Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Nemzeti szánkópálya - ˝beteszteltük˝ a székelykapukat

Szeged - A Szózattal és a Székely himnusszal keretezett nemzeti szánkópálya a Vértói domb, amit a tövében álló graffiti fal tesz igazán multikulturálissá.
Augusztusban székelykapukat állítottak a dombon a Független Városi Szövetség-Magyar Egyesület kezdeményezésére. Az egyesület által nemzeti emlékhelynek nevezett dombon korábban magyar életfát, illetve a Székely himnusznak szentelt emlékművet avattak.

A székelykapuk kapcsán nyáron megírtuk: a Magyarok Világszövetsége sajtószolgálatának tudósítása szerint a kapuknak "a tízemeletes tömbházak lakói csodájára jártak. Sokan sírtak a gyönyörűségtől". Mások attól féltek, hogy mivel szánkópályára épültek, azt nem lehet majd megfelelően használni télen.

A kapuk között felfelé kell menni. Fotó: Segesvári Csaba
A kapuk között felfelé kell menni. Fotó: Segesvári Csaba

Csodás télisport-idő volt kedden: napsütés, fagypont körüli hőmérséklet, téli szünet. Elvegyültünk a szánkózók között. A szabály rögtön egyértelmű volt: pálya minden ami nem fa és nem kapu. A kapukat a felfelé tartók használták, tehát az lenne a felvonó – ha lenne felvonó.

Elindultunk felfelé, megelőztünk egy 5 év körüli kislányt, akinek anyukája magyarázta, miért nem jó öltet, amit kitalált, hogy a kapuk között csússzanak le. Egy bemelegítő szánkókör után – szabályosan a pályán, felidézve a régi rutint: ha jobbra dőlsz vagy a bal lábadat teszed le balra fordulsz, ha balra dőlsz, vagy a jobb lábadat teszed le, akkor jobbra kanyarodsz – csak szemlélődtünk.

Ő is betesztelte. Fotó: Segesvári Csaba
Ő is betesztelte. Fotó: Segesvári Csaba

Végignéztük, ahogy egy kisfiú szánkója az egyik kapu lábának koppan – rosszul irányított, apukája vigasztalta. A kapuk mellett ugyan kis dombokat emeltek, vagyis oldalról nem lehet nekivágódni az építményeknek, de vígan nekik lehet csúszni, ha valaki egy kapu fölötti szakaszon kezd bénázni.

Persze a pályán is fel lehet borulni, és a bukkanókon is megütheti magát bárki. De nem igaz, hogy a dombocskák megvédenek a koccanástól.

A domb tetején deszkás fiúktól kérdeztük: csúsztak-e már a kapuk között. – Betesztelném simán, ha nem lenne ennyire kanyargós – mondta az egyikük.

Miután egy legfeljebb alsósnak tűnő kissrác simán „betesztelte", mi is kipróbáltuk. A fiú a kapuk kisebb boltíve alatt manőverezett, ez részünkről túlzott merészségnek tűnt, ezért a szélesebb pályát választottuk.

GIF őrület. Kicsit magyar narancs, de mégis a miénk.
GIF-őrület. Kicsit "magyar narancs", de mégis a miénk.

Két felnőtt egy szánkón, masszív kapuk között kanyarogva – nem rossz adrenalin növelő. Pláne, hogy rendesen rá is kell készülni, ki kell várni azt az időszakot, amikor senki nem jön felfelé a dombon. Van idő félni.

A kaland tanulsága, hogy döntés kérdése, hogy veszélyforrásnak, vagy extrémsport kelléknek tekintjük-e a kapukat. Már persze csak szánkózás szempontjából. A szakrális szempontokat ezúttal mellőztük.

Olvasóink írták

238 hozzászólás
  • 238. CID. 2011. január 07. 10:57
    „lehet okoskodni de
    olyan szo hogy beteszteltük olyan nincs
    a Magyar nyelvben.
    :P
    leteszteltük helyesen !”
  • 237. Morpheus_RexXx 2011. január 05. 15:11
    „Na ugye, hogy csak magyarkodás van a kapukkal, nem pedig gond. Aki meg sötétben részegen nekimegy, az kerékpárral és gyalog is a kivilágított úton az autó elé megy... az halálosabb sport. :)

    A cím fiatalos, magyar és érthető, persze magyarország népességének 70+%-a funkcionális analfabéta és sokan szövegértésből sem magaslanak ki. :P

