Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Nemzeti szellemű tábort szerveznek Szegeden

Szeged - Az újszegedi Rendezvényházban lesz júliusban a Délvidéki EMI-tábor, amelyet a szervezők „karakteresen nemzeti szellemiségűnek", egyes vajdasági szervezetek szélsőjobboldalinak tartanak.
Eredetileg Magyarkanizsán rendezték volna, végül mégis Szegeden tartják a – szervezők megfogalmazása szerint – „Délvidék egyetlen karakteresen nemzeti szellemiségű rendezvényét" , a hetedik Délvidéki EMI-tábort, július 6. és 8. között. Miután a társszervező, a Rákóczi Szövetség elállt a rendezvénytől, és a magyarkanizsai önkormányzat is visszavonta az engedélyt, a főszervező, magyarországi székhelyű Egyesült Magyar Ifjúság más helyszín után nézett, de nem talált olyan délvidéki települést, amely helyet biztosított volna a tábornak.

„E kritikus helyzetben szegedi barátaink siettek segítségünkre, és ajánlották fel, hogy befogadják az elüldözött EMI-tábort. Amely így marad a haza déli részében, csak épp a határ innenső oldalán. Tudjuk, hogy ez vészmegoldás. Tisztában vagyunk vele, hogy a délvidéki EMI-tábornak az elcsatolt országrészben van a helye és rendeltetése. De a likvidátorok akkor érik el céljukat, ha nemcsak száműzik, de meg is hiúsítják a tábort" – olvasható az emitabor.hu oldalán. A Magyar Szó cikkében idézi Kávai Szabolcsot, a Rákóczi Szövetség magyarkanizsai tagozatának főtitkárát, aki azt mondta a lapnak, hogy olyan övön aluli ütéseket kaptak, amelyek miatt jobbnak látták, ha a békesség és nyugalom érdekében elállnak a szervezéstől. Közvetlen és közvetett támadások, fenyegetések sorozata érte őket, mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal részéről.

A tábor ellen május derekán a Szerb Megújhodási Mozgalom emelte fel a hangját, de hasonló állásponton volt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és az Újvidéki Antifasiszta Akció nevű szervezet is. Véleményük szerint „magyar fasiszta" rendezvényről van szó, amelyet az általuk szintén „fasisztának" minősített Jobbik támogatásával szerveznek – írja a Magyar Szó.

Szebb jövőnk szolgálatában

A wikipedia szerint az Egyesült Magyar Ifjúságot azzal a céllal hívták életre alapítói, hogy a magyar ifjúságot közösségekbe szervezvén hitében, magyarságtudatában és kultúrájában megtartsa, egyúttal nemzetünk szebb jövőjének szolgálatába állítsa, a magyarságot ezredéves szállásterületén megőrizve gyarapítsa. Az EMI közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, a szervezet pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

A tábort a korábban a megyei önkormányzathoz, jelenleg a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központhoz tartozó újszegedi Rendezvényházban szervezik. Az előadók között lesz többek között Zétényi Zsolt (a háborús bűnökkel vádolt, de bizonyítékok hiányában felmentett Képíró Sándor egykori védője), Bozóki Antal, az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke, Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, Becsey Zsolt volt európai parlamenti képviselő is.

Becsey Zsolt érdeklődésünkre elmondta: néhány évvel ezelőtt is tartott már előadást EMI-táborban. A fasiszta vádakról nem hallott, de nem is nyomozott a szervezet után. Tudomása szerint az EMI civilszervezet, amely arra kérte fel, hogy beszéljen Szerbia útjáról az Unió felé. Ő visszajelezte a részvételt, és várhatóan a közép-európai helyzetről tart majd előadást. A táborban koncertezik a Csinovnyik Halála, a Romantikus Erőszak, a Cool Head Klan, a Vágtázó Csodaszarvas, a Historica és a P. Mobil is.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. RádyJóska 2012. június 22. 08:28
    „28. Hammada_Fleet - mikor emelte fel hangját a SZMM a szerb nacionalizmus ellen? Erre tudsz-e válaszolni? Esetleg a másik kettő?”
  • 28. Hammada_Fleet 2012. június 21. 17:12
    „"A tábor ellen május derekán a Szerb Megújhodási Mozgalom emelte fel a hangját, de hasonló állásponton volt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és az Újvidéki Antifasiszta Akció nevű szervezet is. Véleményük szerint ,,magyar fasiszta" rendezvényről van szó, amelyet az általuk szintén ,,fasisztának" minősített Jobbik támogatásával szerveznek - írja a Magyar Szó"

