Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 18. szombat - Erik, Alexandra

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Nyári diákmunkák: címerezéstől a programozásig

Nyári diákmunkák: címerezéstől a programozásig

Szeged, Csongrád megye - A diákmunkát kínáló iskolaszövetkezeteknél egyre több az érdeklődő a vakáció előtt. 535-től 1400 forintig mozognak az órabérek, attól függően, milyen tudást igényel az adott feladat. A 18 évnél fiatalabbak nem nagyon válogathatnak.

Vida-Szűcs Imre - 2012.06.21. 10:18
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
– Tavaly nyáron kukoricát címereztem. Csak néhány napra hívtak, így körülbelül húszezer forintot kerestem, idén viszont százezer fölötti összeget szeretnék gyűjteni. Egész nyáron, bármikor dolgoznék, főleg könnyű fizikai munkák érdekelnek – mondta Lovász Zsolt (16), a szegedi Hansági Ferenc szakközépiskola tanulója. Diáktársával, Szűcs Dániellel (15) érdeklődtek nyári munka iránt az Öt Csillagos Iskolai Szövetkezet szegedi irodájában. Dánielnek minimum 120 ezer forint a célja, fényképezőgépet és fotós kellékeket vásárolna. Ő sem először állna munkába; az elmúlt három évben többször besegített eladóként a szüleinek kézműves vásárokban.

Mezőgazdasági munkákra – címerezés, növénynemesítés, kapálás, gyümölcsszedés –, strandokon végezhető feladatokra és betanított segédmunkákra jelentkezhetnek elsősorban a 18 év alatti diákok – tudtuk meg Matos Zoltántól, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet szegedi képviseletének vezetőjétől.

Bozsik Anita irodai munkát vállalt a nyárra a Fürge Diák Iskolaszövetkezetnél. Fotó: Frank Yvette
Bozsik Anita irodai munkát vállalt a nyárra a Fürge Diák Iskolaszövetkezetnél.
Fotó: Frank Yvette

– A nyári időszakban négyszer annyi fiatalt foglalkoztatunk, mint máskor. A július a legforgalmasabb, augusztus második felében már általában kevesebb az érdeklődő – fogalmazott Matos Zoltán. A minimálbér egységesen 535 forint óránként, de azoknál, akik állandó munkavégzést vállalnak, főleg az informatika területén, rendszerfejlesztésben és programozásban az 1000–1400 forintos órabér sem ritka.

Idegenkednek a teljesítménybértől

Az igazi dömpingre ettől a héttől számítanak a Meló-Clubnál, naponta nagyjából 10–30 fő regisztrál náluk. – A partnereink kihasználják, hogy egyik napról a másikra nagyobb létszámot tudunk mozgósítani, ezért sokszor nem lehet megmondani, mikor érdemes jelentkezniük a diákoknak. Sokan idegenkednek a teljesítménybéres munkáktól, pedig aki ügyes, dobozolással, borítékolással vagy csomagolással is igen jól kereshet. Egy extrém példa az a diákunk, akinek 200 ezer forint felett volt a havibére – fűzte hozzá Krátky Márk.  

A Fürge Diák országos hálózata évente 24 ezer diák munkavállalót számlál. A tagság feltétele a betöltött 16 éves életkor, de az ide vonatkozó jogszabály alapján iskolai szünetekben írásos szülői engedéllyel már 15 évesen is lehet pénzt keresni.

– A gyakorlat azt mutatja, hogy a cégek inkább a 18 éves vagy annál idősebb korosztályt keresik. Az ennél fiatalabbaknak szolidabb a kínálat, jobban meg kell ragadniuk minden lehetőséget – magyarázta Krátky Márk, a Meló-Club Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja. Nehéz fizikai, éjszakai munkára, 12 órás műszakokra, hűtött környezetbe csak olyanok vehetők fel, akik nagykorúak – részletezte az Öt Csillagos Iskolai Szövetkezet igazgatója. Gergely Éva szerint az idei nyár mezőgazdasági munkák szempontjából gyengébb lesz a fagyok és a jégesők miatt.

