Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Nemzetközi dalszerző verseny döntőjében a Fabula Rasa

A nemzetközi dalszerző versenyen eddig még csak magyar induló sem volt. Idén viszont két hazai résztvevő is bejutott kategóriájában a döntőbe. Egyikük, a Fabula Rasa zenekar a szegedi Varga Kornélnak köszönheti dalait.
Mintegy 90 ország zenészének 15 ezer dala méretik meg a nemzetközi dalszerző versenyen. Az amerikai vetélkedő célja: megtalálni a világ legjobb szerzeményét. A 20 ezer dolláros, azaz közel négymillió forintos fődíj sorsáról olyan sztárok döntenek majd márciusban, mint a rocklegenda Jerry Lee Lewis, a cure-os Robert Smith, Tom Waits vagy a mai fiatalok kedvencei, Sean Paul és Tiesto. A többéves hagyományokkal bíró versenyben több kategóriában – például pop, rock, világzene – osztanak díjakat. Eddig még magyar induló sem akadt. Idén viszont két előadónk nemhogy elindult, de kategóriájának döntőjébe is bejutott. Egyikük a dzsesszzongorista Sárik Péter. A világzenei műfaj 14 legjobb dalának egyike pedig egy magyar zenekar, a Fabula Rasa nevéhez köthető. Az együttes zeneszerző párosának „egyik fele" a szegedi Varga Kornél.

– A zenekar a jelenlegi felállásban egy éve működik, szerzőtársammal, Szirtes Edinával – vagyis „Mókussal" – viszont már 1996 óta dolgozunk együtt. Ő idejárt középiskolába, ekkoriban ismerkedtünk meg. Basszusgitárosunk is szegedi – érzékelteti a kötődés fonalait Varga Kornél. Zenéjük röviden népzenei ihletésűnek nevezhető, ugyanis nem játszanak autentikus népzenéket, csupán ihletet merítenek belőlük. Akusztikus hangszerekkel, magyar, kelta, balkáni és cigány motívumokkal hozzák létre saját szerzeményeiket.

Tiszta mese

A Fabula Rasa elnevezése egy szójátékból ered. „Mókus" ugyanis a koncerteken két szám között mindig vicces történeteket, vagyis fabulákat mesél. A tabula rasa pedig a tiszta lapot, az állandó újrakezdést jelenti.

Mint például a nemzetközi sikert elért Furfangos dalt. – Azért ez a neve, mert mindig „megbotlik" benne valahol a ritmus, táncolni például abszolút nem lehet rá – mutatja be szerzeményét Varga Kornél, aki szerint a zsűrit éppen ez foghatta meg, valamint, hogy Bartókból és a balkáni zenéből egyaránt merítettek.

– A versenyről tavaly októberben hallottunk Cser Ádám karmester-zeneszerző barátomtól. Mp3-formátumban elküldtük a zenéket Mókus Amerikában élő testvérének, aki elintézte a jelentkezést – meséli Varga. Harmadéves a nyíregyházi főiskolán, ének–népzene szakon, emellett a szegedi színház zenekarában gitározik.

De játékát legközelebb nem a színház zenekari árkából, hanem Budapesten az A38 hajón élvezhetik a rajongók. Ma, csütörtökön este fél tízkor lesz ugyanis a Fabula Rasa lemezbemutató koncertje, ahol első korongjuknak, a Csindrattának dalait prezentálják.

Szegeden legutóbb a tavaszi és az őszi kulturális fesztiválon léptek fel, de lemezük anyagát itt is szeretnék bemutatni, várhatóan márciusban. Erről bővebben a www.fabularasa.hu weboldalon olvashatnak majd a Furfangos dal kedvelői.

A dalszerzőverseny győztesét március elején választják meg, mégpedig a rajongók közreműködésével: a www.songwritingcompetition.com címen ugyanis közönségszavazás működik, így minden szegedi adhat naponta egy voksot Kornélékra.

R. Tóth Gábor
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százötven éves a szegedi tömegközlekedés

Százötven éve indult el a szegedi tömegközlekedés, omnibusz formájában. Az egyszintes társaskocsik… Tovább olvasom