Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Nem jár a segély, ha elbliccelik a munkát

Szeged - Dolgozik-e már az az 1556 ember, akiknek Szegeden állást ajánlott az önkormányzat a közfoglalkoztatás keretében? Kiderült, eddig 364 már felvette a munkát, és az is, hogy 70-80 szegedi a reménytelen eset kategóriájába tartozik. Ők ezentúl segélyt sem kaphatnak.

A szibériai tigris és a kínai leopárd épülő kifutója mellett két karbantartó ásott tegnap a Szegedi Vadasparkban. Gyuris János december óta főállásban az állatkert alkalmazottja, de előtte két éven keresztül közcélú foglalkoztatottként bizonyított. Társa, Bába Ferenc „közhasznúságát" már kétszer hosszabbították meg. Munkanélküliek voltak, most újra dolgozhatnak. Hát persze, hogy örülnek.

Sikertörténet? A két férfi számára mindenképpen, még ha ezzel a munkával legfeljebb a minimálbér határán kereshetnek is.

Bába Ferenc és Gyuris János a vadasparkban dolgoznak. Korábban egyiküknek sem volt munkája. Fotó: Miskolczi Róbert
Bába Ferenc és Gyuris János a vadasparkban dolgoznak. Korábban egyiküknek sem volt munkája. Fotó: Miskolczi Róbert

Szegeden a segélyből élőknek ajánlott fel munkát az önkormányzat, az új szociális törvény decemberi elfogadását követően. Ma mintegy 1700 olyan embert tartanak nyilván, akik rendszeres szociális segítséget vesznek igénybe. Az önkormányzat szerint közülük – számba véve azokat, akik 55 évesnél fiatalabbak és egészségesek – 1556 személy alkalmas arra, hogy állást találjon az önkormányzati tulajdonú és érdekeltségű cégeknél. Minimum 90, maximum 200 napig dolgozhatnak ebben a rendszerben, a fizetést 95 százalékban az állami büdzsé állja.

Sokan nem fogadják el a felkínált munkát: már 70-en, 80-an vannak, akik köszönik, de nem élnek a lehetőséggel. Ez viszont azt jelenti, hogy a jövőben még a segélyt, a 28 ezer 500 forintot sem kaphatják meg. Solymos László alpolgármester azt mondta, mindenkit, aki eddig segélyt kapott, megkeres az önkormányzat. A múlt hét végéig közel 600 embert hívtak be a városházára az 1700-ból, felajánlva az együttműködést. Közülük 364 munkába állt.

Közmunkások dolgoznak Vásárhelyen. Fotó: Tésik Attila
Közmunkások dolgoznak Vásárhelyen.
Fotó: Tésik Attila

Veprik Róbert, a Vadaspark igazgatója elmondta: 36 közcélú foglalkoztatottra számít, mire beindul a szezon.

Vásárhelyen 620 ember dolgozhat

620 rendszeres szociális segélyben részesülő vásárhelyinek ajánl fel közcélú munkát a helyi önkormányzat. Aki elfogadja a munkát, az a havonta 71 ezer 500 forintos minimálbért kapja, s a város fizeti utána a társadalombiztosítási és a nyugdíjjárulékot is. Ha éppen nincs elvégzendő munka, akkor az érintettek csak havi 28 ezer 500 forintos rendelkezésre állási támogatásban részesülnek. Aki nem fogadja el a felajánlott munkát, de az orvosi alkalmassági vizsgálat szerint munkaképes, az a továbbiakban nem kap segélyt. Ha a közgyűlés elfogadja a város közfoglalkoztatási tervét, akkor az első 50-100 ember már áprilisban munkába állhat.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. sz.. 2009. március 05. 09:15
    „Ja és még annyi!
    Nem a munka ellen van kifogásom. Dolgoztam rózsában is. Megtanultam a szemzést. Nem is rosszul.
    Ahhoz képest ez a munka elmondanám, hogy sétagalopp. De legalább ahhoz kellet szakértelem. AKÁRKI nem tudja elvégezni. Nyáron szemzéskor a sorok közé 40-60 fok amokor beszorul a meleg a tűző napon, amikor a foldtől 2 cm-re dolgozol!
    De ebben az esetben más .
    Ha minden alapfokú vagy az alatti képzéssel rendelkező már munkába lenne állítva és azonfelül még SZÜKSÉG van több emberre akkor kerüljenek csak sorra a magasabb iskolai végzetségűek .”
  • 24. sz.. 2009. március 05. 09:00
    „20- ra válasz flexsnake-nek.

