Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Nemeskürty István: A józan ész forradalma volt

"Minden tiszteletem és lelkesedésem a pesti március tizenötödikéjé, de tény, hogy annak az eseménysornak, amelyet ma 1848-nak nevezünk, az első magyar felelős kormány megalakulása volt a kezdete" – mondotta a Délmagyarországnak adott interjújában Nemeskürty István professzor, aki úgy ítéli meg, hogy Magyarországnak soha nem volt olyan hozzáértő és elhivatott kormánya, mint 1848 tavaszán.
- Tanár úr, mit talál ön a mai polgárosuló Magyarország számára leginkább megfontolandónak az 1848-as forradalom örökségéből?

- Amikor 1848 március közepén a pozsonyi országgyűlés értesült arról, hogy Bécsben kitört a forradalom, annak is híre terjedt, hogy az udvarnál pánik tört ki és Metternich kancellár megszökött. Ugyanekkor Magyarországon teljes volt a nyugalom. A három politikai vezér, Széchenyi István, Kossuth Lajos és Batthyány Lajos, akik addig közismerten politikai ellenfelek voltak, egy pillanat alatt elhatározták, hogy a haza érdekében minden ellentétüket felfüggesztik és egy bizottság élén a menetrendszerű Franz Karl nevű hajóval Bécsbe utaznak. Fölkeresték az udvart és az uralkodót, és – nagyon egyszerűsítve mondom – elmagyarázták: közös érdek, hogy őfelsége egyezzen végre bele egy viszonylag független magyar kormányba és egy újra elővett magyar alkotmányba. A magyarok garantálni tudják őfelsége biztonságát, és azt, hogy nem lesz véres forradalom, ennek fejében viszont a függetlenséget kérik. Ez oly világos volt, és olyan jó pillanatban történt, hogy mint tudjuk, az uralkodó beleegyezett, és megbízta István főherceg nádort az ügyek gyakorlati lebonyolításával. Április elején már együtt is volt az első felelős magyar kormány. Minden tiszteletem és lelkesedésem a pesti március tizenötödikéjé, de tény, hogy annak az eseménysornak, amelyet ma 1848-nak nevezünk, ez volt a kezdete. És ennek van egy nagyon fontos, mára is vonatkoztatható tanulsága: politikai ellenfelek a haza érdekében összefogtak és megteremtettek egy nemzeti egységet, mert csak így lehetett eredményesen fellépni.

Nemeskürty István író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár
Nemeskürty István író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár

- A belső kiegyezés nagy szó volt, ha például Széchenyi és Kossuth késhegyre menő politikai vitáira gondolunk...

- Igen, és éppen Széchenyi írja azt a naplójában, hogy most minden ellentétet félretéve Kossuthtal kell haladni. Ezt azért fontos leszögezni, mert az előbb említett események az iskolai oktatásban általában összemosódnak a szabadságharccal, és ennélfogva a forradalom nálunk is egy lövöldözős, véres forradalomnak tűnik. Holott az egyetlen erőszakos esemény – túl a Landerer nyomda elfoglalásán, ami nem is volt erőszak – Táncsics Mihály kiszabadítása volt, amelynek során a derék börtönőr alig várta már, hogy végre eljöjjenek Táncsicsért és kivigyék. A magyar nemzet példátlan önfegyelemről tett tanúbizonyságot. Hiszen ekkor már Szicíliától Nápolyon át, Párizson keresztül, Berlinben és Bécsben hónapok óta tartott a véres forradalom. Berlinben például arra kényszerítették a császárt, hogy a karhatalom által lelőtt emberek holttestei előtt kalaplevéve vonuljon el. Nálunk mindez nem volt. Nem tiltotta meg senki: a józan ész hozta így.

- Hogyan festett az a hazai politikai elit, amelyik ezt egy világégés közepette el tudta érni?

