Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Nevelés, magyarul

A tanévkezdés idején érdekes megismerni, hogyan igyekezték nevelni múlt századok nebulóit az egykori pedagógusok, akik Szilasy János módszerét követték. Szeptemberben ezt a neveléstani művet ajánlja az olvasók figyelmébe a Somogyi-könyvtár.
A közoktatás és nevelés ügye a történelmi évek során mindig is vitatott volt, kérdései ma is aktuálisak. Szilasy János műve elsősorban tanítóknak, tanároknak íródott – viszont a kötetet érdeklődéssel veheti kézbe a történeti munkákat kedvelő diák, a tanári pályára készülő hallgató is. Érdekes, lebilincselő olvasmány tárul az olvasó elé, nemcsak ékes, ízes magyar nyelvezete miatt, hanem a tartalmi rendszerzés szempontjából is.

Szilasy János a szombathelyi püspöki szeminárium tanára, tanfelügyelője volt. Kétkötetes összefoglaló művét – amely Budán, 1827-ben jelent meg először – az első, rendszeres neveléstani összegzésként tartják számon. Történetileg jelentős, hiszen a XIX. század elején még jórészt német nyelvű és a németországi nevelési állapotokat tükröző kézikönyveket ajánlhattak a tanítóképző intézetekben tanulóknak. Szilasy Jánosnak be kellett bizonyítania, hogy egyrészt a magyar nyelv is alkalmas tudományos mű megfogalmazására, s hogy a magyar nevelők számára is fontos, hogy kifejezetten a hazai állapotokra szerkesztett mű szülessen.

Ha a kötetet fellapozzuk, s beleolvasunk, valóban tapasztalhatjuk, hogy a sorok mögött bizonyos fokig még érződik a 'dicséretre s követésre méltó' német példa, következetesen: August Hermann Niemeyer, hallei egyetemi teológiai professzor hatása. Szilasy munkája azonban már mindenképpen eredeti: nyomon követhető benne a hazai reformkor köznevelési eszmerendszere. Kézikönyvként használták fel számos tanár- és tanítóképző intézetben. E kötet ugyanakkor a neveléstudományi szaknyelv kialakulásában is mérföldkőnek számít.

(Részletes ajánló: www.sk-szeged.hu/kiallitas/honapkonyve/neveles/szilasy.htm)

Horniczky Anikó

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A volt kormányfő a közhangulatról

Kampánykörútján tegnap Szegedre és Hódmezővásárhelyre látogatott Orbán Viktor. A Fidesz-MPSZ elnöke… Tovább olvasom