Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Nőtt a vendégek száma

A Szegeden eltöltött vendégéjszakák száma az idén elérheti a háromszázezres lélektani határt. Négy év alatt hatvannégyezerrel nőtt ez a szám. Az elmúlt négy évben megduplázódott az idegenforgalmi adó is.
A gasztronómiai fesztiválok is vonzzák a vendégeket. Fotó: Karnok Csaba
Szeged nyerte az Alföld turizmusáért-díjat, melyet a Dél-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság évente ítél oda a legjobban teljesítő városnak. Szegedet több szempont alapján helyezték az élre. Fejlődött a kulturális turizmus, mert a szabadtéri programja egy évre előre tervezhető; hagyománnyá vált a rózsafesztivál, a tavaszi fesztivál és a zsidó kulturális fesztivál. A döntnökök kiemelték a sportturizmus növekedését, elsősorban a kajak-kenu világbajnokságra gondoltak. A város megközelíthetősége ugrásszerűen javult.

Mindez azt eredményezte – mondta Solymos László alpolgármester –, hogy négy év alatt hatvannégyezerrel nőtt a vendégéjszakák száma. Míg 2002-ben 232 ezer 888 volt, addig tavaly 296 ezer 286-an aludtak legalább egyszer a városban. Ezzel Szeged bekerült a tíz leglátogatottabb magyarországi település közé, csak hagyományos fürdővárosok és két turisztikai célpont, Eger és Sopron előzi meg.

Nagyobb adóbevétel

A vendégéjszakák növekedésével egyenes arányos az idegenforgalmi adóbevétel. Míg 2002-ben 24 millió forintot fizettek be a város kasszájába a vendéglátósok, addig 2005-ben 57 millió forintot. A városnak ez azért is jött jól, mert az államtól minden befizetett adóforint kétszeresét hívhatták le támogatásként. Azaz három év alatt ilyen címen több mint hatvanmillió forint érkezett a szegedi önkormányzathoz az állami büdzséből.

– Nagyon valószínű, hogy a háromszázezres lélektani határt már az idén sikerül átlépni, hiszen a háromnegyed éves adatok azt mutatják, hogy jó irányban haladunk. Szeptemberig már 236 ezer vendégéjszakát regisztráltak – jegyezte meg az alpolgármester. 8,1 százalékkal több külföldi érkezett Szegedre az idei első háromnegyed évben, és 12,8 százalékkal több belföldi turista látogatta meg a várost.

A Szeged és Térsége Turisztikai Kht. vezetője, Mihály Illés szerint ehhez az eredményhez ötéves céltudatos marketingmunka vezetett. – Nem tehetjük meg, hogy a belföldi piacot nélkülözzük, mivel ez adja a kétharmadát a turistáknak – magyarázta a vezető. Megjegyezte: a statisztika azt mutatja, hogy csökken a német turisták száma, többen jönnek viszont a franciák, a hollandok, az olaszok és a spanyolok. Huszonöt százalékkal több lengyel turista érkezett Szegedre, mint tavaly, és nő a romániai látogatók aránya is.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1998-ban már volt egy kiugró év, ekkor majdnem 290 ezer volt a vendégéjszakák száma. Az ezredfordulón viszont mélypont következett, mindössze 216 ezren kötötték össze a látogatást alvással is Szegeden. A szakemberek szerint ennek oka a délszláv háborúra vezethető vissza. A turisták óvatosságból inkább elkerülték ezt a régiót.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvízi károkra szivárog a pénz

A vis maior alaptól tavasszal kért támogatás csak szivárog: belvízkárokra a megyei települések a… Tovább olvasom