Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Nosztalgiavillamos jár a szabadtéris napokon

A fiataloknak újdonságként hat, az idősekben nosztalgiát ébreszt a Szegeden közlekedő F típusú ikerkocsi. A szabadtéri előadások napján a „ringatózó" fapados villamoson megérinthet bennünket a múlt.
Hangos csilingeléssel indulunk az Izabella híd alatti végállomástól, ahol a 102 éves villamos esténként megpihen. Könnyű lég csap meg bennünket az imbolygó járművön. Faszékek, fapadló, bőrszíjjal összekötött csengő – mintha nem is a belváros felé, hanem a múltba utaznánk vissza.
– Az F típusú, favázas kocsiszekrényű villamos 1905-ben készült Budapesten – tudjuk meg a vezetőtől, Nagy István nyugdíjas oktatótiszttől. – Az SZKV 1985-ben vásárolta meg, a vállalat százéves centenáriumára. 2004-ben teljesen felújították. Minden indulás előtt átnézzük a világítástól a fékeken át egészen a csengőig, csak azután indulunk az 1-es útvonalon – magyarázza.

– A hatvanas években csak ilyen villamosokkal utaztunk. Szívfacsaró érzés most megint ezen ülni, hiszen ilyenkor szembesül az ember azzal, milyen sok év telt el felette. Akkoriban iskolába és az első munkahelyemre, a textilgyárba jártam az 1-essel – nosztalgiázik az egyik utas, Bangó Erzsébet.

Filmekben is szerepelt

A gyilkosok köztünk vannak, Christabel, Hanna háborúja – filmek, amelyekben a villamos „szerepet vállalt". Az aktuális rendezői kérésnek megfelelően többször is átfestették. Volt sárga, barna és piros is. – Az egyik filmben én vezettem – emlékezik vissza Nagy István, akinél talán senki sem tud többet a járműről. – Bécsi egyenruhába öltöztettek, a hajamat pedig úgy vágták le, mintha csákó lenne a fejemen. Mindenki rajtam nevetett hazafelé a vonaton – emlékezik vissza.

Nem túl gyorsan, körülbelül negyvennel ringunk a síneken, hiszen az F típusú motorkocsi végsebessége mindössze negyvenöt kilométer/óra. A Széchenyi téren egy idős házaspár kapaszkodik fel a villamos meredek lépcsőin. – Nosztalgiázunk kicsit – mondja a feleség. Majd kérdezni sem kell, magától kezdi el mesélni: Budapesten nyolc évig volt kalauz egy ugyanilyen típusú villamoson. Számtalan történet jut eszébe: a részeg utasról, akinek az ajtó közé csukták a fejét, de szerencsére semmi baja nem lett, és a szerencsétlenül járt kalauznőről, aki kiesett az ajtón. Ő nem úszta meg sérülés nélkül: a villamos levágta a lábát.

– Jobb volt ezen utazni, mint a mai modern villamosokon. Akkor ugrottunk fel és le, amikor csak akartunk. Persze nem lett volna szabad, de szerencsére sosem esett bajunk – kapcsolódik be a beszélgetésbe egy nő, aki a pályaudvarra utazik.

– Külön jegyet kell váltani vagy a bérlet is jó? – kérdi egy asszony. A bátorító válasz után helyet foglal kisfiával. – Nem veszélyes ezzel menni, anyu? Nem esnek ki oldalt az emberek? – kíváncsiskodik a bogárszemű fiúcska. Édesanyja megnyugtatja: a villamos teljesen biztonságos, az ellenőrök csak akkor csengetnek – jelezvén, indulhat a villamos –, ha mindenki fenn van. A főiskolás Balázs Réka nem tudja elképzelni, hogy a nosztalgiavillamos vigye mindennap az órákra, mivel kevés rajta az ülőhely, télen pedig nagyon csíphet a bevágó hideg szél. Nagy csomaggal sem kényelmes a magas lépcsők miatt. Látványosság, nem pedig mindennapos tömegközlekedési eszköz – véli.

Rékával biztosan egyetértene az a nő, aki tíz centis magas sarkúban szállt fel a nosztalgiavillamosra, megküzdve a meredek lépcsőkkel, majd a fapadlóval.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Piros cipő és ajándékok

Reméljük, hogy sokan velünk játszanak péntek este, és piros cipellőben érkeznek a Marica grófnő Dóm… Tovább olvasom