    Mélységesen szégyellem magam, hogy egyet kell értenem a Szerb Megújhodási Mozgalommal (ezt azért soha nem gondoltam volna). Azért meg még jobban szégyellem magam, hogy az újnácik segítségére sietett Szeged. A program és az előadók személye egyértelművé teszi a rendezvény szervezőinek újfasiszta fixációit. Szegednek le kell mosnia ezt a szennyet magáról.”
  • 27. Domonics 2012. június 21. 16:09
    „Valóban : 60 évet nem lehet bepótolni pár év alatt, de az irány már megvan. Ha EMI, ha történelmi Magyarország, ha JOBBIK.. de az irány megvan. Csak a kő marad.”
  • 26. lidi 2012. június 21. 15:26
    „Nem vitaindítónak szántam, amit írtam, tényeket közöltem. Tudod, akinek nem inge...
    Egyébként eléggé recsegősen megy az a kacagás, ha ez már az volt. Bár egy vadidegen hitványozása, senkizése nyilván a tolerancia meg az empátia megnyilvánulása és nem az elvakult gyűlölködésé. Nálad.
    További szép napot!”
  • 25. szodaviz 2012. június 21. 15:03
    „Ha már a rasszista fasiszta kártyád sem működik, akkor jössz a helyesírással?Másba nem tudsz kapaszkodni?
    Regényt lehetne irni rólad és hitvány társaidról.Te meg itt nagymagyarkodók helyesírását tudod kritizálni.
    Tudod nincsenek nagymagyarkodók, vagy büszke magyarok.Vagyunk magyarok, és vannak olyanok mint ti, senkik,üres emberek.
    Már csak nevetni tudok a ti bénaságaitokon.
    Ha nem megy a szócsata, akkor :
    1.Fasiszta fajgyűlölő vagy.-- ha bebizonyitjuk az igazat, akkor
    2.De vannak rendes románok is ( ha ezt is bebizonyitjuk), akkor
    3.Helyesírásba tudtok belekötni.
    Eltekintek most olyan dánielpéterhez hasonló figurák barátaitól, aki hátulról, lopakodva löknek meg egy lányt, vagy ütnek arcon egy asszonyt.Mert az is a mi sarunk, hogy állitólag,mi nagymagyarkodók vagyunk erőszakosak...”
  • 24. lidi 2012. június 21. 13:34
    „Ja, és még mielőtt: tudom, hiányzik 2 nagy kezdőbetűm a mondat elejéről, meg 3 pont a végéről, nem kell szóvá tenni.”
  • 23. lidi 2012. június 21. 13:19
    „a büszke "Magyarok"tól csak annyit kérnék, hogy a búsongás/dühöngés (meg a rovásírás) mellett tanuljanak már meg magyarul. Például azt, hogy a népnév (pl. magyar) a magyarban kisbetűvel írandó. Akkor is, ha nagyon magyarok írják nagyon magyarokról
    Talán a melldöngetés is hitelesebb lenne anglicizmus/germanizmus nélkül
    persze megtanulni nem is kell, a magyar helyesírás szabályai online is elérhetőek (pl.: http://mek.oszk.hu/01500/01547/)
    Hajrá, magyarok! (vesszővel és kisbetűvel, helyesen)”
  • 22. smalltown 2012. június 21. 03:40
    „19
    ne csuztass...
    avagy tenyleg ennyit ertesz?”
  • 21. cruiser 2012. június 20. 21:58
    „Közel 57 év szándékosan tönkretett gazdaság- és nemzetpolitikáját nem lehet két év alatt rendbe hozni.
    Nagy Magyarország nem ábránd. Múlt.
    Mi nem emlékezhetünk, csak egy bizonyos népség?
    A 2004-es "népszavazás" külhoni és hazai Magyaroknak iszonyú csapás volt. Akik nem szeretik Magyarországot, a magyarokat nagyon lelkesek voltak.
    Nagy Magyarország nem a kirabolt, lezüllesztett területek visszacsatolásáról szól. Ez lélekben itthon már megtörtént.
    Amazoknak meg terület kéne, mert a palesztinok nem adják.”
  • 20. Horizont 2012. június 20. 21:19
    „Pár éve nagy ,,divat" lett a Magyarság kihangsúlyozása. (Eddig nem Magyarok voltunk???) -
    Igen fontos. Kell egészséges nemzeti öntudat. De Nagy Magyarország erős túlzás.
    Itt legyen rend. Mit is tapasztalunk?
    ,,Süllyedő hajót" - próbálkozásokat, törvénykezési vágtát, melytől a lakosság kap rohamot.
    Munkahelyteremtés? Erről tényleg jobb nem beszélni.
    Itt szűk hazában legyen stabilitás. Nincs itt semmi megkülönböztetés kérem szépen EMI-Klub.
    Pusztán az emberek képesek a sorok és gondolatok mögé nézni.
    Valós tartalom mögé.”
  • 19. cruiser 2012. június 20. 21:06
    „A világon minden ország nacionalista.
    Ez normális dolog.
    Csak minket bélyegeznek meg miatta.
    Ez nem normális.
    Ha azt írom zsidó: náci vagyok.
    Ha azt hogy magyar: kuruc.
    Osztrák zászlóra nagyon hasonlító valami: nyilas vagyok.
    Ezek után még rám a hülye <moderálva> is jellemző?
    Ha ez a csodálatos unióban így megy, akkor nagy a baj ebben a katyvaszban.”
  • 18. Horizont 2012. június 20. 20:00
    „,, Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője,"

