Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Nemzetközi konyha, balkáni állapot

Szeged - A Mars téren a helyi és a távolsági buszmegálló közötti területen egyre több kereskedőnél vásárolhatunk. Lángost, fagyit, gyrost, sőt már tortillát is ehetünk. Galambok, csikkek és eldobált szalvéták között.
A nemrég felújított Mars téri piac mostohatestvérévé vált a helyi és távolsági buszmegálló közötti terület. Bódék egymás hegyén-hátán, a maradékot kereső koszos galambok, eldobált csikkek, szemét. Lángos, gyros, tortilla, fagylalt: az étrend nemzetközi, a körülmények kevésbé.

– 12 éve árulok itt, nem láttam még ennyi bódét és ennyi koszt – mondja Holczer János, a tér szélén található antikváriumos lakókocsi tulajdonosa.

– Egyre inkább balkáni állapotok uralkodnak itt – emeli fel a hangját egy középkorú hölgy a lángososnál, miközben nagy adag sajt pottyan a földre a tésztájáról.

Azonnal két galamb szállja meg a zsákmányt, a madarakból legalább 20-at számolunk össze a környéken. A csikkeket csak kilóra lehetne megtippelni, ahogy az eldobált szalvétát és ételmaradékot is. A terület a Tisza Volán Zrt.-hez tartozik.

Szeri István vezérigazgatótól megtudtuk: a Mars tér nagykörút felőli oldalán bérbe adott területek a fekete korlátig terjednek. Az azon kívül fekvő bódék közterületen helyezkednek el, nem állnak a Tisza Volán Zrt.-vel szerződéses kapcsolatban. A bérlők számára biztosított terület körülbelül 150 négyzetméter.

Holczer János szerint nincs is közművesítve a terület, áram és víz nélkül működnek, ő mégis 45 ezer forintot és az áfát fizeti. Szeri István azonban úgy nyilatkozott: „a bérbe adott területek között vannak közműves, illetve nem közműves bérlemények is".

– Partnereinkkel területbérleti szerződést kötünk, a bérleti díj ára 31 és 82 ezer forint között mozog havonta, a terület nagyságától függően – tudtuk meg a vezérigazgatótól.

Az egyik legújabb fabódénál tortillát szeretnénk rendelni. Az eladólány megszakítja a dohányzást az épület előtt, a csikk a földre hullik a korlátról. A 2 hónapja működő büfében csípős szószként Erős Pistát kapunk, látszik: itt is törekednek a nemzetközi konyhára.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. Utazo 2011. augusztus 24. 22:25
    „Nemzetkozi velemeny is az ma Magyarorszagrol, hogy Balkani orszag. Akkor mit csodalkozunk?!
    Ennel jobban mar ugysem tudunk leszakadni Europatol!Innen mar nincs lejjebb....”
  • 39. IVY 2011. augusztus 24. 16:02
    „Nos. Jó étvágyat azoknak, akiknek a Marson támad gusztusa kajálni..... :(”
  • 38. ferdzso 2011. augusztus 24. 12:56
    „Én is azt látom, hogy mintha nem is a (rendbe tett) Mars tér része lenne! Ha már nem kerül ki onnét a Volán helyközi megállója, (azt is beállványozták, -gondolom- felújítás miatt), akkor erre a területre miért nem figyel senki illetékes??! Egy modern pavilonsorral megoldható lenne minden, (emezeket ideiglenesen felszámolva, az átépítés idejére), és el is férne, a helyközi megállók felőli járda mellett, a körút felé eső járdára néző kiszolgáló helyekkel. Ott, valóban, "balkáni" állapotok maradtak! Sőt: a modern, új piac bejárata (a volt mázsaház, gombaszakértők standja) előtti rész is "szégyenfolt" maradt! Olvassák ezt "illetékesek" is, a moderátorokon kívül? (Arra, és tettekre nagyobb szükség lenne! Elvem: Tenni, és nem "szájat hatalom útján befogatni"!)”
  • 37. gorgó 2011. augusztus 24. 11:55
    „Achilleus: barátom, ne hőbörögj az öreg marx miatt. Chemnitz - a volt NDK-s Karl-Marx Stadt - még mindig őrzi az Öreget egy hatalmas (ötméteres) Marx fej szoborban. Pedig már nem NDK! Viszont, ha vennéd a fáradságot, és beleolvasnál, meglepődnél, hogy minden szava ül, a mai Mo-i viszonyokra, a kapitalista módszerekre nézve. Tökéletesen azonosak a munkáltatói megnyilvánulások azzal, amitől az Öreg anno óva intett. És lám, csodák csodája itt van. Benne élünk. (nem vagyok marxista, sem komcsi, hogy itt agitáljak)”
  • 36. warix 2011. augusztus 23. 23:01
    „Mars tér normalizálása? Nincs esély. Szégyenfolt, de ilyen is kell egy városban.”
  • 35. info 2011. augusztus 23. 21:18
    „Van még itten más is!!! rendőrök állnak és esznek a hamburgeres előtt, gondolom, csak szolgálatban lehet ha már egyenruhában,teli-szájjal eszegetnek- átmegy a lány a lámpánál, megállítják szinte röhögve- és megbüntették mert a piroson? áthaladt. A csekk mellé kaptak ezer ft borravalót is, hogy legközelebb is tudjanak hamburgert z... enni?- és láss csudát!- elfogadták!!! oly édesek, hát nem?”
  • 34. CID 2011. augusztus 23. 19:39
    „33. Nem értelek. Kinek nem inge, ne vegye magára " Egynémely embernek". Te idejössz dolgozni, én innen megyek. Tahók, jönnek, mennek. Nem értem, mit háborogsz ?”
  • 33. ankusz 2011. augusztus 23. 18:24
    „CID! Rengetegen átjárnak szegedre dolgozni tudod? Ők is ugyan embereket mint TE! Azért mert utazunk szegedre mert ide köt a melónk még nem vagyunk mocskos utazók. Nem értem mi a fenét képzelsz te magadról. Nyilván vannak olyanok mint akiket te leírtál de azért ne általánosítsunk már. Nem árt gondolkodni mielőtt leírnál bármit is.”
  • 32. Wacky 2011. augusztus 23. 17:53
    „23. Lenry 2011.08.23. 14:47