- A viszonylagos magyar függetlenség kivívása, a kormányalakítás évtizedes munka eredménye volt. Kezdődött az 1825-ben végre összehívott országgyűléssel s folytatódott a reformországgyűlések sorával, miközben a magyar közéletben a nyilvános vitákban kicsiszolódtak a nézetek és mindenki tudta, kik a legalkalmasabbak a kormányalakításra. Tehát nem kellett a kormányt mint egy dzsoli-dzsókert a kabátujjból előhúzni, mondván, hátha sikerül (ahogyan az például 1990-ben az előzmények miatt kényszerűen történt). Nézetem szerint ennél alkalmasabb emberek az ország vezetésére azóta sem gyűltek össze, még 1867-ben sem. Nem kell részletezni, csak néhány nevet említek: Batthyány, Eötvös, Deák, Kossuth, Széchenyi... A forradalom egyik fényes eredménye, amire méltán tekinthetünk irigykedve ma is, az volt, hogy olajozott gyorsasággal születtek meg a törvények. Felhívom a figyelmet Petőfi Sándor: A nemzetgyűléshez című nagyszerű költeményére, melyben leírja, mit kell tennie a nemzetgyűlésnek. Nagyon szép vers, ajánlom, érdemes elolvasni. Volt ugyan olyan törvény, amelyik idő hiányában nem lett kész, például a kötelező 12 osztályos oktatásé, de ennek is megvolt a javaslata. Az is tanulságos, ha a honvédelmi ügyek alakulását nézzük. Az uralkodó egyedül a honvédelmi miniszter kinevezési jogát tartotta fenn magának, mindenki mást Batthyány miniszterelnök választhatott ki. Kulcskérdés volt, hogy a császár – ki tudja, miért – tudomásul vette, hogy a Magyarország területén állomásozó császári és királyi hadsereg az általa kinevezett magyar honvédelmi miniszternek legyen alárendelve. Tehát nemcsak a honvédség, amelyet akkor kezdtek szervezni, hanem a magyar területen állomásozó császári sereg is! Minden későbbi történés ennek a következménye volt; nem is értem, hogy a történettudomány miért nem elemzi és méltatja megfelelően ezt a mozzanatot.

- Pedig a honvédelemnek a későbbiekben kulcsszerep jutott.

- Az uralkodó Mészáros Lázárt, az Itáliában állomásozó egyik huszárezred parancsnokát nevezte ki honvédelmi miniszternek. Még a legutóbbi időkig is olvastam olyan szamárságokat, hogy nem lehetett tudni, miért pont őt jelölték ki. Mészárosnak az egész császári-királyi hadseregben híre volt, s ezt tudta elöljárója, Radetzky tábornagy is, ezenkívül 1844 óta a Tudós Társaság tagja volt, Széchenyi, Vörösmarty, Eötvös ajánlották. Székfoglaló előadásában egy modern hadsereg szervezésének elveit fejtette ki, ami akkor az egész világ legmodernebb hadseregszervezési felfogása volt; ezt egyébként 1849 augusztusában a honvédelmi törvényben el is fogadták, s ennek alapján alakult a híres Ludovika Katonai Akadémia. Tehát a császár egyrészt tudta, hogy Mészáros kiváló tehetség, másrészt az ő szempontjából megbízhatónak ismerte. Az is maradt, igaz, – később látjuk majd – különös körülmények között. Ugyanis az uralkodó megparancsolta, hogy minden, a Magyar Királyság területén állomásozó császári és királyi alakulat esküt kell tegyen a Magyar Alkotmányra, vagyis a magyar hadügyminiszter kezébe óriási hadsereg került. Ezért később, amikor különböző okokból mégis kitört a szabadságharc – most nem mi lázadtunk fel, mint Rákóczi vagy Tököly idején, hanem a bécsi udvar egy szélsőséges szárnya támadta meg Magyarországot – sikerrel tudtunk védekezni. Amikor Jellasics betört Magyarországra, nem számított arra, hogy azonos vezénylési nyelvű, azonos egyenruhát viselő, fegyelmezett katonasággal találja magát szemben. Pákozdnál ijedtében megszökött, nem is volt ott jelentősebb csata.

- Ekkor azonban már a megszerzett szabadságért kellett harcolni, a nyugodt fejlődésre való politikai törekvések már nem sokat számítottak.

