Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Nő a bírák fenyegetettsége

A táblabíróságok megalakulásával és a fizetések jelentősebb emelésével javult a magyar bírák helyzete, a durvuló közhangulat miatt mégis fenyegetve érzik magukat – mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki a megyei és táblabírósági elnökök értekezletére érkezett Szegedre.
Évente több mint 17 ezer felülvizsgálati kérelem érkezett a Legfelsőbb Bíróságra, amíg el nem kezdték munkájukat a regionális táblabíróságok. Lomnici Zoltán azért tulajdonít óriási jelentőséget a magyar ítélkezés negyedik szintjeként belépő ítélőtáblának, mert az évtizedek alatt felgyülemlett hatalmas ügyhátralék másfél év alatt megszűnt. Most már nem fordulhat elő az sem, hogy például egy több százmillió forintos gazdasági bűncselekmény tárgyalása 3-4 évig tartson.

A bírák fizetését jelentősen emelték az utóbbi években, amitől elsősorban azt várja a főbíró, hogy az egyetemekről érkező tehetséges jogászok közül egyre többen vállalják ezt a munkát. Jelenleg a bírói kar 70 százaléka nő, többségük 40 év alatti. Lomnici szerint azonban nem csak a fiatal bírónők küzdenek meg nehezen az egyre erősödő fenyegetettségi érzéssel. A közélet eldurvulása oda vezetett, hogy ebben az évben eddig 10 alkalommal támadtak tárgyaló termekben, vagy annak falain kívül bírókra. Rengeteg sértő hangú levél, beadvány érkezik naponta a bíróságokra. Lomnici szerint a bíróságokba vetett bizalom erősítése mindennél fontosabb, ezért különösen káros, hogy a vádlottak egyre több bírósági elnököt perelnek be. Ilyen esetekben elfogultság miatt sokszor más megyébe helyezik át az ügyek tárgyalását, ami újabb idő és presztízsveszteséget jelent.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint olyan jogszabályra lenne szükség, amely biztosítaná a bírák fizikai és erkölcsi védelmét.

Szincsok György
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erzsike néni és unokája mikrosütőt vásárolt

Tele kosár játékunkban ezúttal egy domaszéki nyugdíjas előfizetőnknek kedvezett a szerencse. A… Tovább olvasom