Nyaranta hozzávetőleg 1000–1500 diákot foglalkoztatnak. Érezhető a válság hatása, hiszen a cégek kevesebb munkaerőt igényelnek a korábbi évekhez képest. Az igazgató kifejtette: 30 százalékkal csökkent a partnereik száma. A programozók ennél a szövetkezetnél is jobban fizetettek. A bolti ellenőrök és a nyelvoktatást vállaló fiatalok szintén abba a kategóriába tartoznak, amelyben 800 forintnál kezdődnek az órabérek. Mindenkitől 16 százalék személyi jövedelemadót vonnak le a bruttó bérből.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 15 hozzászólás
Moderálásra küldöm 15. lacipapa68 2012.06.22. 20:07

Nem szabad ezeket a munkát vállaló fiatalokat bántani. Akkor sem, ha az "állandósok" ferde szemmel néznek rájuk. Tanulják csak meg ezek a fiatalok becsülni a munkát. Komoly és tartós beosztásokra pedig úgyis rutinos munkaerőt keresnek.

Moderálásra küldöm 14. CsengeleMSN 2012.06.21. 23:52

Rendes munkából is hatalmas hiány van, nem hogy még diákmunkából.

Moderálásra küldöm 13. chmanor 2012.06.21. 20:59

Hm, hát nem tudom. Nekem csak sikerélményem van ezzel a témával kapcsolatban. Két éve kezdtem a diákmunkát egy nemzetközi multi nagy szegedi képviseletében. A munka borzalmas volt az első napokban. A későbbiekben rutinná vált. Persze 8 óra talpalás után alig bírtam lábra állni, de idővel hozzászoktam a terheléshez és minden jó lett. A legnagyobb pozitívum mégis az volt, ahogy a dolgozók befogadtak, Én is teljes értékű dolgozónak számítottam a köreikben. Ma is jó barátságban vagyok szinte mindegyikkel.

A szövetkezetek hozzáállásáról pedig: a diáknak kell mindig tudatnia, hogy hahó, itt vagyok! Túl kell lépni az esetleges lekezelő és pökhendi stíluson, mert ez mindenhol így van. Senkiért sem fognak majd csak úgy kapkodni. A titok abban rejlik, hogy sűrűn (azért ésszel), személyesen kell érdeklődni, hogy van-e már változás munkaügyben. Ha egyszer bekerül az ember, nehéz kiszállni szerintem. Persze akkor ha jól dolgozik. Hiába mondtam le sokszor, mindig hívtak. Mindig! Én hétfőn voltam… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 12. nanenáné 2012.06.21. 20:35

"Sokan idegenkednek a teljesítménybéres munkáktól, pedig aki ügyes, dobozolással, borítékolással vagy csomagolással is igen jól kereshet. Egy extrém példa az a diákunk, akinek 200 ezer forint felett volt a havibére - fűzte hozzá Krátky Márk. "
Ezzel szemben az igazság az, hogy regisztrálsz, és "majd értesítünk..." A diákszövetkezetek honlapján mosolygós arcok, csábító ajánlatok, a valóságban meg semmi munka :(
Már megint csak a süketelés..

Moderálásra küldöm 11. papika56 2012.06.21. 20:07

Nekem egy ismerősöm --diák -volt 1 X mezőgazdasági munkán. Na ő tudna mesélni. Reggel 6 kor beálltak a sorba --kapálni kukorivát--minden cuccuk a föld végén lerakva --a sorba nem vihettekbe semmit --a sor kb. 3 km volt.Étlen--szomjan délig a tűző napon --csak 1 ó. körül értek vissza. Sokan rosszul lettek a napon, de a munkáltatót nem érdekelte ! 2 kor ment a busz értük , másnap csak a fele diák ment még 1 napot ..mert a többi hőgutával otthon feküdt ! Pénzt pedig alig kaptak --azt is hónapok után.
Soha többet nem mennek. Gimisek, még lelkes fiatalok --egy életre megútálták a mezőgazdaságot, nagy meg ezt a jóószándékú vezetőt.

