Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Nem érdekli a fiatalokat a köztéri alkoholtilalom

Szeged - Nem tudnak róla, de nem is érdekli őket – röviden így foglalható össze a fiatalok véleménye az október elsejével a közterületeken érvénybe lépett alkoholtilalomról. A hétvégén szétnéztünk a városban, változott-e bármi az új szabályozással.
Péntek 15 óra, Dugonics tér. Három fiatal ül az egyik padon. Az egyik fiú kezében gitár, lábuk előtt a gitártok hever, rajta nagyméretű spirálfüzet. „Fröccsre gyűjtünk", olvasható a papíron. A fiúk körbeadják a cserszegi fűszerest. Jót húznak a palackból. Amikor felhívjuk a figyelmüket arra, hogy amit csinálnak, az október elsejétől tilos, egyikük azt mondja: – Ja, semmi gond, akkor nem fröccsre gyűjtünk, hanem az esti koncertre. Majd lapoz egyet a füzetben. A következő lapon valóban az áll, „Koncertre gyűjtünk". – Csóró kollégisták vagyunk. Bérletet nem vettünk erre a hónapra, egy hete nem eszünk – mondják az Intim Torna Illegál nevű együttes rajongói. A tokban némi apró zörög, még sokat kell gitározniuk, hogy bejussanak a kedvencük koncertjére.

Jól csúszik a fehérbor – az utcán is. Illusztráció: Schmidt Andrea
Jól csúszik a fehérbor – az utcán is.
Illusztráció: Schmidt Andrea

 Büntetlenül inni

„Továbbra is büntetlenül ihassunk az utcán" néven Facebook-csoportot hozott létre egy szegedi fiatalember, aki azt szeretné elérni, hogy ne büntesse azért a hatóság, ha az utcán alkoholos italt iszik. „Ha békésen és kulturáltan iszok, akkor ne kelljen rettegnem a rendőrtől, hiszen nem követtem el semmilyen bűnt. Ha te is így gondolod, akkor csatlakozz!" – olvasható. Az oldal szerkesztője felvette a kapcsolatot Mózes Ervin főjegyzővel is. Kérdésünkre, hogy válaszolt-e neki Szeged főjegyzője, az oldal szerkesztője ezt válaszolta: „Még semmi reakció, pedig direkt egyetemi címről írtam neki, hogy komolyabbnak tűnjön a megkeresés. Szép hosszan próbáltam ecsetelni, hogy miért nem jó ez az egész tiltás. Persze tisztában vagyok vele, hogy én egyedül csak csepp vagyok a tengerben, ők meg dörzsölgetik a kezüket a büntetésekből befolyt összegek láttán. Most amúgy is jön a tél, kevesebb lesz az utcán mászkáló ember, így még rá is foghatják, hogy lám, csökkent a garázdaság, és milyen jó ötlet volt ez az egész..." Az oldalnak eddig 266 kedvelője van.

Szombat 17 óra 55 perc, Stefánia.
Még világos van. Három rendkívül fiatal fiú érkezik a színház felől. Mindannyiuk kezében dobozos sör, a Stefánia felé tartanak. Amikor a leghangosabb, magas, pattanásos fiú kiissza a sörét, elegánsan áthajítja a partfalon. „Jaj, kiesett a kezemből!" – kiáltja jó hangosan, hogy mindenki hallja. Amikor megkérdezem tőle, nem tart-e attól, hogy az illegális italozás mellett szemetelésért is megbüntethetik, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szólít fel távozásra.

Szombat 20 óra 55 perc, Stefánia. Sötétbe borult padon három kapucnis dzsekis fiatal kétliteres üdítőspalackot ad körbe.

