Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Nincs szabályozva, hogyan kell átnevezni egy iskolát

Szeged - Ki fizeti a névtábla, sportmezek, levélpapírok és minden egyéb költségét, ha átnevezik a Ságvárit? Erről ugyanúgy nincs még szó, mint arról, mikor történhet meg mindez, illetve hogy ha a gimnázium új nevet kap, a Károlyi-kollégiumot és a Ságvári általános iskolát is átnevezik-e. Már csak politikáról szól ez az ügy, miközben lényegi kérdésekre nincs válasz.
Országos botránnyá és politikai vitává fajult immár a szegedi Ságvári-gimnázium átnevezése. Mint megírtuk, az ügyet egy jobbikos képviselő robbantotta ki, amikor kérdést tett fel a parlamentben: miként lehetséges az, hogy máig Ságvári Endre nevét viseli a Szegedi Tudományegyetem gyakorlógimnáziuma.

Ezután Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: szerinte nem elfogadható, ha Ságvári Endréről állami köznevelési intézményt neveznek el.

 Je suis Ságvári

A párizsi Charlie Hebdo elleni merénylet után született, a szatirikus lap támogatását fejezte ki az azóta világszerte ismert és használt jelmondat: Je suis Charlie, azaz: Én vagyok Charlie. A szegedi gyakorlógimnázium tanárának, Barok Istvánnak a leveléből vettük: Je suis Ságvári – és ezzel a címmel szeretnénk sorozatot indítani. Szeged elit gimnáziumában végzett egykori diákok, ismert és hétköznapi emberek, valamint egykori és jelenlegi tanáraik emlékeit gyűjtenénk össze. Kérjük, a kapcsolatok@delmagyar.hu e-mail címre írják meg legemlékezetesebb élményeiket, az alma materhez fűződő emlékeiket – ezeket a lapban folyamatosan megjelentetjük.

Ezt követően több nyílt levél is született, az egyikben Barok István, az intézmény tanára több politikust, egykori ságvárisokat is megszólított. Bár lapunk kérdéseire a mai napig nem reagált egyikük sem, Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszolt Baroknak, Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára pedig hirdetést adott fel lapunkban. A Népszabadságban Haág Zalán, a KDNP szegedi elnöke is megszólalt.

A kérdés persze nem az, hogyan beszélnek a témáról a politikusok, hanem az, hogy átnevezik-e az iskolát, és ha igen, mikor és mire. Erről azonban még mindig nem tudni semmit. Információnk szerint folyamatosan zajlanak az egyeztetések az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szegedi Tudományegyetem rektora között, Szabó Gábor azonban ez idáig nem nyilatkozott, ahogyan az EMMI sajtóosztálya sem reagál kérdéseinkre – például a rektornak arra a két évvel ezelőtti javaslatára, hogy lehet-e az iskola neve Ságvári, Endre nélkül.

Arra, hogy miként kell egy iskolát átnevezni, semmiféle írott vagy íratlan szabály nincs. Ahogyan egy informátorunk fogalmazott: az kevés, hogy van egy „eltökélt szándék", ha ennek megvalósítására nincsenek előírások. Az ügyben egyelőre arról sincs szó, ki fizeti majd a névváltoztatással járó költségeket. Az ugyanis nem csupán egy címer- vagy pecsétcseréről szól. Névtáblát, sportmezt, levélpapírt – lényegében mindent újra kell ilyenkor gyártatni, erre azonban pénzt várhatóan senki nem fog adni – vagyis a fenntartó egyetemnek, netán az iskolának magának kell kigazdálkodnia.

Az ügy kaotikusságát egyébként jól mutatja, hogy már a parlamenti kérdés feltevésekor és azóta is csupán a gimnáziumról van szó, miközben Szegeden egy általános iskola is viseli Ságvári nevét. Ráadásul van egy Károlyi-kollégiumunk is – ez a név Ságváriéhoz hasonlóan szintén a „nem javasolt" kategóriában van. Vagyis ha beindul az átnevezési hullám, vélhetően ezeket is érinti majd.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Táncosként is beugrik a vendégkoreográfus

Koreografálni hívták meg a Szegedi Kortárs Baletthez Zachár Lórándot, de egy baleset miatt csütörtöktől beugróként már Juronics Tamás darabjában, az Insomniában lép színpadra. Tovább olvasom