Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Nemzetközi kulturális kavalkád Bordányban

Bordány - Operett, gyerekdalok, musical és Rúzsa Magdi: a számos zenés produkció mellett sportversenyek, ünnepélyes átadók és tűzijáték színesíti a bordányi nemzetközi kulturális kavalkád műsorát május 27–28-án a település faluházának udvarán.
A Leader-támogatással megvalósuló bordányi nemzetközi kulturális kavalkád a hagyományokhoz híven idén is ünnepi átadóval kezdődik: tavaly a falu első bankautomatáját és az iskolánál kialakított konditermet, idén a védelmi központ épületét adja át Tanács Gáborpolgármester.

– A körzeti megbízott és a polgárőrök kerülnek egy épületbe, ami a faluban hamarosan kialakított kamerarendszerrel az itt élők biztonságérzetét fogja növelni. A polgárőröknek eddig nem volt helyük, de ezentúl akár az éjszaka közepén is be tudnak majd menni néhány percre megpihenni az épületbe az esti járőrözés közben – mondta a településvezető.

A faluház udvarán tartandó kulturális kavalkádon számos sztárvendég lép fel. – A program egybeesik a gyermeknappal, így rájuk is gondolva az Alma együttest hívtuk meg. Ezenkívül bohócok is szórakoztatják a legkisebbeket. A fiatalok Fluor Tomit, míg az idősebb generáció Oszvald Marikát akarta látni.

Tanács Gábor polgármester a faluház előtt, amelynek udvarán sok program várja a vendégeket. Fotó: Frank Yvette
Tanács Gábor polgármester a faluház előtt, amelynek udvarán sok program várja a vendégeket.
Fotó: Frank Yvette

A kavalkád igazi meglepetéssel zárul. Gombár Ede, a Fóliaplast Kft. cégtulajdonosa azzal kereste meg az önkormányzatot és a rendezvény szervezőit, hogy a 20 éves vállalkozás ajándékkoncerttel támogatná a rendezvényt: hétfő este 9 órától Rúzsa Magdi másfél órás élő koncerttel szórakoztatja a vendégeket. A támogató cég fő tevékenysége a polietilén és polipropilén fólia gyártása, konfekcionálása 6 színű nyomdázási lehetőséggel, valamint raschelhálók gyártása. A kft. a település és a térség egyik meghatározó gazdálkodó szervezete, egyben jelentős foglalkoztató is.

– A koncerteken kívül jó programnak ígérkezik a hétfő délelőtt nyíló, tanyai életmódot bemutató kiállítás. Egy helyi gyűjtő, András Szilárd anyagaiból tanyai szobabelsőt rendeznek be egy sátorban – mondta a polgármester.

Tanács Gábor az elmúlt év beruházásai és pályázatai közül a szeptember végére Bordány határáig Szeged felé megépülő kerékpárutat emelte ki: a biciklisek teljes biztonságban kerekezhetnek majd a Kulipintyó csárdáig. Bordány erős szállal kötődik a lovas hagyományokhoz: a honfoglaló magyar asszony lószerszámait a falu közelében találták meg. – Szombat délelőtt településvezetők és alpolgármesterek mérik össze az erejüket kocsihajtásban a régi focipályán, a kavalkád alatt lovas kocsik szállítják a vendégeket a faluban – jelezte Tanács Gábor.

A polgármester rendkívül büszke arra, hogy 2001 után először lehet hiány nélküli költségvetése a településnek. – Olyan költségvetést sikerült beterjeszteni, amely nem tervez működési és felhalmozási hiánnyal. Ez főleg azért nagy eredmény, mert tudjuk: a környező településeken ez a hiány 15–40 millió forint is lehet – magyarázta. Ékessége lehet majd a falunak a dél-alföldi ifjúsági szövetség által vett nagyon régi tanya a Mező-dűlőben. – Ezt szeretnék felújítani és visszaállítani olyan formában, mint ahogy a 20-as években kinézett. A tanya mellett két 100 éves tölgyfa áll. Szeretnénk kiépíteni egy olyan utat, amely ezt a tanyát köti össze vajdasági testvértelepülésünkkel, Csókával – mesélte.

Programok két napon át

Május 27., 8.00: VIII. Szabó Ferenc férfi kézilabda-emléktorna, 9.00: zenés, dobos felvonulás, 10.00: ünnepélyes megnyitó, díjátadás a Szent István téren, 10.40: a védelmi központ épületének átadója, 11.00: első áldozás a templomban, 12.00: jó ebédhez szól a nóta, 12.30: motoros felvonulás és kiállítás, 13.30: az Ádám Jenő Általános és Alapfokú Művészeti Iskola műsora, 15.00: a Berkenye Népdalkör műsora, 15.30: az ásotthalmi Borostyán nyugdíjasklub műsora, 16.00: Oszvald Marika, 16.30: csókai és bordányi dobosok produkciója, 17.00: a dettai művészeti csoportok fellépése, 17.30: Real Wing Tsun kungfubemutató, 18.00: Aranyosi Péter, 18.30: Zumba fitnesz táncbemutató, 20.00: Pa-Dö-Dő, 21.30: Casino együttes.

Május 28., 9.00: nemzetközi mezei futóverseny, 10.00: V. meghívásos nemzetközi felnőtt és ifjúsági női kézilabdatorna a tornateremben, kispályás férfi labdarúgótorna a sportpályán, 11.00: helyi termékek vására, 11.15: a tanyai életmódot bemutató kiállítás megnyitása, 14.00: jó ebédhez szól a nóta, 15.00: a Classicon KTSE mazsorettcsoport, valamint a bordányi aerobikcsoport műsora, 15.30: a Borostyán dalkör műsora, 16.00: Alma együttes, 17.30: Röszkei Dívák, 18.00: Fluor Tomi, 18.30: csókai művészeti csoportok fellépése, 19.00: Krizbai Teca, 19.30: a SANA hastánccsoport műsora, 20.00: Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, 21.00: Rúzsa Magdi, tűzijáték.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kormányzati stallumok

Többen vállaltak már kormányzati szerepet a rendszerváltás óta azok közül, akik Csongrád megyéhez kötődnek. Tovább olvasom