Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Nyári Zoltán két szerepben is versenyez

Szeged - Két főszerepben is versenyez az operafesztivál döntőjében Nyári Zoltán. A népszerű tenoristát az Alagna-opera után Tobias Picker darabjában, az Emmeline-ban is láthatja a közönség.
A Mezzo-operaverseny döntősei közül Nyári Zoltán azon kevesek közé tartozik, akiket már nem kell bemutatni Szegeden. Az elmúlt években a szabadtéri operettprodukcióiban, a Csárdáskirálynőben és a Marica grófnőben főszerepet játszott, láthattuk a Dóm téren a Bánk bánban is. Színészként diplomázott, de ma már szinte csak operában lép fel. A középdöntő után több rendező is saját produkciójába kérte, végül a debreceni és az amerikai társulattal dolgozott.

– Az Alagna-opera az energia beosztása miatt volt nehéz, hiszen 1 óra 40 percen át folyamatosan színpadon kellett lennem. Az Emmeline-ban azért kihívás a szerepem, mert a tenoristák teljes hangterjedelmét igényli. A New York-i bemutatón életemben először énekeltem C-t közönség előtt. Ha megkapom a kottát korábban, akkor lehet, hogy el sem merem vállalni. Míg a halálraítéltet azzal az intenzív színészi játékkal alakítottam, ami egyébként is jellemző rám, az Emmeline-t rendező Alföldi Róbert igyekezett az eszköztelenség felé vinni – meséli a tenorista, aki szerint nem biztos, hogy előnyt jelent a versenyben színészi képzettsége.
 
Nyári Zoltán a halálraítélt szerepében David  Alagna operájában,
Nyári Zoltán a halálraítélt szerepében David Alagna operájában, a szegedi Mezzo-fesztiválon.
Fotó: Karnok Csaba

– Az Emmeline témája kicsit idegen és furcsa. Alföldinek sikerült olyan előadást rendeznie, ami jól bemutat egy olyan világot, amibe – mint piszok a gépezetbe – egy Oedipus-történet kerül. Az emberek mostanában kicsit gépként működnek, nemigen látnak ki a szabályokból, ami sokszor a vesztüket okozza. Amikor valami kicsit megbontja ezt a rendszert, kétségbeesünk, és elgondolkodunk azon, hogy kikerültünk a regulák által meghatározott kis életünkből. Tobias Picker operája arról szól, hogy mi történik akkor, amikor egy biztonságos világban olyan helyzet alakul ki, amivel senki sem tud mit kezdeni. Aki szereti a mindennapokból kizökkentő darabokat, annak feltétlenül érdemes megnéznie az operát – ajánlja a Dicapo Opera vasárnap európai bemutatóként látható Emmeline-előadását Nyári Zoltán.

– Azért indultam a Mezzo-versenyen, hogy kipróbáljam magam; az elmúlt négy hónapomnak ez karakteres célt adott. Három bemutatóra kellett készülnöm, hiszen közben az Operaházban is próbáltam Sári József darabját, a Napfogyatkozást. Már A varázsfuvola vígszínházi bemutatójára is készülök, és alig várom, hogy végre visszakapjam a régi életemet, amikor egyszerre csak egy premierre kell koncentrálnom.

New York-i tapasztalatok

– A Dicapo egy 250 fős nézőtérrel rendelkező kamaraopera, amelynek az igazgatója igazi tulajdonos: mindenért ő felel. Akkor is mindent ki kell fizetnie, ha a nézők nem jönnek be az előadásra. Döbbenetes tapasztalat volt New Yorkban: lehet úgy is próbálni, hogy közben nem pocsékolunk pénzt, energiát, emberi erőforrásokat. Most éreztem először úgy: az életünkért dolgozunk, nincs állami támogatás, nem áll a színház mögött fenntartó. Érdekes volt látni azokat a New York-i énekes kollégákat is, akik szólisták, mégis boldogan és pontosan végzik a munkájukat a kórusban is. Örülnek, hogy színpadon lehetnek. Napközben pincérkednek, felelősséget vállalnak a saját életükért, nem várják, hogy a sült galamb a szájukba repül – mondja Nyári Zoltán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pajkos kollégisták

Szeged - A műanyag kanalakkal feldíszített fekete járgány nem Uri Geller céges autója, hanem egy… Tovább olvasom