Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Nem félnek a szegedi vendéglősök

Aktatáska, benne formanyomtatvány és egy mérőhenger. Ezek a fogyasztóvédők nélkülözhetetlen kellékei. Tegnap a Szeged teraszán kerültek elő, és kiderült többek között az is, valóban négycentes volt-e a négycentesként megrendelt mézes pálinka. Büntetést idegenforgalmi főszezonban leggyakrabban a fagyiért rónak ki a megyei fogyasztóvédők.
Barna Lajos Petrik Sándornak mutatja a hűtő tartalmát. Fotó: Segesvári Csaba
Fogyasztóvédőkkel indultunk tegnap délelőtt „razziára" Szegeden, szenzációra éhesen, nagy-nagy lebukásokban reménykedve. Nekilódult ugyanis a Fókuszon, Blikken edződő újságíró fantáziája. Holott Petrik Sándor, a megyei közigazgatási hivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének főtanácsosa mindent elkövetett, hogy lehűtse a kedélyeket: Szeged nem Budapest – mondogatta –, ahol naponta megfejnek egy gazdag amerikai turistát. És az apró stiklik is nagy kockázattal járnak, hiszen nincs hónap, hogy a vállalkozók ne kapnának egy ellenőrzést: hol az adóhatóság, hol a „köjál" kopogtat náluk.

Álruhában

Személyiségi jogaik vannak a szabálytalankodó vendéglősöknek, ezért hozzájárulásuk nélkül nem adható ki az étterem, büfé neve. Amikor viszont a fogyasztóvédők által hozott határozat jogerőre emelkedett, és a vétség olyan jelentőségű, hogy az a fogyasztók széles körét érinti, már nyilvánosságra lehet hozni. Ezért a médiában elterjedt rejtett kamerás felvételekből sem derül ki soha, hogy azok hol készültek. Ez a cikk is azért jelenhet meg az ellenőrzés másnapján, mert mindent rendben találtak az étteremben.

A Szegedbe tértünk be, a város egyik kirakatvendéglőjének teraszára. Megfigyelhettük a fogyasztóvédők módszereit. Petrik Sándor és kísérője, Bálint Dániel negyedéves jogász, aki szakmai gyakorlatát tölti a felügyelőségnél, leültek egy asztalhoz, rendeltek négy cent vodkát, ugyanannyi mézes pálinkát, egy korsó és egy pohár sört. De egyikbe se kortyoltak bele, hanem előbb kikérték a nyugtát, majd elővették a mérőpoharat az aktatáskából és töltögetni kezdték a röviditalokat. A számlát egybevetették az étlap áraival, és csak ezt követően hívták az étterem vezetőjét.

Minden stimmelt, csaknem hajszálra. Megtudtuk: szándékosan nem krémlikőrt kérnek az ellenőrök, mivel annak a fele átöntéskor a pohár falára tapad. Még pálinkánál is van tűréshatár, hiszen egy-két csepp – milliliter – az öntögetéskor rendszerint kárba vész. A mérés eredményét utóbb megnyugvással vette tudomásul Barna Lajos, a Szegedet működtető kft. cégvezetője. Ekkor a fogyasztóvédőkkel együtt mi is felfedtük magunkat. A vezető, mivel szabálytalanságot nem tárt fel az ellenőrzés, nem tiltakozhatott jelenlétünk miatt. Állítása szerint nincs félnivalója, „nem a hatóságoknak dolgozunk, hanem a vendégekért" – mondta. De azért mi még biztos, ami biztos, bedugtuk az orrunkat a konyha összes hűtőjébe is.


A fagylalt a banánhéj

Büntetést idegenforgalmi főszezonban leggyakrabban a fagyiért rónak ki a megyei fogyasztóvédők. Az eltarthatósága miatt kényes édesség forgalmi naplóját ugyanis nem vezetik pontosan a vállalkozók. Az éttermekben pedig nem a számlákkal, az adagok mennyiségével van probléma, hanem az alapanyag tárolásával. Petrik Sándor azt mondta, a strandokon rendszeresen mérik a büfék adagait, de egyszer sem találkoztak olyan rémisztő történetekkel, mint amilyeneket a kereskedelmi tévék tálalnak. Idén eddig 160 vendéglátó helyen jártak július eleje óta, a kisebb szabálytalanságokért együttesen négymillió forintos bírságot róttak ki, a szabálysértők átlagosan 50-250 ezer forintot fizettek fejenként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Piramisok homokból, vízből, kagylóőrleményből

Speciális fúrótechnikát fejlesztett ki a szegedi múzeum antropológusa, Varga András. Segítségével… Tovább olvasom