Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Nem koroghat a gyomor

Szegedi szállodák, éttermek mellett fővárosi cégek is segítenek az árvízi védekezésben részt vevők étkeztetésében. A kemény munkát egyesek forró teával, mások ásványvízzel vagy rakott káposztával próbálják könnyebbé tenni.
Ebédszünet a gáton Fotó: Karnok Csaba
– A terasz kitelepítésén dolgoztunk, hajnali öt órakor jött oda hozzám két nemzetvédelmis egyetemista, hogy tudnék-e nekik adni valami meleg italt, mert nagyon fáznak – mondta az egyik szegedi belvárosi étterem tulajdonosa. Azóta esténként meleg étellel és itallal várja vendéglőjébe a gátakon dolgozókat. – A nevem inkább ne jelenjen meg, mert most segíteni akarok és nem reklámot – mondta a vendéglőtulajdonos, aki saját szakállára kereste fel az árvízi emlékműnél éppen szolgálatot teljesítő alakulatok vezetőit és ajánlotta fel nekik segítségét.

Az árvízi munkások ingyenes étkeztetésébe egyre több szálloda és vendéglő kapcsolódik be. A Novotel terasza alatt péntek délutántól a nap huszonnégy órájában forró teát és kávét kínálnak az árvízvédelemben részt vevőknek. A Roosevelt téri halászcsárda naponta 80-100 katona, vízügyi szakember, polgárőr szinte teljes ellátásáról gondoskodik – mondta el Ferenczi Dezső, az étterem vezetője. Reggelit, délben meleg ételt, napközben többször frissen főzött kávét kapnak a mellvédnél dolgozók, szombaton este például svédasztalos vacsora várta az elfáradt embereket. Több Szegeden működő kínai vendéglő ötszáz adag étellel járult hozzá a gátakon dolgozók ellátásához.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen profi lesz az ellátás – mondta az
Katonakoszt

A gátakon szolgálatot teljesítő katonák ellátásáról a hódmezővásárhelyi laktanya konyhája gondoskodik. A meleg ebédet teherautók szállítják ki a töltésen dolgozó honvédekhez, akiknek pénteken a fővárosból érkező menüből is jutott egy-egy adag. – Jól főznek a laktanyában, de ezt meg sem közelíti – árulta el egy fiatal katona, majd nagyot harapott a fasírtból.  
önkéntesként dolgozó Palotás György a töltés tápai leágazásánál. Az egyetemista fiú éppen két nagy fasírtot gyömöszölt le a torkán, ami mellé zöldbabfőzeléket kanalazott. – Tegnap bablevest osztott valaki, az egyetem pedig szendvicset, banánt és narancsot küldött a diákoknak – tette hozzá a fiú. Az éhes önkéntesek egyébként több menüből is választhattak: rakott káposzta, sült csirke és zöldbabfőzelék fasírttal volt a napi ajánlat.

– Évek óta szállítunk ételt olyan területekre, ahol a természet erőivel kell megküzdeni az embereknek. Csütörtökön Csongrádra és Mindszentre, pénteken Szegvárra és Szegedre szállítottunk 500-500 adag ételt, amiket elsősorban azok között osztottunk szét, akik nem részesülnek semmiféle ellátásban – tudtuk meg Czipper Ágotától, a pesti központú Food Express pr-főmunkatársától.

A védekezési munkákban részt vevők nemcsak a hasukat, a szomjukat is olthatták azzal a több ezer liter ásványvízzel, amit az albertirsai Aquarius-Aqua Kft. kamionjai szállítottak Szegedre. – Ez a legkevesebb, amit megtehetünk a gátakon dolgozókért – fogalmazott Fodor Zoltán, a kft. általános igazgatója. – Csongrád megyében eddig tízezer másfél literes Veritas ásványvizet osztottunk szét – tette hozzá az igazgató.

Kamionnal nemcsak ásványvíz, jeges tea is érkezett a gátakhoz: a Coca-Cola Magyarország a gátakon dolgozók ellátására a Csongrád megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak ásványvizet ás jeges teát küldött, ezzel támogatva a térségben kifejtett árvízvédelmi erőfeszítéseket.

A gátakon szolgálatot teljesítő katonák ellátásáról a hódmezővásárhelyi laktanya konyhája gondoskodik. A meleg ebédet teherautók szállítják ki a töltésen dolgozó honvédekhez, akiknek a fővárosból érkező menüből is jutott egy-egy adag. – Jól főznek a laktanyában, de ezt meg sem közelíti – árulta el egy fiatal katona, majd nagyot harapott a fasírtból.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegednél 3 centimétert csökkent a Tisza vízszintje

Vasárnapra Szegednél és Csongrádnál néhány centimétert csökkent a Tisza szintje, de a nagy víznyomás… Tovább olvasom