Moderálásra küldöm 10. egymérnök 2012.06.21. 16:52

igazán motiváló, hogy egy diák kb. kétszer kap egy órára, mint én, diplomás gépészmérnökként...

Moderálásra küldöm 9. kis_vakond 2012.06.21. 16:49

Anno még diák koromban rengeteg szövetkezeti munkát csináltam, hol milyen bérezéssel. Azt hozzá kell tennem, hogy sokszor volt olyan, ha többünknek kellett mennie, és valaki nem jött, akkor velünk, akik kimentek cseszett ki, mert sokkal jobban kellett hajtani, hiszen a munkát meg kellett csinálni. Ha véletlenül tudtuk, hogy ki nem jött ki, és utána összefutottunk vele koleszba, vagy bárhol még neki állt feljebb, hogy miért haragszunk rá. Szóval mindennek több oldala van. Az én tapasztalatom, hogy ha jól dolgoztam, mint normálisan egy ember egy munkahelyen, akkor nem volt bajom. Persze lehet ez ritka esett, de azért én 5 évet nyomtam szinte folyamatosan, összeegyeztetve vizsgaidőszakkal, zhkal, órákkal, nem volt egyszerű, de tudtam másképpen nincs miből kifizetnem a koleszt, később albit.

Moderálásra küldöm 8. Jeti00 2012.06.21. 16:31

több mint 2 év után váltottam diákról állandósra (céget is váltottam) és megérte. ugyan nem szoktam beteg lenni de van táppénz, szabadság, normális fizetés, juttatások.. és nem baszogatnak (vagy ha valamit csinálni kell az alap munkán felül akkor azt nem ingyen, mint az egyik nagy multinál, nem elég a melód ellátni még eladni is kell kötelező jelleggel kemény 0 ft/hó-ért.)

Moderálásra küldöm 7. szelldomotor 2012.06.21. 15:42

Az igazság sajnos tényleg az, hogy tényleg elég rosszul bánnak sokszor a diákmunásokkal. Az alap érzés az, hogy "úgy is van másik 10 a helyedre ezért ha bajod van azt tartsd meg magadnak".Ha valami csoda folytán alkalmaznak rendszeres munkára és egyszer-kétszer visszamondod nem hívnak többet.Volt, hogy beteg voltam ezért nem tudtam menni , nem örültek, de nem estem ki. Aztán egy másik héten felhívtak hajnal 5-kor, hogy menjek be 5:45-re, mert valaki lemondta a munkát, nemet mondtam-többet nem hívtak. Azon kívül meg a legmegerőltetőbb, regrosszabb munkáknál is örülhetsz ha 10-20ft-tal kapsz többet a minimálbérnél. Egyébként meg örülhetsz ha az összes órádat elszámolják, éjszakai és túlórabér szinte sehol sincs. Az állandó munkások sokszor nem segítőkészek hülyének nézik az embert. A diákmunkásokat meg arra ösztönzik a szövetkezetek, hogy köpjenek egymásról. Mindezt legtöbbször csak akkor tapasztalhatja meg az ember, ha van ismerőse, mert annélkül elég nagy az esélye, hogy… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 6. nyomdasz63 2012.06.21. 15:05

5. nyuszituro 2012.06.21. 14:15
A felsoroláshoz tegyük hozzá a Bajai úti nyomdát is.
...közvetítik ki a diákokat, ahol az átlagkereset 60.000 Ft körül van, nincs délutáni pótlék, nincs éjszakai pótlék...
Jó ha ezt is megkapják,és valami mondvacsinált ürüggyel le nem vonnak még ebből is


15 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...