    Igen el, mert nincs más választásom. Igy van kettőnknek 51000 ft-unk családipótlékostól.
    Alkalmi kiskönnyvvel a szondának laptopos kérdezéseket szoktam még csinálni ami ehhez jön.
    Ha jól bejön (gyorsan talalok valakit, aki hajlandó válaszolni) akár 800 -1000 ft-ot is kereshetek 2-3 óra alatt vele.
    Ha anyukámnak nem lenne a nyugdíja, akkor már a szolgáltatóké lenne a lakás.
    Kb 10 évet öregedtem ez az egy nap alatt, de valahogy majd csak kijövök ebből is.
    De, ha neked olyan jól megy segíthetnél valami JÓ helyre bekerülni.”
  • 23. flower 2009. március 05. 07:51
    „Tehát, kedves Flexi, elmehetsz a hólapátolásoddal a büdös francba.
    Mert szeretnélek NAPPAL, a volt munkatársaid előtt, esetleg a volt munkahelyed előtt, ahol gondolom nem takarító, vagy gondnok voltál, szemetet szedni látni.
    Mert az ilyen kárörvendő, rasszista, antiszociális férgek miatt alázzák meg azokat, akik kiszolgáltatott helyzetüknél fogva, már az Okmányiroda épületébe is sunnyogva, szégyenkezve adták be az igényeiket.
    Akik már vagy 5 féle OKJ-S képzésen túlestek, de sajnos senkinek a senkijük.
    Angliába, Németországba elmegyünk dolgozni- bébiszitternek, húsfeldolgozónak, mosogatónak 5 diplomával is. Mert azok MUNKÁK. De a szart szedegetni sárga mellényben 5 diplomával...
    Szégyellje el magát minden DOLGOZÓ ember.
    Ha egyszer a büdös életbe én is ilyen helyzetbe kerülök, biztos csináltatok magamnak egy fekete pólót, amire ráíratom, hogy " A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN "- A NÉP AKARATÁBÓL. És azért fogok menni, hogy lássátok mekkora hatalmatok van a szaros kis adótok miatt.
    UNDORÍTÓ ROHADT MAGYAROS MAGYAROK VAGYTOK. A nyugat méltán röhög rajtunk, és joggal utál bennünket.”
  • 22. ridgegirl 2009. március 04. 19:09
    „Ám ha így haladunk akár még fordulhat az a kocka!!:(”
  • 21. ridgegirl 2009. március 04. 19:08
    „Kedves sz! Persze tisztelet a kivételeknek!!!! Akik lássuk be hál´ isten még mindig kevesebben vannak!!”
  • 20. flexsnake 2009. március 04. 19:00
    „Sz és elvállaltad? :)”
  • 19. sz.. 2009. március 04. 12:55
    „Aki nem lát bele, annak érdemes végigolvasni.
    Tudom, hogy kicsit hosszú, de így kerek és egész.
    Ezt a réteget nem kérdezte meg még egy újságíró sem.
    Pedig állnék elébe.

