Délmagyar logó

2018. 11. 15. csütörtök - Albert, Lipót 4°C | 13°C Még több cikk.

Nem örültek Algyőn, hogy oroszlánok a szomszédok

Nem örültek Algyőn, hogy oroszlánok a szomszédok
Emberi dolog, hogy a különlegességekhez vonzódunk, azonban az állattartás szaktudást és elővigyázatosságot igényel. Szakembereket kérdeztünk meg, melyek tartoznak a veszélyes állatok közé, és mire kell odafigyelniük a gazdáknak.
Szegeden nem jellemző, hogy tiltott vagy engedélyhez kötött állatok tartása kapcsán botrány üti fel a fejét. Lapunk szegedi szakemberhez fordult, milyen veszélyes vagy tiltott állatokhoz kapcsolódó esetekkel találkozott.
Nagymacskáktól a mérgeskígyókig.

– Évtizedekkel ezelőtt egy algyői cukrász oroszlánokat tartott a tanyáján, a szükséges engedélyek nélkül. A szomszédokat nyugtalanította, hogy vadállatok laknak a környékükön, ezért az állategészségügyi hivatalhoz fordultak, akik felszólították a tanya tulajdonosát, hogy teremtse meg az oroszlánok tartásához szükséges körülményeket – mesélte Tímár Béla szegedi állatorvos.
 

– Engedélyhez kötött állat a szervál, akit keresztezni lehet a hagyományos cicával. Erre Szegeden több példát láttam az utóbbi időben, és ez a nagyobb testű macskafaj, ha nem neveljük – csakúgy, mint minden más állat – veszélyes lehet az emberre. A teljesen tiltott állatok az egzotikus, veszélyes vagy kihalás szélén lévő fajok, mint például a panda, de Szegeden nincs igény ilyen fajok tartására.
 
Olyan állatot kell választani, akinek tudja a gazdája biztosítani az életterét és a szükségleteit. Bernáthegyi kutyát ne tartsunk másfél szobás lakásban – ilyenre is láttam példát."
Tímár Béla állatorvos

A hobbiállatok is veszélyesekké válhatnak, ha nem gondozzuk őket megfelelően. Szerintem sokan szeretnének olyan állatot tartani, ami másnak nincs, ebből adódóan érdeklődhetnek az egzotikus fajok iránt. Ez részben megszállottság, ami komoly tragédiához is vezethet. Több mérges kígyó gazdája nem tart otthon ellenszérumot, és ez a hiány sajnos már több kígyótulajdonos életébe került.
 

Olyan állatot kell választani, akinek tudja a gazdája biztosítani az életterét és a szükségleteit. Bernáthegyi kutyát ne tartsunk másfél szobás lakásban – ilyenre is láttam példát. Veszélyes állatnál biztosítani kell, hogy megfelelően el lehessen zárni, ne jelentsen kockázatot a környezetére – hangsúlyozta Tímár Béla.

A veszélyes állatok tartásáról 2016 óta hatályos rendelkezést Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvivője ismertette.


Aligátorteknőst csak állatkert tarhat

– Három kategóriába soroljuk a veszélyes állatokat: különösen veszélyes, közepesen veszélyes és elővigyázatosságot igénylő fajok. Az első csoportba tartoznak a mérges pókok, mint a fekete özvegy, a cápafélék, a krokodilok, a mérges kígyók és a nagyobb testű majmok is, mint a gorilla vagy a csimpánz.

Ezeknek az állatoknak a tartására magánszemélyek nem kaphatnak engedélyt, csak állatkertek. Ide soroljuk az aligátorteknőst is, aki túl azon, hogy erőset tud harapni, évekig elél Magyarország vizeiben, és balesetet okozhat a vízben tartózkodóknak – magyarázta a szakember.
 

– A közepesen veszélyes halmazba sorolt állatokat engedéllyel tarthatják magánszemélyek. Ilyenkor a hatóság figyelembe veszi, hogy a leendő gazda tudja-e biztosítani az állat biológiai szükségleteit, valamint, hogy igazolni tudja-e szaktudását az állattartásról. Közepesen veszélyes állat a mérges kígyók közül a tigrispiton, a ragadózó madarak közül a sas, emlősök közül a zebra és a kenguru.

Struccot csak engedéllyel

Az elővigyázatosságot igénylő állatok között tartjuk számon többek között a struccot és a teveféléket. Ezen állatok tartásához kevésbé szigorúak az előírások, bár a gazdának ezekhez is engedélyt kell kapnia – fejtette ki Hanga Zoltán.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegeden is bemutatta új lemezét a Margaret Island

Szegeden is bemutatta új lemezét a Margaret Island
A Margaret Island idén is fellépett a SZIN-en, a JATE Klubban pedig telt házas koncertet adtak tavaly, még a Kárászon is utcazenéltek. Tovább olvasom