    értél már hozzá azokhoz?? én értem másik vonalon... hát remélem 1 nénike se támaszkodik neki, mert nem fogja megtartani!! één leírtam ott hogy mi a szerepe egy korlátnak... az hogy te nem olvastad, és úgy mondod nekem az érveid az elég nagyon gond!!”
  • 31. zehn 2011. augusztus 23. 17:29
    „Az okosok azt javasolják, /joggal/ hogy az út mentén árulóktól ne vegyünk élelmiszert, mert az, a gépkocsiforgalom miatt annyira szennyezett lesz ,hogy már-már mérgező. Nos, ehhez képest fel nem foghatom,hogy az ANTSZ hogy engedélyezheti a piac működését a 15-20 méterre fekvő undorító,koszos,büdös buszpályaudvar mellett. A piac jó helyen van, a szégyenteljes förmedvény nagyon nem!”
  • 30. dBrown 2011. augusztus 23. 16:55
    „jaaaj ha kitennék a pályaudvart a francba mondjuk a Bajai útra, akkor azért menne a hiszti mert hogy akkor hogy jutnak be a városba meg meg kell venni a szegedi bérletet is (mondjuk ebben van valami) meg egyébként is felesleges beruházás meg a szokásos látszatkifogások, meg új munkahely blablabla.”
  • 29. pistimolnar 2011. augusztus 23. 16:12
    „3. Gorgó! Igen! Majd ezt követően kézmosás nélkül kiszolgálnak élelmiszert! Yes, kultúra!”
  • 28. CID 2011. augusztus 23. 15:33
    „Nekem van részem benne, de javallom a háborgóknak, menjenek ki a Mars térre ( buszpályaudvar ) és nézzék egy ideig az utazóközönséget. Azt hiszem rájönnének miért is mocskos a Mars tér nagy része. Egynémely embernek, egyszerűen nincs igénye a rendre, tisztaságra, mert nem szokott hozzá. A Mars téren sajna nagyon sok olyan ember megfordul akinek nem volt gyerekszobája, vagy ha volt is, tehén volt a radiátor. Ezen, nem két hónap változtatni, persze segítene, ha kicsit aktiválnák magukat a takarítók, és biztonsági őrök, esetleg rend és polgárőrök, neadj isten városőrök ( annyi őrség van ebben a városban, de semelyik semmire nem jó ).”
  • 27. CID 2011. augusztus 23. 15:26
    „Wacky : A marhának, tök mindegy, hogy csillivilli karámban van, vagy lepukkadtban, oda szarik ahová jól esik neki. Ennyi, ezért marha.”
  • 26. Pandora 2011. augusztus 23. 15:21
    „kötekedés helyett álljál neki inkább utcát seperni. szervusz fili-busz! :)”
  • 25. fili-busz 2011. augusztus 23. 15:09
    „9. KamuNeni 2011.08.23. 09:51

    "Nemtom kinek, de valakinek takaritani kellene mint pl, nyugaton csinaljak. Nem a felelosseget atharitani mindig masokra. Undorito nem a marsh ter hanem ahogy mindenki mastol varja hogy csinaljon valamit. Igazam van?"

    Ritkán értek veled egyet, de most NAGYON!
    :-)”
  • 24. fili-busz 2011. augusztus 23. 15:06
    „5. Pandora 2011.08.23. 08:41

    "sajnos tény, hogy sok nyugati országhoz képest nem csak fizetésekben vagyunk elmaradva, hanem tisztaságban is. gyakorlatilag hozzájuk viszonyítva putriban élünk."

    Akkor te nem sok nyugati országban jártál, ezek szerint.
    Vagy te élsz putriban?
    Javaslom látogass el és ne csak a TV-ből ismerd meg Európát!
    Küldjek képeket egész Európából?”
  • 23. Lenry 2011. augusztus 23. 14:47
    „22. Wacky
    "tévedsz, mert ami új arra vigyáznak is többek!!"

    mintha 2 napja olvashattunk volna ugyanitt elgörbült kettes villamos korlátokról...”
  • 22. Wacky 2011. augusztus 23. 14:19
    „17. Bendegúz007 2011.08.23. 12:26
    meg volt rá a lehetőség csak megfúrták a pályázatot... így marad a kietlen, gazos világ utcája, vagy hogy is hívják...

    18. CID 2011.08.23. 12:47
    tévedsz, mert ami új arra vigyáznak is többek!! na meg jobban elrendezhető lenne a hely, és máris jobban takarítható lenne, csak nézd meg a Mars tér új részeit és ámulj!!
    Az új helyen a buszpályaudvar pedig elég szellős lenne ahhoz hogy ott is megfelelően tudjanak takarítani, ENNYI... így jelenleg a Mars tér egy szégyenfolt”
  • 21. Sábán 2011. augusztus 23. 13:53
    „Balkáni állapot? Úgy kb. 2005-ig valójában nagy különbség volt Mo és Balkán közt, de most már nem ez a helyzet.”
40 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyomorrontás miatt nem jött Nikolas

Ismét elmaradt Takács Nikolas szegedi fellépése: a korábbi Retrós buli után a Sing-Singbe sem jött el szombat este. Most betegség miatt mondta le fellépését. Tovább olvasom