Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Nem volt szerencséjük a tiszai rekorddöntögetőknek

Nem volt szerencséjük a víz világnapján a rekorddöntéssel próbálkozóknak a szegedi Tiszán: rossz időjárás nehezítette a dolgukat. Kajakosok, kenusok, evezősök, vitorlázók – profi versenyzőktől lelkes amatőrökig – egyaránt részt vettek a szombati teljesítménytúrán. Rekordok nem születtek, de helytállásból mindenki jelesre vizsgázott.
A víz világnapja alkalmából szervezett rendezvény lényege: emberi, illetve természeti erőforrások hajtotta vízi járművekkel minél hamarabb teljesíteni a nyolc kilométeres távot. A versenyzők a Felső Tisza-parti vízitelepről indultak, irány a Boszorkánysziget, megfordulva, szemben a sodrással, föl a Sárgáig, onnan pedig ismét le, a kiindulási helyre. Az ötletgazda Kipper György, a vitorlásokat összefogó Tiszavirág Sportegyesület elnöke volt, aki a versenyen maga is részt vett.

– Becsapott minket a tavasz – mondta Kipper György. Januárban, amikor szintén a vízen voltunk, sokkal jobb időjárási körülmények közt hajózhattunk – fogalmazott a verseny végén, amikor, mintegy varázsütésre, az eső is elállt. Más pedig azt mondta, a rendezvény apropója akár a rossz idő világnapja is lehetett volna – ha lenne ilyen. Rekordot dönteni ugyan nem lehetett az extrém viszonyok között, de aki részt vett a megmérettetésen, bebizonyította: igazán ért a vízhez.

– Majdnem nekivágódtam a partnak az új hídnál, akkora örvények voltak. És jöttek a hullámok: időnként el-elment mellettünk egy-két motorcsónakos, nem törődve azzal, mellettük kajakosok eveznek – mondta a résztvevők egyike, Kovács Kitti. Két társával, Ohát Lindával és Vidács Ivettel együtt melegedett-száradt a vízitelep partján rakott tűz mellett. – Azért haszna is van, ha minden váratlan dolog összejön – mondta nekik Temkó Tibor, aki vitorlázik, de most segítőként volt jelen a rendezvényen. – Ha versenyen olyan pályára kerültök majd, ahol van szeles, hullámos, örvényes szakasz egyaránt, nem lepődtök meg – tette hozzá. Egyébként volt, aki borult is, perceket töltve az alig pár fokos vízben – pedig nem tegnap kezdte járni a Tiszát, és nem is tegnapelőtt.

Váradi Márton, a szervezők egyike mondta: végül is úgy döntöttek, hogy névre szóló eredményeket nem tesznek közzé, tekintettel a rendhagyó viszonyokra. Egy bizonyos, a legfiatalabb, aki teljesítette a távot, Szénási Zsófia volt, az ötven esztendőn túliak táborában pedig dr. Tóth Tibor. A Démász–Szeged Vízisportért Egyesület tagjai közül a lányok szerepeltek kiemelkedően, a Szőke Tisza Ifjúsági Hajós Egylettől a lányok, fiúk egyaránt – tudtuk meg tőle. A vitorlázók között Kipper György és Albert András érte el a legjobb eredményt – hajójuk kétfős versenyszemélyzetű repülő hollandi –, a többiek nem tudták teljesíteni a távot, mások, akik szintén jelezték részvételüket, végülis nem jöttek el a vetélkedőre.

De lesz mód a pótlásra: a verseny hagyományteremtő volt – jövőre ismét megrendezik. S annál sokkal hamarabb is: először június elején, a Tisza napján, aztán a tiszavirágrajzáskor – igazodva a virágzás időpontjához –, végül a nemzetközi tiszai halfesztivál időpontjában. Ekkor már tényleg születhetnek rekordok – legyenek bármilyenek az idő- és vízjárási viszonyok! A szombatinál kizárólag jobbak lehetnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kire bízzuk csemeténket a nagybevásárlás idejére?

Játszóház képzett szakemberekkel, tanfolyamot végzett bébiszitter vagy gyermekszerető egyetemista.… Tovább olvasom