Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza -2°C | 8°C Még több cikk.

Nemzetközi konferencia a Bibliáról és a Koránról Szegeden

Szeged - Nem a világvallások összecsapásáról szól majd a 21. század – állítják a hazánkban először Szegeden megrendezett Biblia- és Korán-konferencia résztvevői, akik a vallások békés egymás mellett élését szorgalmazzák.
– A keresztény–muszlim párbeszédre XVI. Benedek pápa nagy botrányt kavart regensburgi beszéde irányította rá a figyelmet – indokolja a 19. biblikus konferencia titkára, Benyik György, miért rendeztek Magyarországon először nemzetközi eszmecserét a két szent könyvről, a Bibliáról és a Koránról. A Szegedi Hittudományi Főiskola épületében (Dóm tér 6.) megrendezett kétnapos, ma záruló konferencia egyik fő mondanivalója: fontos a párbeszéd folytatása. – Nincs politikai béke vallási béke nélkül. A szélsőségeseknek sem katonák, sem biztonsági szakemberek nem tudják megmagyarázni, hogy a békés egymás mellett élés a megoldás – ez a vallási vezetők feladata – fogalmaz Benyik György, aki szerint a vallási összecsapások nem a vallási tanok miatt törnek ki, hanem a hatalomra törekvő emberek manipulációja következtében.

A konferencia a szegedi új zsinagógában zárul, a három ábrahámi vallás közös találkozójával. Markovics Zsolt, a szegedi a zsidó közösség főrabbija nyáron Svájcban már részt vett egy toleranciakurzuson, ennek sugallatára hívta meg a rendezvényre a legfőbb hazai muszlim vezetőket is.

Abdul-Fattah Munif, a magyarországi muzulmán közösség képviseletében tegnap hangsúlyozta: nincsenek köztük tabutémák, megbeszélik a vitás kérdéseket. Keresik a közös pontokat is: – Mindannyian hiszünk abban, hogy Ábrahám istene egy isten. Számunkra is fontos például a keresztényihez hasonló muszlim tízparancsolat tisztelete. A Korán pedig rengeteg említést tesz Jézusról és a zsidókról is – mondta.

Szerinte tévedés, hogy a 21. század a világvallások összecsapását hozza. Az iszlám rugalmas, akár szekularizált államban is megtalálja a helyét, Európában a muszlim kisebbség betagolódik a többségi társadalomba. Hazánkban pedig egyáltalán nem jellemző az iszlamofóbia vagy a vallásgyakorlás korlátozása. – Egy a földünk, együtt kell gondolkodnunk – üzeni Abdul-Fattah Munif.

Olvasóink írták

  • 1. Emne44 2012. augusztus 26. 08:30
    „Mózes első könyvét kell figyelmesen olvasni és megértést kapunk, hogy honnan ered a mai muszlimokat is tartalmazó közösségek. Izmael, Ábrahám első fia, aki szolgálótól született keletre vándorolt.
    Ugyanígy Lót lányainak fiai, akiket a berugatott apjuktól szültek.
    Majd jött az elsőszülöttségét eladó Ézsau. Ők mind eltávolodta Istentől, és kelet felé foglaltak hazát.
    Istent szerető Ábrahám, Izsák, Jákob pedig Kánaánt foglalták el.
    A Korán Jézust prófétának tartja és Isten után Mohamedet teszi.
    A Biblia írja 1János 2,23-26-ban, Jézust aki nem fogadja el, elutasítja Istent is, és a Megváltói "munka" az örök életet sem kapják vissza.
    Azonban az Apcsel 3,19-26 lehetőséget ad Jézus elfogadására, róla kell vallást tenni Máté 10,32-33, Róma 10,9-10 ; szerint ahogy a Biblia írja.
    Nincs tehát világvallások. A Bibli egyedül Jézusról rendel vallást tenni.
    Az evangélium is ezt akarja, ezt hirdessétek, Márk 16,15-20;”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jáksó és a kerek idomok

Szeged - Vizespólóversennyé alakult az eredetileg szépségversenynek meghirdetett program a SZIN-en… Tovább olvasom