Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Nógrádi még hezitál, induljon-e

Korábban beszámoltunk róla, hogy Botka László Szegeden, Lázár János Hódmezővásárhelyen újra megmérkőzik. Nagy Sándor kisteleki polgármester már biztosan indul az önkormányzati választásokon, rivális jelöltről azonban nem tud.
Korábban beszámoltunk róla, hogy Botka László Szegeden, Lázár János Hódmezővásárhelyen újra megmérkőzik. Nagy Sándor kisteleki polgármester már biztosan indul az önkormányzati választásokon, rivális jelöltről azonban nem tud.

Újra jelölteti magát Darázs Sándor, Sándorfalva polgármestere is, aki – mint mondta – vélhetően több jelölttel is összeméri majd magát, ugyanakkor bízik saját sikerében.

– Még nem döntöttem el, hogy indulok-e az őszi választáson: előbb megkérdezem az emberek véleményét erről és az eddigi munkámról – mondta el Nógrádi Zoltán, Mórahalom jelenleg harmadik ciklusát töltő polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője. A polgármester több jelöltre is számít.

Mindszent polgármestere, Zsótér István már elhatározta, ősszel ismét megméreti magát az önkormányzati választásokon. A négy éve függetlenként megválasztott polgármester ismét független jelölt lesz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pszichiátriára költözik a fertőző

Átalakítják a nemrégiben több százmillió forintért felújított szegedi kórház pszichiátriai… Tovább olvasom