    Politikamentes határozottan... olyannyira, hogy a Jobbik országgyűlési képviselője is itt eresztheti le fölösleges energiáit minden bizonnyal, a kulturális értékek fellegvárában - ,,kulturális zenét" játszó Romantikus Erőszakra ropja majd, Historica szólhat mindenhol.

    Erről ennyit.”
  • 17. smalltown 2012. június 20. 19:54
    „amig "elcsatolt orszagreszek" utani nosztalgiazasrol szolnak ezek a rendezvenyek, addig csak a feszultsegeket szitjak , ami senkinek sem jo.”
  • 16. x 2012. június 20. 18:41
    „5. vmagdi: "kicsit vicces nekem ez a műmagyarkodás, infantilis gondolkodás"
    Sok eszed nincsen, valamennyit fölfognál a dolgokból, ha oda születtél volna.”
  • 15. szodaviz 2012. június 20. 16:42
    „13. X_Y
    Nem tudsz szöveget értelmezni?
    Nem tarthatják otthon, ez kényszermegoldás, hogy Délvidék helyett Szegeden lesz megtartva.
    Egyébként mint ahogy az előző hozzászóló is mondta, a magyar a Kárpátokon belül mindenhol otthon van.
    Nem értem ezzel mi a probléma.Szerintem ők akkor lennének a legboldogabbak, ha otthon tarthatnák meg a rendezvényt. Még jó hogy összetartozunk és számithatunk egymásra, ilyen esetekben.
    Persze ebből benneteket, önző maguknak való okoskodó félremagyarázó ferdítő balosokat kihagyunk.Nélkületek sokkal szebb az élet...”
  • 14. Hutitus 2012. június 20. 16:28
    „13. X_Y
    A magyar a Kárpátokon belül otthon van.
    és mi bajod van azzal, hogy Szegeden lesz az Egyesült Magyar Ifjúság tábora?”
  • 13. X_Y 2012. június 20. 16:18
    „9.KaszaOne

    "Délvidéken mi vagyunk otthon,"

    Akkkor talán tartsátok otthon a tábort, ne itt...”
  • 12. kefír 2012. június 20. 13:54
    „7.
    Milyen új diri? Ezt honnan vettétek?”
  • 11. RádyJóska 2012. június 20. 12:54
    „xene@freemail.hu még egyszer gondold át. Saját otthonukban szerették volna kifejezni nemzeti érzelmeiket, hitvallásukat, amire, mivel más nemzetek ellen nem uszítanak, az alkotmányos rend megváltoztatására nem törekszenek, bizony joguk lenne. Szégyen, hogy ettől megfosztották őket.Egyébként, ha jól tudom, Romániában megtartják a tábort. Románia demokratikusabb-e mint Szerbia? Magyarországon a magyar állampolgárok, nemzeti hovatartozásuktól függetlenül szervezhetnek hasonló nemzeti hangvitelű (román, szlovák, szerb) rendezvényeket.”
  • 10. Hutitus 2012. június 20. 12:51
    „8. xene@freemail.hu 2012.06.20. 11:28
    Erdélyben vonulnak fel szélsőjobbos oláhok-Erdély nem románia
    Délvidéken vonulnak fel szélsőjobbos rácok-Délvidék nem szerbia
    Felvidéken vonulnak fel szélsőjobbos szlomicsodák-Felvidék nem szlovákia”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még bírja a szervezetünk a meleget

Az emberi szervezet csak több napos kánikula után kezd fáradni és veszíti el védekezőképességét, egyelőre tehát nincs több dolguk az orvosoknak. Tovább olvasom