Szombat 21 óra 05 perc, Lófara. Szombat este feltűnően sok fiatal ügyel arra, nehogy kiszáradjon. Szinte majdnem minden csapatnál van egy üdítőitalos palack. A volt Domus helyén lévő Tesco felől áradó kiabálás, röhögés, széles nagy jókedv arra enged következtetni, ott is rendesen hidratálnak a fiatalok. Így is van. Üres borosüvegek sorakoznak az egyik padon. A szeszt már áttöltötték a népszerű üdítőital palackjába. Nagy a jókedv, bulira melegít az ifjúság. Azt mondják, ha jön a rendőr, egyszerűen csak leteszik a földre a palackot, és arrébb sétálnak. Tetten érni nehéz őket.

Szombat 21 óra 25 perc, a Csongrádi sugárút és a Gém utca sarka. Két lány borosüveggel a kezében a belváros felé tart. Hűvös van, jót húznak az olcsó fehérborból.

Amiről pedig vagy nem tudnak, vagy nem érdekli a közterületen szeszelőket, az az, hogy a tiltott helyen italozóra 5000-től 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki a közterület-felügyelő és a rendőr, vagy szabálysértési feljelentést tehet, amely során a bírság mértéke akár 150 ezer forint is lehet. A szabálysértési eljárást a megyei kormányhivatal járási hivatala folytatja le.

Olvasóink írták

66 hozzászólás
  • 66. Roland1000 2013. október 08. 19:37
    „JungHeinrich! Ááááá, csak elmebeteg vagyok..., és néha látszik. De csak néha.”
  • 65. entrone 2013. október 08. 17:35
    „Mire minden kommentet végig olvastam szerencsére megnyugodtam, a legtöbb embernek szerencsére tiszta a látóköre a fiatalok választási lehetőségeiről, és a helyzetről magáról. Kollektív ítélet. Ha volt már példa a történelemben egy ilyen intézkedés sikerére, én még nem találkoztam vele. Senki semmilyen alkoholt nem ihat, semmilyen köztéren. Amiatt az 5-10 % miatt akik a rendbontást okozzák. Akkor autót vezetni miért nem tilos? Annyi a baleset, költséges és hogy néznek ki az utcák ha minden tele van karosszéria darabokkal. Be kéne tiltani az autózást, rosszat tesz a polgároknak.”
  • 64. entrone 2013. október 08. 17:07
    „Ezaz, sok roppant ostoba ember okoskodik itt. Úttörőtábor, kisdobos. Hagyjuk már, valljuk be őszintén azokat se szerette senki, aki meg igen, azokat a többiek nem, ráadásul igen, a korosztállyal is tévedtél. Továbbá, országunkban a 3. legnagyobb a világon az alkoholizmus (arányban a népességhez), szóval minden bizonnyal a rengeteg piát meg nem vető embernek majd a gyereke hirtelen, varázsütésre alkohol ellenes lesz. És a randalírozást mi lenne ha elkövetéskor büntetnék, mert egyáltalán nem mindenki tesz kárt dolgokban, emberekben vagy szemetel ha alkoholt fogyaszt.
    Akkor, az említett alkoholista hajléktalanok. Haza menjenek inni, vagy a 2x drágább kocsmákba? Ráadásul már az "életmódszerű utcán lakást" is büntetni akarják. Akinek meg nincs háza nyilván ilyenekre van pénze. Mehet a dutyiba, ahol ledolgozhatja a tartozását az állam felé. Ez engem a gulágokra és munkatáborokra emlékeztet már. Tényleg egyszerűbb megoldás mint élhetőséget biztosítani az országban.
    A cigaretta másik remek példa: egyre drágább, állami kézben van. Legális. A marihuána amit nem lehetne államosítani az illegális, pedig SOKKAL kevésbé káros mint a cigi vagy az alkohol, függőséget se okoz. A cigaretta megtiltása olyan zseniális dolog volt. Ha nem lenne nagy fiús melyik 10 éves gyereknek jutna eszébe kipróbálni? Emlékszem én őszinte meglepődéssel mondtam anyukámnak mikor egyszer rajtakapott kiskoromban hogy nem értem miért jó ez neki.
    Az alkohol fogyasztás már-már hungarikum: borok, pálinkák. Ahelyett hogy tiltjuk a 15-18 éveseknek, inkább arra kéne figyelni hogy ha már isznak minőségit, és megfelelő mennyiségbe, talán a rakparton is kevesebb hányás lenne.
    Ennyi a véleményem, köszönöm ha elolvasták, még jobban ha át is gondolták!”
  • 63. azmegszeged 2013. október 08. 13:07
    „59. NTK 2013.10.08. 07:34

