Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

˝Nézzétek, ott fut a Jóska!˝

Csongrád megye - A megyét és Európát a pályák felől, a sportszerető emberek által ismeri, és amíg dolgozott, alig volt szabad hétvégéje. Megírta a sztárjátékosról azt is, ha nem volt jó formában, aztán másnap egymás szemébe néztek. Az illető tudta vagy sem: Süli József, a Délmagyarország újságírója, rovatvezetője saját bőrén is tapasztalta, milyen az élsportoló élete.

 Randevú Barcelonában

Lehet úgy családi életet élni, hogy apa hétvégén is dolgozik? Süli József busszal járt Kiszomborról Szegedre, olykor délután tovább Székkutasra mint a Kutas Népe című lap szerkesztője. Asszonytornát is vezetett a községben. A munkahelyi testnevelés megyei instruktoraként tornaórát tartott a Hódikötben, a Kontaktában. – A gyerekekre édesanyám vigyázott, én föl-
lültem a buszra a dolgozatfüzetekkel, és mentem vele Székkutasra – mondja Süliné Rácz Emőke, a makói Bartók Béla Általános Iskola matematika–fizika szakos tanára, múzeumpedagógus. – Én a tornacsarnokban javítottam a dolgozatokat, hazaúton mindent megbeszéltünk. Később a Pick Szeged drukkereivel összefogva én is befizettem a szurkolói buszra. Előre megbeszéltük a férjemmel, mikor találkozunk Barcelonában, a Sagrada Família előtt. Ez így működött.

– Aki ma futni szeretne, rekortánpályát használhat, a sportboltban gép teszteli a járását, úgy ajánlanak neki cipőt. Hatvan éve hogyan derült ki valakiről Makón, hogy jó futó válhat belőle?

– Gyerekkoromban egyik kedvenc játékom a hokedli volt. Helyből, páros lábbal ugrottam át, az ülőpárnákkal emeltem a magasságot. Iskolába, boltba menet futva közlekedtem, úgy ismertek, hogy „nézzétek, jön a Jóska, ott fut". Először kézilabdázni kezdtem, mert Makón akkor nagyon szerették ezt a sportot, a női csapat NB I-es volt, a férfiak NB II-ben játszottak. A gimnáziumban, testnevelésórán a tanárunk, későbbi edzőm, barátom, Nacsa Imre fölfedezte, hogy nagyon jók a rugóim, akár ugró is lehetnék. Szegedi mezei futóversenyre toboroztak résztvevőket, jelentkeztem, és harmadik helyezést értem el. Akkor minden megyei városban működött atlétikai szakosztály, persze nem voltak olyan körülmények, mint ma. Első szöges cipőmben elvileg egy acéllap tartotta volna a szögeket. A cipész azonban nem értette, minek a lemez, kivette, úgyhogy a cipőben vékony bőr maradt, szétnyomta az ember talpát. Sikerélmény sűrűn adódott, mert szinte minden hétvégén versenyre mentünk, vasutas sportolóként ingyen utaztunk, hálókocsiban aludtunk. Hétfőnként azért mindig feleltetett a latintanár, pusztán szeretetből...

Döntsön: tanár vagy élsportoló!

– Vagyis a József Attila Gimnáziumban megtanították, hogyan kell beosztani az időt úgy, hogy jusson tanulásra is.

˝Nézzétek, ott fut a Jóska!˝ Fotó: Frank Yvette (galéria)

– Igen, ugyanakkor a sporthoz sokkal többen kötődtek, mint ma, és ez sokat számított. Makóról Szegedre kerülve, a Szeacnál, majd a Szeolnál velem egy időben rúdugró volt Kaáli Géza, a Kaáli Intézet későbbi alapítója. Jó kalapácsvetőként tartották számon Csíky Lászlót, akit ma szentesi orvosként és karikatúra-szobrászként ismernek. 1970-ben vidékbajnok lettem, beválogattak az Eb-re készülő keretbe. Főiskolás koromban eljöttek Szegedre a Magyar Atlétikai Szövetségtől, behívták az orosz és a testnevelés tanszék vezetőjét, meg engem is. El kellett döntenem, mi szeretnék lenni: tanár vagy élsportoló. Vittek volna edzőtáborba, Olaszországba. A tanári pályát választottam, de a sport ezután is szervezte az életemet. A Szeol atlétikai szakosztályát vezető Molnár Imre, a jogi egyetem dékánja közbenjárt, hogy fiatal diplomásként a szegedi kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakmunkásképző tanára lehessek.

– Hogyan lesz egy elhivatott testnevelő tanárból újságíró?