    A nagy kapuk alatt átcsúszás pedig valóban felemelő érzés, ha már zászlós sípálya nincs errefelé. :)
    A betesztelés korrekt volt... ;)”
  • 236. macs 2010. december 31. 20:27
    „CID.,
    belöled döl a gyülölet - ez miért mondod?
    miért élsz szegeden? - mert szeretem és szép, gyorsan fejlődő városnak tartom.”
  • 235. Mignon. 2010. december 31. 16:15
    „Érdekes a cikk cime
    milyen nyelven van?”
  • 234. Mignon. 2010. december 31. 15:21
    „jövöre nem irok többet ide
    elnézést a gyerekes-ovodas stilusomért...”
  • 233. CID. 2010. december 31. 09:35
    „"GIF-őrület. Kicsit "magyar narancs", de mégis a miénk."
    Mondjuk ezt sem értem
    leforditaná valaki?”
  • 232. CID. 2010. december 31. 09:31
    „macs
    belöled döl a gyülölet
    miért élsz szegeden?”
  • 231. CID. 2010. december 31. 09:21
    „azért mert ott emberek élnek és a sötétben valoban kitörhetik a nyakukat.”
  • 230. CID. 2010. december 31. 09:20
    „azert mert az ott lakök zöme bukta laszlora szavazott
    ezert
    ez lenne a minimum.”
  • 229. macs 2010. december 31. 08:57
    „jozko,
    bocs, de miért az önkormányzatnak kéne a dombra világítást tenni? A környéken, az utakon van közvilágítás.”
  • 228. CID. 2010. december 31. 06:04
    „222. hozzászólás rodeziai 2010.12.30. 20:00

    ezt a cikket egy 8. osztályos tanuló jobban megírta volna, "gratulálok"!
    Hát elég furcsa a cim-nem is tudom értelmezni,be kell kapcsolni hozzá a Google-forditót vajon?”
  • 227. CID. 2010. december 31. 06:03
    „igen olvastam,hogy 1 millios "játszotereket" 28 milliosként könyvelték el..
    én azért a könyvelöket is elövenném egy kis átvilágitásra !”
  • 226. meska 2010. december 30. 23:35
    „Ménesi úr/et előtt az igen tisztelt patikus úr is a választások előtt kezdett bele a "Vér-tó Szabadtéri" megépítésébe- na jó , előtte állíttatott a munkahelye elé egy rugós játékmotort, meg egy zászlórudat. A választások előtti .... /öncenzúra/pártsemleges”
  • 225. jozko 2010. december 30. 21:36
    „Az önkormányzati válastási kerületek térképét nézve a Vértó környékén szocialista képviselők a befutók!
    A szánkódombot a környző kerületek gyerekei használják alapvetően.
    A saját választóikat tartják sötétben?

    Persze, jobban meggondolva a gyerekek még nem választó korúak.
    Meg aztán a kampány már régen elmúlt.

    Nem ott lakom, de a környéket igencsak megszórták a választások előtt a szocialista jelöltek kortes-céduláival
    /Kozma úr, Ménesi úr és a többiek, Botka László polgármester személyes ajánlásával/.

    Most spórolnak néhány kilówattot az akkor kifizetett nyomdaköltségre?
    Végül is így sincs teljesen sötét...”
  • 224. meska 2010. december 30. 21:19
    „Mignon: a macskámat csak hagyjuk ki ebbül az egészbül. Esze ágában sincs a szakralitásrul vitatkozni. Szánkózni sé szeret. Egy székely kapura azér szívesen felmászna, ha nem kegyeletsértő a dolog /úgy hallotta, hogy az erdélyi macskáknak is szabad---/”
  • 223. CID 2010. december 30. 20:31
    „221. hozzászólás Mignon. 2010.12.30. 19:04

    meska,ennyi erövel a macskádat is megkérdezhetted volna :D
    cid,igen a csillag-szálloban lakom :D

    Nincs nekünk akkora szerencsénk, hogy a Mars téren szállásoljanak el :)”
  • 222. rodeziai 2010. december 30. 20:00
    „ezt a cikket egy 8. osztályos tanuló jobban megírta volna, "gratulálok"!”
  • 221. Mignon. 2010. december 30. 19:04
    „meska,ennyi erövel a macskádat is megkérdezhetted volna :D
    cid,igen a csillag-szálloban lakom :D”
  • 220. CID 2010. december 30. 18:40
    „Mignon : Tán, csak nem Szegeden esz a fene ? :)”
  • 219. Mignon. 2010. december 30. 17:24
    „meska,az ujságirono generálta a vitát,meg se kellett volna irni ennyi helyeirási hibával meg pláne
    .”
238 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kártérítést követel az EMFESZ-től Pomázi Csaba és cégcsoportja

Jó híre csorbítása miatt kér kártérítést Pomázi és a nevével fémjelzett négy cég, így a a Szegedi Hőszolgáltató Kft.
Tovább olvasom