- A szabadságharc az én nézetem szerint sajnos inkább egy kicsit október 6-a témája is. De ha a kíváncsi olvasóban gondolatok támadnak, elmondhatom, hogy az 1849 őszén ránk támadó Windischgrätz altábornagy, nem ismervén a magyar alkotmányt, alapvető hibát követett el, amelyről valahogy nem szokás beszélni. A legmagyargyűlölőbb Habsburg császárok is tudták, milyen jelentősége van a koronázásnak és a magyar szent koronának, ezért igen nagy gonddal még életükben megkoronáztatták vele utódjukat. Ezt Ferdinánd uralkodásakor elmulasztották megtenni. Nagyon valószínű, hogy Zsófia főhercegnő akarata miatt, aki nem trónörökös férjét, Ferenc Károly főherceget, hanem fiát, Ferenc Józsefet szerette volna a trónon látni. Arról azonban megfeledkeztek, hogy milyen végzetes következményei lehetnek annak, hogy magyar király a történelem során még sohasem mondott le. A király lemondásakor össze kellett volna hívni a magyar országgyűlést, amely a lemondást vagy elfogadja, vagy nem, de ezt sem tették meg. Így az a sajátságos helyzet állt elő, hogy amikor 1848 decemberében egy kis morvaországi városkában Ferdinánd császár lemondott és átruházta a hatalmat Ferenc Józsefre, a legdinasztiahűbb magyarok is joggal kérdezték: hol a magyar király? Ki az uralkodó? Ők ugyanis őrá tettek esküt és a Magyar Alkotmányra. Erről Windischgrätzék megfeledkeztek. És ez a magyarázata annak, hogy Mészáros Lázár változatlanul hű maradt az uralkodóhoz: ő tudnillik nem a koronázatlan Ferenc Józsefre tett esküt. Tehát mi magyarok akkor egy tudatlan, buta udvari klikk áldozatai lettünk, és a magyar honvéd hadsereg le is győzte volna őket, ha a császár nem kéri az orosz cár beavatkozását, amely később mindent eldöntött. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a koronázási ügy a kiegyezéskor is nagyon súlyos gondot jelentett. Deáknak kellett valahogy kifundálnia, hogy mi történjen, ugyanis Ferdinánd, az utolsó koronázott magyar király 1867-ben még élt, Prágában, házi őrizetben. Roppant kínos volt. Ráadásul ott volt a nádor ügye is, hiszen a magyar királyt az esztergomi érseknek és a nádornak együtt kellett megkoronáznia. István főherceg nádor 1848-ban nem volt beavatva az udvari cselszövésbe, és Jellasics betörésekor felháborodottan elébe utazott Siófokra, hogy felelősségre vonja. Erre Jellasics elfogatta, majd a főherceg eltűnt. Így 1867-ben elő kellett keríteni a nádort is. Meg is találták a sírját valamelyik dél-francia városkában a Riviérán, és a hamvait hazahozták Budára, mutatván, hogy ha a király éldegél is, legalább a nádor megvan, eltemetve. Mindez azt jelenti, hogy még a legszélsőségesebben gondolkodó akkori republikánusok is kínosan ügyeltek a magyar alkotmányosságra; többek között ezért nem azonos a magyar szent korona egy svájcisapkával. Ma sem ártana ezen elgondolkodni.

- Már 1848. március 15-e előtt is megjelentek a republikánus indulatok, elég, ha Petőfi Sándor verseire gondolunk. Mennyire érvényesültek ezek az eszmék valójában?

- Erről ma sajnálkozással szokás beszélni, de úgy érvényesültek, hogy a radikális nézeteket valló Petőfi Sándort az alföldi parasztok nem választották meg képviselőnek. Ez tény, bár én tökéletesen megértem Petőfit, hiszen akkor minden értelmiséginek ifjú éveiben kötelessége volt a lehető legradikálisabb forradalmárnak vallania magát... Mi több, egy 1949 tavaszán Debrecenben, az oda menekült kormány által kiadott katonai kézikönyv tartalmaz egy fejezetet arról, hogy divatba kezd jönni a kommunizmus, mint eszmerendszer, s ne csodálkozzanak a tisztek, ha katonáik között ilyen eszmék híveire találnak, amit nem tiltani kell, hanem meg kell magyarázni, hogy az eszméknek még nem jött el az idejük, előbb ki kell vívnunk a teljes függetlenséget. Ennyire széles volt a politikai spektrum. Úgy vélem azonban, azalatt a néhány hónap alatt ennek nem volt kártékony hatása, az pedig, hogy az 1849. áprilisi trónfosztás jó lépés volt-e vagy sem, már nem ide tartozik.

- Kinek a kezében volt az irányítás 1848-ban?