    Nő vagyok kicsit 40 felett egy kiskamasz gyerekkel, érettségivel, 5 szakmával, nyelvvizsgával, magas szintű számítógépes gyakorlattal, adminisztrációs és kereskedelmi tapasztalattal, egyetemi hallgatói jogviszonnyal, de sajnos befolyásos ismerős nélkül.
    A nagy dolgozni akarásom miatt számtalanszor kihasználtak, részben vagy egyáltalán nem fizettek ki. (persze mint kiderült be sem jelentettek.) Százával küldtem a jelentkezést minden lehetséges munkára (teljes vagy részmunkaidős között nem válogatva). Legtöbbször nem is válaszoltak. Néhány helyre eljutottam meghallgatásra fejvadász cégen keresztül. A hivatalos válaszok egyike pl.: Önt választották volna, ha nincs belső embernek ismerőse.
    De végre segítséget kapunk az elhelyezkedésben.
    Alig vártam a mai napot.
    Sötétbőrű egyént a környéken 1-et láttam. Kiszállt egy 10 milliós autóból. Genothermben a segélykérő papírok.
    De nem volt ügyfélfogadás, mert csak a közcélú munkafelajánlásra behívottakkal foglalkoztak délelőtt.
    Mindannyian középfokú végzettségűek voltunk. Természetesen a középfokú végzettséget igénylő helyek már mind be vannak töltve. Gondolom nagyrész olyanokkal, akiknek ismerőse dolgozik valahol az Önkormányzatnál.
    Ezért aztán minden nőnek a parkgondozói állást ajánlották fel, a férfiak választhattak még az Sz.k.v. udvartakarító és a kocsi-takarító között is.
    Kérdésemre, hogy miért nem az alapfokú iskolát (vagy azt sem) végzetteknek ajánlják fel először ezeket a munkákat, (gondolom van pár száz olyan is az 1556-ból) azt a választ kaptam, hogy nem válogathatnak iskolai végzettség szerint a felajánlás sorrendjében.
    Valószínűleg őket a következő körben hívják majd. Mire meg ők sorra kerülnének, már betöltik ezeket a helyeket olyanokkal, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy visszamondják. És természetesen akkor jár a támogatás nekik, mert nem utasították vissza a fel sem ajánlott munkát. Megint csak a fagyi nyal vissza! És pont az ellenkezője történik annak, amiért elvileg ezt az egészet kitalálták, És nem a generációk óta nem dolgozó réteg lesz ,,rászoktatva" a munkára.
    Sírva jöttem haza, de sírva is kibírom ezt is mint sok minden mást.
    Hiába bújnék inkább már a föld alá, ha másnak nem is a gyerekemnek még kellek.”
  • 18. ridgegirl 2009. március 04. 10:54
    „Vajon milyen nemzetiségű a munkát nem elfogadók többsége?? Majd viszik a "családot" óbégatni a hivatalba,otthagyják a gyereket zálogba vagy megfenyegetik az ott dolgozókat.Úgyis összehozzák a segélyre valót!!”
  • 17. .suhym. 2009. március 04. 09:34
    „Végre!”
  • 16. szamika 2009. március 04. 09:06
    „NAGYON HELYES!”
  • 15. Boytronic 2009. március 04. 09:00
    „Majd megtudod ha az utcán találod magad,tudod potolhatatlan ember nincs ill tele van velük a munkaügy várója,egyébként meg évek ota fizeti az ember a munkanélküli százalékot,mi az hogy semmiért hajla a menet álljon má meg!!!”
  • 14. Piki 2009. március 04. 08:36
    „DE MIÉRT IS KELLENE CSAK ÚGY OSZTOGATNI A SEGÉLYT A NAGY BÜDÖS SEMMIÉRT??!!!!!!!
    Engem sem a láblógatásért, el nem végzett munkáért fizetnek!!!!!!!!!!!!!”
  • 13. Horton 2009. március 04. 08:06
    „Mennyivel könnyebb lenne, ha nem csak a szociális segélyen élőknek adnának munkát, hanem azoknak is, akik munkanélküli segélyen vannak.
    Annak , aki világ életében dolgozott, és hirtelen kirántják alóla a talajt, kész kínszenvedés az az otthoni pár hónap, mire újra munkát talál, magától, mert a munkaügyi központ segítségére nem lehet alapozni.
    Szomorú, és elkeserítő......”
  • 12. flexsnake 2009. március 04. 07:56
    „Dehogyis, grönlandon az eszkimo a kisebbség és a fókák a többség.”
  • 11. gróf 2009. március 04. 07:53
    „4! Tisztelt Mignon!

    Nekem ez Magyarországon munka mellet elúszik, amit huszonvalahány év munkájával összegyűjtöttem. És másoknak is!”
  • 10. Mignon 2009. március 03. 23:55
    „Az " n "-betü lemaradt. Bocs.

    A munkanelküli, meg segely problemaitokat oldjatok meg magatok, egyedül.”
  • 9. Mignon 2009. március 03. 23:49
    „Es, ugye kedves "flexsnake", amit mi a danoktol tanulhatunk:
    ott nincs "dan", nincs "eszkimo", nincs "sved", "norveg" vagy "finn" nemzetisegü
    Daniaban.

    Fövarosukat lehet irni:
    -Kobenhavn, Copenhage, Kopenhage-nak is, senkit nem zavar.
    (Jelentesere visszarerve:
    magyarul helyesen kb.= "a kereskedök csucson levö kikötöje".

    Bocs, ha hosszu voltam, sziasztok!”
  • 8. Mignon 2009. március 03. 23:27
    „...koppenhagai....
    termeszetesen, bocs elirtam.
    Coppenhagen= magyarul kb. "a csucson levö kikötö"

    Jo ejt Mindenkinek!

    (Dänish: " i go shlep"--ugye "flexi?)”
  • 7. Mignon 2009. március 03. 23:21
    „Flexi!
    Ha mar a temanal vagyunk,
    hogy megy a koppehhagai tözsden manapsag a fokabör??
    Megeri invesztalni bele?

    Kössz valaszod!”
  • 6. Mignon 2009. március 03. 23:14
    „Flexi"!
    Örülök hogy megertettel!
    Ott, Grönlandon egesz mas a helyzet, Te mint dan-allampolgar,
    kiralyi alattvalo, mashogy latod ezt!

    Különben, üdvözletem Margarethe kiralynödnek, ha összefutsz vele....!
    Szia!
    :):):)”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz több kuka a Holt-Marosnál

Szeged - Az eldobált hulladék nem csak a Holt-Marosnál probléma. A környéken lakók a gyűjtőedényeket hiányolják. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szerint azonban szemléletváltásra van szükség. Tovább olvasom