Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Nyáron többször állunk a tus alá

A túl sok fürdés kiszárítja a bőrt. A szakemberek ezért inkább a tusolást ajánlják, de azt is mértékkel. A gyerekeknél sem szabad túlzásba vinni a tisztaságot, mert ha nem tanulja meg az immunrendszer az alapvédettséget, később nő az esélye – többek között – az allergia kialakulásának.
Kleopátra szamártejben fürdött szépsége megőrzéséért, az ókori kínaiak ötnaponként tisztálkodtak, a Napkirály testét viszont állítólag évente csak egyszer érte víz. Ezek közül napjainkban egyik sem szokványos tisztálkodási forma. Mi naponta egyszer vagy kétszer fürdünk. A bőrgyógyász szerint is ez az optimális.

Kiszárad a bőr

– A gyakori és hosszú ideig tartó fürdés hatására a bőr kiszárad, a védőrétege megsérül, ezért gyakrabban alakulhat ki másodlagos fertőzés, illetve allergiás reakció – mondta dr. Altmayer Anita. A bőrgyógyász szerint az 5.5-ös ph-jú tusfürdők a legoptimálisabbak, a legtöbb azonban illat– és konzerválóanyagokat tartalmaz, amik az érzékenyebb bőrűeknél allergiás tüneteket válthatnak ki. – A napi többszöri kézmosás higiéniés okok miatt szinte kötelező. De a hidratálás ekkor is fontos – tette hozzá a szakember. A tusfürdő a vegyianyag-tartalom és az illatkomponens miatt kiválthat allergiás tüneteket.

Nyáron többször állunk a tus alá
Nyáron többször állunk a tus alá

Általában nem okoznak problémát az illatos tusfürdők, az allergiásoknak pedig speciális tisztálkodószereket árulnak a gyógyszertárakban. – Az antibakteriális készítmények nem jók a bőrnek. Kiszárítják azt. A viszkető, égő bőr kellemetlen, ilyenkor fokozott az irritatív és allergiás veszély – tájékoztatott a bőrgyógyász. Strandolás után szinte kötelező a tusolás és a hidratálás. Mind a sós, mind a klóros víz kiszárítja a bőrt.

A baba bőre

A gyerekek fokozottabb veszélynek vannak kitéve: az ő bőrük ugyanis vékonyabb, érzékenyebb, mint a felnőtteké. Dr. Kovács Julianna gyermekorvos szerint csecsemőkorban a szülők rendelkezésére álló összes készítményt lehet használni, amíg nem árt a babának. Orvosként csak akkor avatkozik be, ha probléma van. – A gyermekek bőre nem alkalmas arra, hogy állandóan vízben legyen. Náluk is jobb a tusolás. A túlzásba vitt fürdés hatására kiszárad a bőrük, ami viszkethet, a vakargatás pedig hámsérüléshez vezethet. Ekkor pedig nő a fertőzésveszély – mondta Kovács Julianna. Iskoláskorban már nemigen lehet ellenőrizni, hogyan mosdik a gyerek. Előtte kell megtanítani a helyes tisztálkodásra. A lányok elkezdenek szőrteleníteni, valamint mindenkinél megjelenik a fokozott izzadás. Ezért nagyobb figyelmet kell fordítani az ún. „összefekvő bőrterületek" (mint például a hónalj és a nemi szervek környéke) szellőzésére, tisztán tartására.

Kritikus hely a fül

Kritikus testrész a fül: a gyerekek gyakran megfeledkeznek a tisztításáról. – A fülre jellemző az öntisztulás. Ezek a „bunkós" fültisztítók csak arra alkalmasak, hogy a fülkagylót tisztítsuk velük – mondta a doktornő. Érdemes félévente orvossal megnézetni, hogy elég tiszta-e a gyerek füle. Így elkerülhető az is, hogy strandolás közben megfájduljon a hallószerv. Akkor ugyanis a fülzsír mögötti gyulladás okoz problémát.

– Fontos a tisztaság, de nem mindenáron. A gyerekeket hagyni kell, hogy koszosak is legyenek. Így erősödik az immunrendszerük. Ezért nem ajánlom az antibakteriális szereket sem. Ha a szervezetet túl sterilen tartjuk, nem tanulja meg az alapvédettséget – figyelmeztetett a szakember. Annyira tehát lehet koszos a gyerek, hogy ne betegedjen meg. Egy alapos fürdés pedig minden koszt lemos.

Kényszerek. Az egyik leggyakoribb kényszercselekvés. Az egyén piszkosnak érzi magát, és a kényszergondolatok hatására rituálisan és ismétlődő jelleggel végzi a mozdulatokat, például a kézmosást. Az illető ilyenkor tisztában van azzal, hogy felesleges a cselekedete, mégis csinálja. Akkor beszélhetünk kényszerről, ha napjában egy óránál több időt vesz igénybe a cselekvés. Befolyásolja az életminőséget, gátolja az egyént a munkában és a társas érintkezésben.

Intim mosdók. Az intim testrészek tisztán tartására speciális szappanokat árulnak az üzletek. Ezek használata csak serdülőkor után ajánlott. Ekkor kezdődnek a hormonális változások, közben kellemetlen illatok alakulhatnak ki. Az intim mosakodókat ezek megelőzése céljából javasolják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyári sláger a nőgyógyászaton az esemény utáni tabletta

Szeged - Bár egyébként is hajlamosabbak a tinik a meggondolatlan szexuális kapcsolatokra, nyáron ez… Tovább olvasom