- Ebben a békés időszakban kétségkívül Batthyány és Széchenyi kezében. Széchenyi egyúttal miniszterelnök-helyettes is volt, már életkorát is tekintve. Kossuth Lajos ekkor csak kabinettag és népszerű politikus. Ă az ország nagy tömegek által elismert vezetőjévé csak 1848 őszétől, Batthyány lemondását követően lépett elő, amikor hivatalosan meg is választották a Honvédelmi Bizottmány elnökévé. De a hatalmat vizsgálva nem szabad megfeledkeznünk Batthyány miniszterelnöksége alatt arról a sok hozzáértő emberről sem, akiket nem szoktunk név szerint emlegetni, de akiknek a jelenléte nélkül a kormány nem működött volna jól. Azok az államtitkárok, minisztériumi osztályvezetők, különböző megbízott tisztviselők, akik ekkor eredményesen működtek, később, 1867-ben a kormány oszlopát jelentették. Ez nagyon fontos. A kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök, Andrássy Gyula gróf részt vett a 48-as kormány munkájában, mint isztambuli követ. Halálra is ítélték távollétében, majd megtörtént az a fantasztikus esemény, hogy ugyanaz az uralkodó, aki őt halálra ítélte, nemcsak hogy megtette miniszterelnöknek, hanem később az egész birodalom külügyminiszterének is kinevezte. Tisza Kálmán a 48-as forradalom kabinetjének egyik tagja volt, 1867 után miniszter lett, s persze említhetem Deák Ferencet és Eötvös Józsefet is. Ezeknek a nagy politikusoknak a munkájában van egy folyamatosság: a reformkor szülte őket, és az idő csiszolta ki a felkészültségüket. Nem számított, hogy valaki az előző – mondjuk így: leváltott – rendszerben tisztséget viselt. Széchenyi István például a helytartótanács közlekedési kabinetjének volt az elnöke, tehát már a császári időkben magyar közlekedési miniszter volt. Olyannyira, hogy a 48-as forradalomig Széchenyi a haza érdekében felépíttetett két év alatt három vasútvonalat, illetve többek között egy tiszai és egy balatoni hajózási járatot. Még ellenfele, Kossuth sem mondta azt, hogy ez az alak a császárt szolgálta, ezért ki kell hagyni a kabinetből. Persze voltak a császárnak olyan szolgái, akiket ki kellett hagyni, mert tudták róluk, hogy nem érnek semmit. Amikor Széchenyi 1848 januárjának végén – tehát még a forradalom előtt – a pozsonyi országgyűlésnek beterjesztette az ország 50 (!) éves közlekedési tervét és egyes képviselők drágállották, Kossuth felszólalásra jelentkezett és azt mondta: ezt meg kell valósítani, mert nem drága, hanem beruházás. Ilyenek voltak a felelős vezető politikusaink 1848-ban.

(Megjelent: Délmagyarország, 1999. március 15.)

Olvasóink írták

  • 3. zehn 2011. március 15. 16:02
    „Nincs vita arról, hogy a Tanár úr megérdemelte a díjat.Tudása előtt meghajtom a fejem. Más kérdés, az utóbbi időkben - nyilván kora is közrejátszott benne - nevét adta olyan színvonaltalan eseményekhez / Koltai-féle gagyi filmek,pártrendezvények forgatókönyvei stb./ melyek válnak dicsőségére. Arra gondolni sem merek,hogy ezért kapta a kitüntetést.”
  • 2. Lakos 2011. március 15. 15:27
    „Abszurd jutalom egy groteszk rendszer támogatásáért.”
  • 1. barkzso 2011. március 15. 09:15
    „Gratulálok Nemeskürty István úrnak a megérdemelt elismeréshez.

    Idézet a Népszabadságból:
    "Kossuth Nagydíjat vehetett át Nemeskürty István Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a kulturális és művészeti életünk jelentős spektrumát átölelő sokoldalú munkássága, a magyar játékfilmkészítés több mint negyedszázados irányítása, irodalom-, művelődés- és bibliatörténeti művei, forgatókönyvei, gazdag publikációs tevékenysége, példaértékű életpályája elismeréseként."

    Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dr. Marjanucz László: Szeged gazdasága a reformkorban

Szeged gazdasági életében a XIX. században a dohány és a paprika megjelenése jelentette a "forradalmi" változást. Tovább olvasom