Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Nem nagy üzlet az üvegvisszaváltás

Csongrád megye - Sokszor nem zökkenőmentes az üvegvisszaváltás az üzletekben, és olyan kevés pénzt kap vissza a vásárló, hogy elmegy a kedve az egésztől. Mennyit ér most az üveg, a PET-palack és az alumíniumdoboz?
– Nemrég visszavittem két táska borosüveget, és mindössze kilencvenvalahány forintot kaptam érte. Azóta inkább nem szenvedek az üres üvegekkel, hanem kidobom – mondta egy olvasónk. Megnéztük az egyik szegedi hipermarket visszaváltó helyiségében, jelenleg mennyit kaphatunk a göngyölegért. A szörpös üveg 67, a sörös 25, a boros 10 forint darabonként, egy szeszes palackért nagyjából 30-40 forintot adnak. Az áruház részletes listát tűzött ki, amelyen ábécérendben sorolja a betétdíjakat. Azok ugyanis márkától függően eltérők lehetnek.

Egységes betétdíjról gondolkodtak

Felröppent a hír tavaly, hogy 30 forintos egységes betétdíjat vezetne be a kormány az üveg- és PET-palackokra, joghurtos és tejfölös poharakra, illetve fémdobozokra. Azóta nem hallani róla, hogy az ötletet megvalósítják-e.
Egy kisebb szatyornyi borosüveggel, két szörpössel és néhány PET-palackkal érkeztünk, a blokkra végül 151 forintot nyomtatott az automata. A borosüvegek egy részét visszaadta a gép, sőt azokat a pillepalackokat sem fogadta el, amelyekről hiányzott a vonalkód és a címke. A vásárlókat arról tájékoztatják, hogy a műanyagot csak sérülésmentesen, nem összenyomva, vonalkóddal veszik vissza. Egy PET-palack 1 forint, egy alumíniumdoboz 2 forint, de az utóbbiból 5 darab a minimális visszaváltási mennyiség.

A hajléktalanok körében viszont továbbra is népszerű pénzforrás a flakonozás. A visszaváltó centrumnál voltunk, amikor befutott egy férfi, akinek tele volt a biciklije műanyag palackokkal. Korábban megírtuk, kollégánk beszélt olyan hajléktalannal, aki havi 90 ezer forintot gyűjtött össze a visszaváltással és vasazással.

A hajléktalanok körében népszerű pénzforrás a flakonozás. Fotó: Karnok Csaba
A hajléktalanok körében népszerű pénzforrás a flakonozás. Fotó: Karnok Csaba

"Nem működnek, vagy nem ismerik fel, ezért nehezen váltják vissza a visszaváltható üvegeket a szupermarketek automatái; tíz üvegből jó, ha hármat bevesznek az üvegvisszaváltó automaták; a vásárláskor egyes borosüvegek értéke még 40 forint, ám a visszaváltáskor már csak 10 forintot fizetnek érte. Ezek a legjellemzőbb fogyasztói panaszok az üvegvisszaváltást illetően" – tette közzé internetes oldalán egy éve a tapasztalatokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

A gyártóknak nem éri meg

Magyarországon lépéshátrányból indulnak a visszaváltható csomagolások. A gyártóknak jobban megéri az új, tiszta palackba tölteni az italt – tudtuk meg Bojtos Ferenctől, a Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület irodavezetőjétől. Úgy tudja, egy üveget átlagosan 40 alkalommal szoktak újratölteni, a régebben használt műanyagokat pedig 4-5 alkalommal töltötték újra. Jellemző, hogy 1990 és 1992 között, amikor bejött hozzánk is a fogyasztói társadalom, Budapesten megnégyszereződött a kommunális hulladék mennyisége – tekintett vissza az irodavezető.

Rodeo: Palack-dal

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem fértek be az autóba a lopott tévétől

A tettesek a rendőröket meglátva az autó hátsó ülésére akartak beülni, de az ott lévő LCD tévé miatt… Tovább olvasom