Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Nem Trabant, Audi

A szegedi egyetemisták – ellentétben az ország más intézményeiben tanuló társaikkal – használják a hétköznapokban a „csippel" ellátott diákigazolványukat.
A szakminiszter elhíresült mondása szerint azért kell az új diákigazolvány, „mert az Audi lesz és nem Trabant". A politikai folklórban szokás szerint elkezdett burjánzani a kép. Pokorni Zoltán így fejezte ki, hogy azért nem kell új kártya, mert a régi, 1998-ast sem használta egyetlen diák sem: „a Trabantot sem tolták ki soha a garázsból".

Kivéve Szegeden. Itt kísérleti rendszer működik a diákigazolványba épített csippel kapcsolatban: a diák befizet egy összeget a megfelelő ügyfélszolgálatnál és a kártyájára írják az egységet. Már automaták is működnek, amelyekkel a kártyára vihető a bedobott összeg. Többmilliós forgalom bonyolódik: nemcsak az italautomaták, a beléptetőkapuk, fénymásolók használatához alkalmazzák a kártyát, de ezen rögzítik a jegyzettámogatás összegét is. Sőt kísérleti jelleggel jegyet vehetnek a kártyával bizonyos távolsági Volán-járatokra. A TIK-be csak kártyával lehet belépni, a számítógépekhez itt kártyaolvasó csatlakozik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamisnak látszó tízezressel fizettek Szegeden

Hamisnak látszó tízezer forintos bankjeggyel próbált fizetni egy vevő a hét végén Szeged egyik… Tovább olvasom