    Szóval téged régen megszopatott a rendszer, ezért járjon így más is...”
  • 62. zsozso64 2013. október 08. 11:18
    „Tisztelt 54 Suncityfamous !
    Sommás véleményét olvasva, csak bizakodni tudok abban, hogy nincs köze a köznevelési törvény alakításához, bár abban már, helyenként fellelhető szellemisége! Szerencsére a jelzői, és konkrét fegyelmezési kelléktára, még nem kerültek átemelésre! Csak megjegyezni kívánom, hogy ,,régen a fiatalok" nem magukat kötötték le az ,,Úttörőtáborok, Kisdobosok.." -ban, hanem, direkt nekik szánt, életkoruknak megfelelő, őket érdeklő programokkal a tanítóik, tanáraik igyekeztek lekötni figyelmüket, s ezzel segítve, hasznosan eltölteni a nyári szünet egy részét. Ezekben az általános iskolai táborokban Kisdobosok 7-10 év közötti, Úttörők 10-14 év közötti gyerekek voltak! Az Ön által ostorozott 15-20 éves korosztály Kisdobos, vagy Úttörőtáborok életében egészen kivételes esetekben vettek részt. Ilyen lehetett, ha az adott fiatal, tankötelezettségének végső határáig, az általános iskolai tananyag elsajátításával csiszolta elméjét! Ezen túlkoros Úttörők, lelkileg is sérülhettek, így a felsőbb iskolákban tanulókra kivetítve haragjukat, azokat ,,csíra egyetemistáknak" ...stb. nevezhették.
    Kiemelkedőnek, (bár nem követendőnek) tartom azt az erkölcsi útmutatását is, mely szerint, szabálysértést, törvénysértést minden további nélkül el lehet követni, csak ,,ne lássa a rendőr meg" !!! Ezen útmutatása szinte felértékeli azon véleményét, mely szerint ,,Jogos a törvény!".
    Az anyagilag nehezebb helyzetben lévő embertársaival való együttérzése példaértékű! Mármint az utóbbi időben a politikai elit hatalmon lévő részénél elég sok példát lehet rá találni! Csak reménykedni tudok abban, hogy legalább azonos mértékű együttérzésre és szolidaritásra számíthatnak a 2014-es választásokat követően Ők is!!!!
    Végkövetkeztetésével, melyben a mai fiatalok selejtes voltát állítja, csak egyes konkrét esetben értek egyet, ha ezt kellően alátámasztja. Az, hogy az ,,átlag" lenne selejtes azt vissza utasítom! Minden korosztályban fellelhetőek kevésbé tehetséges, gyengébb képességű, érzelmileg kevésbé fejlett, indulatait nehezen kontrolláló egyedek. Erre én, az Ön korosztályában is tudnék példát mondani, de azért ez nem indok az általánosításra! Megköszönve engedélyét, mármint hogy: ,,lehet fanyalogni, meg hőbörögni", további hasznos napot kívánok mindannyiunknak!”
  • 61. geza 2013. október 08. 09:13
    „Szeged, Vasárnap délután valamikor idén nyáron, gólyatáborok idején.
    Két atom részeg csaj, táncol és belemászik a Dugonics téri szökőkútba.
    Majd kijönnek és az egyik pucérra vetkőzik...

