Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Nem félnek, de gyászolnak

Apát és fiát, a két szegedi Faragó Antalt kérdeztük, félnek-e a tűzoltók. Azt mondják, ha mentenek, csak a helyzet megoldására gondolnak. Utána viszont oldani kell a feszültséget.
A két Faragó, apa és fia, az új szabályok miatt együtt soha nem vonulhat akcióba. Fotó: Segesvári Csaba
Csaknem három hét telt el az augusztus 8-i budapesti műegyetemi tűz óta, amelyben három tűzoltó vesztette életét. A szegedi tűzoltó-parancsnokság Napos úti épületén még kint lobog a fekete zászló.
– Mindnyájunkat megrázott a szörnyű tragédia. Nem telik el úgy nap, hogy ne kerülne szóba – meséli Faragó Antal szerparancsnok. Pesti kollégái temetésekor is szolgálatban volt az embereivel, bajtársai képviselték őket a szertartáson. Nem félnek, de gyászolnak azóta is. A magyar tűzoltóság történetében példátlan tragédia történt annál a lőtéri tűzesetnél.

– Megtanultunk együtt élni a veszéllyel. Amikor kivonulunk, nem gondolunk rá, hogy bajunk eshet. Igyekszünk minél hamarabb menteni, legyen szó tűzről, vízről vagy balesetről – árulja el. – Ha azon töprengenénk, mi történhet, csak megtorpanunk, és megy az idő. Az persze többször előfordult, hogy mentés után visszanézünk az épületre, amiből kijöttünk, és látva a berogyott tetejét, megjegyezzük: sokkal zűrösebb is lehetett volna a helyzet.

Faragó Antalnak az édesapja és a nagyapja is tűzoltó volt. „Faragó Antal, az öreg" – mutatkozik be az édesapa. Neki az apósa munkája tetszett meg: váltott a műszaki pályáról. A vej apósával egy kocsin is vonult. Ennek ellenére úgy emlékszik, a főnök sem engedékenyebb, sem szigorúbb nem volt vele.

– Huszonnyolc évig szolgáltam a nyugdíjig, ebből huszonötöt kocsin vonultam – meséli az idősebb Faragó. – Soha nem féltem, de a riasztócsengő hangja mindig mellbe vágott. Megesett, hogy az egyik tarjáni tízemeletesben kigyulladt a szeméttároló. Ki kellett mentenünk a lakókat, de a házba nem tudtunk bemenni. Kosárral emelt fel a daru kettőnket a hetedikig. Egy házaspárt kellett levinnünk egy kisgyerekkel, de túl nehezek lettünk volna öten. A lakásba bemászni nem tudtam, lemenni szintén nem – ott maradtam kívül, a falon lógva. Az ötcentis panelhézagban kapaszkodva tartottam magam, amíg a kollégám levitte a családot, aztán visszajött értem. Abból vettem észre, hogy hosszú percek telhettek el odafent, hogy amikor leértem, három nikotinmentes hónap után kértem egy szál cigit.

Jó a lánglovagok kondija. Téved, aki azt hiszi, hogy csak várakoznak egész álló nap. Kivonulásmentes óráikat elméleti és műszaki képzéssel töltik, aztán sportfoglalkozást tartanak. Minimum két kilométert futnak, utána focival vagy röplabdával lazítanak. Éjszaka szigorúan takarodót fújnak, de szolgálatban csak úgy alszanak, mint nyúl a bokorban.

– Már a vészlámpa kattanására kipattan a szemünk, a csengőre talpon vagyunk. A kocsin van a ruhánk, menet közben öltözünk – meséli az ifjabb Faragó. – A helyszínen első a munka, az egy másik idegállapot. Nem érzékeljük, ha balesetnél vérbe nyúlunk, szétszabdalt testrészeket fogunk meg, vagy holttesteket látunk. Ha megoldottuk, „szétbeszéljük" a történteket egymás között. Nincsenek rémálmaink. A múltkor egy sándorfalvi műhelytűznél egy hegesztőpalackot kellett kivinnünk a helyiségből. Azt hiába hűtjük, robbanásveszélyes. Ki kell lövetni. Kicipeltük, megvártuk a rendőrség mesterlövészét. De addig bármikor fölrobbanhatott volna.

A két Faragó – az újabb összeférhetetlenségi szabálynak köszönhetően – együtt nem vonult soha. Az apa mindig gondol a fiára, ha hallja a szirénát. Nem félti. Ifjabb Faragónak is van kisfia, ő is Antal. Hogy tűzoltó lesz-e, az a jövő zenéje. Játék tűzoltóautója természetesen van már, és számítógépes tűzoltóprogramja is, de az meg sem közelíti a valóságot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Dalí utcába hétfőn érkezik a tárlat

Salvador Dalí nevét vette fel tegnap jelképesen a Somogyi utca. A képek hétfőn érkeznek a szegedi… Tovább olvasom