinek otthonra. Ez a gyerek ezt látja, hozza magával, és levonhatjuk a konzekvenciát: majd ő is eszetlenül vállal 3 gyereket, mert fel lehet őket így is nevelni. Hagyjuk a sablon szöveget, hogy szűkösen, de szeretetben, legalább is én nem mondanám a lányomnak: nagyon szeretlek, lakjál jól vele. Nyilván sajnálom ezeket a gyerekeket, és CSAK azt írtam, hogy van abban igazság, amit előttem leírtak, tehát nem a gyerekekre értve. Az utolsó mondata enyhén szólva is degradáló. Szép napot!”
  • 18. X_Y 2013. június 21. 14:33
    „14. istvang58 2013.06.21. 12:55

    Jellemező rátok fideszes kreténekre: ha nincs igazatok akkor anyáztok, fröcsögtök, feljelentgettek...
    Nem baj, már vághatjátok a centit...”
  • 17. istvang58 2013. június 21. 14:14
    „15.aquila
    aquila non captat muscas.
    Ném szoktam neggrót énni. Ennek az élvezetét meghagyom neked.
    Hidd el utálom az összes pártot.”
  • 16. rózsakert 2013. június 21. 14:10
    „5. istvang58 2013.06.21. 08:19

    Nem értem , miért ŐT bántják?

    Az országuk jelentős része ráállt és megélhetési rászoruló lett , így igaz , ott élnek ,nem lehet nem látniuk.

    vagy mégis ???? csak nem akarnak a valósággal szembesülni?

    lehet szidni bárkit, ÖNÖK választottak , választották meg most is az uralkodó osztályukat ----élvezzék !

    ---nem mintha a 24 év alatt bármelyik is jobb lett volna...”
  • 15. aquila0126 2013. június 21. 13:50
    „5. istvang58 2013.06.21. 08:19

    Tartsa el a gyerekeket az idesannyuk meg az idesapjuk. Ne az adófizetők pénzén élősködjönek. Az országban nagyon rászoktak a kuncsorgásra.

    csak olyat tudnék írni amit kimoderálnának. A fityiszes vagy jobbikos párttafgyüléseken még elmegy a szöveged. Világít a szádban a Negro.”
  • 14. istvang58 2013. június 21. 12:55
    „X_Y.
    Valószínű anyukád fideszes, én csak az ingyenélőket utálom, az ingyenélőknek semmi köze, hogy én mit fizetek.”
  • 13. zsuzsmo 2013. június 21. 12:45
    „10. csillogás 2013.06.21. 11:22 5.-nek van némi igaza. Nem tegnap és nem is tavaly kezdődött a recesszió, quasi ész nélkül vállalnak kettőnél több gyereket a rászorulók is, ...

    És az észre vall, hogy a szülő felelőtlensége miatt a gyereket büntetné, végig tudná nézni, ahogy éhenhal, sőt még helyesel is hozzá??? Szerintem észben ön sem olyan erős....”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trafikkörkép: mi nyílik itt hamarosan?

Másfél hét múlva már csak a nemzeti dohányboltokban lehet cigarettát vásárolni. Tovább olvasom