Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Nincs havi 200 ezer forintért gázóra-leolvasás

Szeged - 13 önkormányzati céget új igazgató irányít év végéig. A Szegedi Vásár és Piac Kft., valamint a Szegedi Városkép Kft. közös vezetője Németh István korábbi IKV-vezér lett.
– Nem vágytam vissza az IKV Zrt. élére, ugyanabba a folyóba kétszer nem lépünk. Kihívás az a feladat, amivel a városvezetés megkeresett, én pedig vállaltam – mondta Németh István, akit a közgyűlés tavaly november végén nevezett ki egy évre a Szegedi Vásár és Piac Kft., illetve a Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatójának. Hisz abban, hogy minden céget lehet jól működtetni. A piacnak jó a szervezeti felépítése, más kérdés, milyen hatásfokkal dolgozott eddig.

31 éve igazgat

Németh István 56 éves, mezőgazdász- és közgazdászdiplomával rendelkezik, 31 éve vezet céget. Legutóbb az önkormányzati társaságok közül az IKV Zrt. élén állt 2002–2010 között. Miután a jobboldali többség őt is eltávolította, a Lombard Lízing Zrt.-nél, majd saját cégében folytatta a munkát tanácsadóként. Felesége kommunikációs területen dolgozik, lánya gyógytornász Franciaországban, fia joghallgató Budapesten.
– A városképnél zökkenőmentesen, a piacnál feszült légkörben zajlott az átadás-átvétel – árulta el az ügyvezető, majd a változásokat ecsetelte. – Csapatjátékos vagyok, ezt az első pillanattól érzékeltetni próbálom a piac dolgozóival és a kereskedőkkel, mert kizárólag egy csónakban evezve állíthatjuk talpára ezt a céget. Ez elsősorban az árusokkal, bérlőkkel való személyes kapcsolattartásban nyilvánul meg. Az ajtóm mindenki előtt nyitva áll, ígéretes beszélgetéseken vagyok túl. A mandátumom több mint egy tucat, a város és a cég szempontjából hátrányos szerződés felbontásával kezdődött. Nincs havi 500 ezerért parkgondozás, 200 ezerért gázóra-leolvasás, 440 ezerért vezetői tanácsadás, felmondási idejét tölti a túl drága őrző-védő cég, és kettő helyett egy ügyvéddel szerződtem, az eddiginél jóval olcsóbban. Nincs indokolatlan szponzoráció, követhetetlen reklám és marketing; csak fegyelmezett és hatékony kommunikációra költünk. Felülvizsgáljuk a parkolórendszert, és a működtető céggel újratárgyaljuk az együttműködést. A cég megállapodás szerint törleszti a várostól kapott kölcsönt.

Németh István a Mars téri vásárcsarnokban. Fotó: Kuklis István
Németh István a Mars téri vásárcsarnokban. Fotó: Kuklis István

A városképnél egy sok éve együtt dolgozó, rutinos szakmai stábbal találkozott az igazgató, számtalan sikeres rendezvénynel a hátuk mögött. Itt szinte észrevétlen volt a váltás, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek újabb terveik. Nyárra összeolvad a 20 munkatárssal rendelkező piac és a 6 fős városkép új néven és egy helyen, a Mars téren. (Nincs új a nap alatt, hiszen a cég 2001-ig így működött.) Németh István megjegyezte, az összevonásnál számít a városképre, bevált, tapasztalt szakemberek szürkeállománya egyesül. A végleges szervezet is nyárra kristályosodik ki, kiderül, lesznek-e divízióvezetők, és az átfedésekből milyen ésszerű racionalizálás következik. A városkép mostani helyén felszabaduló iroda- és rezsiköltséget megspórolják. Az új igazgató hosszabb távú terve, hogy újrapozicionálja a Mars téri piacot: átfogó kommunikációs és marketingstratégiával szeretné elérni, hogy a fiatalabb, egészségtudatos generáció is náluk keresse a friss élelmiszert. Ennek érdekében nyit az internet felé, és felkészíti a céget a vasárnapi zárva tartásban rejlő lehetőségekre. Nemcsak piacot lát a Mars téren, hanem délutánonként kínálkozó rendezvényterületet. Hogy milyen programoknak kíván helyet adni, egyelőre nem részletezte, mert most dolgozzák ki a terveket. A városkép ebben is tökéletesen egészíti ki a piac tevékenységét.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várandósan írta doktori disszertációját

Hat hónapos kisbabájával, Tibikével jelenleg külföldi munkát keres Csendes Zita fiatal kémikus. Tovább olvasom