    Fényes nappal, úgy hogy a tér tele emberekkel....
    Igen, ők megvalósították önmagukat!!!”
  • 60. Csuu89 2013. október 08. 09:06
    „Ezzel az egésszel csak az a pici logikai hiba van, hogy ugyan monnyák mán mög, mivel más az, ha valaki kiténfereg egy kocsmából? Hm? Végiglármázva az utcát amin végigsétál/mászik? Odaokádva a falak tövébe? Persze, én megértem a problémát, de nem értem (a szinteket). Miért baj az, ha az ember ki akar ülni egy sörre a barátjával/barátnőjével, kultúráltan elbeszélgetnek, majd kalap-kabát. Nem mindenki lesz <moderálva>, ha iszik. Főleg nem egy sör után. Nem mindig jó kocsmákban/bárokban tengődni, pont azért, mert beszorultak a korábban utcákon fetrengő egyének...
    Egyébként meg pattoghat a közterület felügyelő, nem vagyok köteles átadni neki a személyim.”
  • 59. NTK 2013. október 08. 07:34
    „Teljesen egyetértek a köztéri alkoholfogyasztási tilalommal, legyen az rendelet vagy törvény. Én a szankciókon változtatnék. Nem ötvenezres bírság kell ide, hanem közmunka, ami mondjuk a rakpart végigsöprését jelentené szombat esténként vasárnap reggelenként. Két hónapon keresztül. De ami igazán visszatartó erő lehetne az az, hogy felfüggeszteném a tanulmányi jogviszonyt a főiskolások, egyetemisták tekintetében. Fiatalkorúaknak meg lehetne menni a gyámhatóságra a szülőkkel együtt.

    Anno 1984-ben egy kismotorral elkövetett közlekedési szabálysértés után (nem volt CM-eztetve a Simsonom) a gyámhatóságra került az ügyem. A szüleimmel együtt kellett bemennem a Széchenyi térre és ott "fogadalmat" tennem, hogy még egyszer nem csinálok ilyet. A következő rossz tettemnél már értesítették volna az iskolát is.”
  • 58. alfa258 2013. október 08. 06:54
    „fejéről büdösödik hal! milyen példát is látnak a fiatalok? ? ha”
  • 57. queenmargareth1 2013. október 08. 06:53
    „Tiltsátok, még nagyobb lesz az ellenállás, lásd cigi.A fiatalokat nem lehet csak úgy egyszerűen megtiltani ezt tudja az a miniszterelnök is, aki fiatalon falakat döntött-szerinte.Mindenesetre pattogott”
  • 56. entreri 2013. október 08. 06:52
    „A dohányzás tilalmáról szóló törvényt se sokan tartják be (sajnos), ezt sem fogják.
    (Legalábbis Kisteleken a buszmegállóban mindennap többen is dohányoznak, fújják ránk a füstőt a köztéri kamerák előtt és nem történik semmi! Pedig a rendőrség ott van a szomszédban.)
    Ha meg szól az ember, akkor még ő a szemét.
    Szóval, addig, amíg meg nem büntetnek egy-két embert, addig semmi nem fog változni és ez az alkohollal is így lesz.
    Hiszen nehogy már a magyar embernek bárki (akár törvény) megmondja, hogy mit tegyen. :(
    Ez olyan, mint a biztonsági öv: sok hülye dacból nem kapcsolja be!”
  • 55. queenmargareth1 2013. október 08. 06:46
    „51:(tudom....”
  • 54. Suncityfamous 2013. október 08. 00:16
    „Lehet fanyalogni, meg hőbörögni ! Jogos a törvény! Elég csak megnézni a cikket, nem ettünk de iszunk. Bazmeg´ erre van ész a csíra egyetemistáknak, gitár koldulás... De akkora arcuk van mint ide lacháza´ A másik az hogy az átlag 15-20 éves korosztály van úgy elszállva magától, hogy mienk az utca iszunk törünk zúzunk, lentebb írta valaki talán Mike, hogy két bazinagy fülessel rendre lehetne tanítani őket. És mindenki azzal jött hogy nem lehet meginni egy doboz sört a városban, dehogynem ne lássa a rendőr meg nem kell megbotránkoztatóan viselkedni. Valaki azt is írta hogy az 50 ezres bírságot nem tudja kifizetni mert nincs jövedelme, csóró a család.. Lehet menni közmunkára , hányást , üvegszilánkot takarítani !! Fura hogy régen a fiatalok letudták kötni magukat, Úttörőtáborok, Kisdobosok.. stb. Manapság ilyen selejtes a fiatalok átlaga..”
  • 53. JungHeinrich 2013. október 08. 00:07
    „46. tucat 2013.10.07. 19:56... Weores Sandor, Majomorszag ;-)
    49. Roland1000 2013.10.07. 21:11 ... Neked szovegertelmezesi problemaid vannak?”
  • 52. Roland1000 2013. október 07. 21:53
    „"A hannoveri városvezetés viszont úgy döntött, hogy az önkormányzati fenntartású menzákon a cigánypecsenye helyett a magyaros- vagy pusztai pecsenye elnevezést használják - számolt be hétfőn online kiadásában a Hannoversche Allgemeine Zeitung című lap."