– A diákjainknak heti egy tornaórájuk volt, délután jártak iskolába. Nem volt ideális a rendszer, de látszott, hogyan lehetne jobbítani rajta. Sógorom újságíró volt a Fejér Megyei Hírlapnál, innen jött az ötlet: megírom én ezt a témát. Az iskola titkárnője legépelte, elküldtem mindkét megyei lapnak. A Csongrád Megyei Hírlap közölte a cikket, 1973-ban. A főszerkesztő, Rácz Lajos fölkért külső munkatársnak. Eseményekre jártam, tudósítottam, Zelman Ferenctől és Riskó Gézától kaptam a feladatokat, Hernádi Gyula bácsival dolgoztunk egy szobában. 1975. május 15-én lettem végleg főállású újságíró: a hírlap egyszemélyes sportrovata, egy profin működő, lelkes megyei tudósítói hálózat vezetője. Ettől kezdve tényleg nem volt szabad hétvége. Jártam a megyét, nagyüzemben gyűjtöttük, írtuk az eredményeket. 1979-ben lettem rovatvezető a hírlapnál.

Népstadion, 1965, Ifjúsági Barátsági Verseny. Ezüstérmes: Süli József (jobbról). Fotó: Süli József albumából
Népstadion, 1965, Ifjúsági Barátsági Verseny. Ezüstérmes: Süli József (jobbról). Fotó: Süli József albumából

Fizetés – az olvasótól


– A sportújságíró sokkal közelebbi kapcsolatot tart a versenyzőkkel, mint egy kritikus a színészekkel. Milyen az, amikor egy élsportolónak nem tetszik a bírálat?

 Több mint száz érem

Süli József 1945-ben született Makón. A szegedi tanárképző főiskolán orosz–testnevelés szakos diplomát szerzett. Négy fiú édesapja, legmagasabb kitüntetése a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata. Nyugdíjazása előtt több mint egy évtizeden át lapunk sportrovatát vezette, a Délmagyarország aranytollas újságírója. Sportpályafutásának emlékét több mint száz érem őrzi. – A feleségem lemérte a súlyukat: közel négy kilót nyomnak. Édesanyámnak, aki egyedül nevelt, ezzel tudtam meghálálni a sok gondoskodást. Apámat felnőttkoromban kerestem fel, Temesváron. Ekkor ismertem meg a féltestvéreimet. Ez a kapcsolat családivá fejlődött, s tart a mai napig, gyerekeink is erősítik a rokoni szálakat.

– A többség elfogadja, tudomásul veszi. Azért előfordult, hogy a Pick Szeged egyik légiósa felelősségre vont, hogy képzelem azt, hogy velük együtt utazok a buszon – a klub és a Délmagyarország közötti megállapodás révén –, és közben rosszat is írok róla. „Miért ne írnék, ha nem nyújtottál jó teljesítményt, és ezt mindenki észrevette?" – kérdeztem. „Nem, nem" – magyarázta ő, és megfogta a ruhámat, hogy én ugyanabban a mezben játszom, amelyben ő. Edzővel is volt vitám cikkem miatt, de ez sohasem ment a kapcsolat rovására. Világos volt, hogy amit a klubnak csinálok – a sajtófőnökség és a műsorfüzet –, azt társadalmi munkában vállalom, a fizetésemet azonban az újságtól kapom, végső soron az olvasótól, aki minden fontosat tudni szeretne. A szakmámban lényeges, hogy mindenkivel korrekt, érdekek nélküli kapcsolatban álljunk, és segítsük azokat az embereket, akik önzetlenül tesznek a közösségükért. Jó volt ismerni az összes tanácselnök, polgármester mellett minden önkéntest és vállalati vezetőt, aki helyben támogatta a sportot.

Pezsgőben fürdő laptop

– A Pick Szeged mérkőzéseit tudósítva bejártad Európát, sokszor lehetetlen helyzetben kellett elküldeni a cikket. Melyik volt a legemlékezetesebb eset?

– Törökországban egyszer teljes sötétségben kellett jegyzetelni. Nem láttam, mit írok. A telefonnál se volt világítás, ahonnan diktálhattam, nagy nehezen hoztak egy zseblámpát. Később, már a laptopos időkből egyszer Pécsett háromszor kellett hozzáfogni a cikkhez: győzött a csapat, és Puljezevics kapus fölugrott az asztalra, amelyen dolgoztak az újságírók, locsolta a pezsgőt. Ahogy elkaptam a gépet előle, elszállt a szöveg. A buszon folytattam, de ott is hasonló történt, úgyhogy végül Villányban, ahová meghívták a csapatot, miközben a többiek ünnepeltek, végre sikerült megírni, elküldeni. Most is van laptopom, de csak arra az időre nyitom ki, amíg a leveleimet elolvasom. A szörfözés nem az én sportom...

– És a kertészkedés?

– Az igen. Az időt leginkább mégis a négyéves unokánkkal együtt osztjuk be. Nagyon jó, hogy ilyen sokat lehet velünk. Óvodába megyünk érte, én viszem csütörtökönként fociedzésre. Ha azt mondja, hogy most futni kell, akkor futunk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsigeri közelségben

Zsigeri közelségben címmel jelent meg a Bródy-díjas szegedi író, Pásty Júlia nyolcadik könyve. Tovább olvasom