    Hát ez rendkívül szánalmas. Annyira sajnálom, hogy a magyaros, pusztai bűnözők nem ezeknek az eszementeknek az életét keserítik...”
  • 51. la-za 2013. október 07. 21:43
    „48!

    Hát ezaz...ez igencsak kevés egy ekkora városban...”
  • 50. ikszy 2013. október 07. 21:41
    „Ki számít fiatalnak? A mai szokás szerint a példakép fiatal demokraták közt van 60-70-80 éves ember is. Aki az utcákat járja nem csak fiatal embereket lát sörrel, borral a kezében. Arányaiban ugyan annyi nem fiatal néni, bácsi iszik az utcán.”
  • 49. Roland1000 2013. október 07. 21:11
    „JungHeinrick, nem olvastam el a cikket, csak részeit. Sokszor elég a cím..., még sok is. Ha nem olvasom el a cikket, akkor is képben vagyok. te nem? És tényleg sajnálom, ha nincs a környezetedben olyan személy, akire felnézhetsz... És nem akarlak elkeseríteni, de te is a magyar társadalom tagja vagy..., azé a csődtömegé. Egyébként te azt hiszed, hogy más népek kevésbé reménytelenek? Mert szerintem nem.

    Kedves Tucat, már hiányoltalak. Legutóbbi kommented olyan Shakespearesi...:)”
  • 48. queenmargareth1 2013. október 07. 21:10
    „47. A Dóm téren vagy a Somogyi utcán van nyilvános wc illetve a Belvárosi híd lábánál a játszótéren.Legalábbis nyáron volt.Amúgy egyetértek, mutyizás.Álszentség.Még hogy az én fiatalkoromban ilyen nem volt szöveg...ugyan már!Még a képviselők is ihattak az utcán, sőt!CIGIZHETTEK IS!És igen a fiatalsággal rosszul foglalkoznak.”
  • 47. la-za 2013. október 07. 20:09
    „Szerintem nem a köztéri italozást kellene büntetni, hanem a szemetelést és a bunkó viselkedést ill. nyilvános wc-k kellenének a városba, nem csak az ittas személyek miatt...

    Mindettől függetlenül lehet azon vitázni, hogy jó-e vagy nem ez a fajta szabályozás, de sok értelme nincs. Ha ez az aktuális szabály, akkor be kell tartani és pont...”
66 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az aradi vértanúkra emlékeztek

Szegeden vasárnap, a nemzeti gyásznapon az Aradi vértanúk terén közel kétszázan emlékeztek az 1848-as forradalom hős tábornokaira. Tovább olvasom