Délmagyar logó

2016. 06. 25. szombat - Vilmos 21°C | 32°C

Nyert az Erzsébet-programban, de még nem tudni, mit

Nyert az Erzsébet-programban, de még nem tudni, mit
Az Erzsébet-programra pályázni bonyolult volt, és a nyertesek dolga sem egyszerű. Nem konkrét összeget kapnak, hanem lehetőséget. Ebben is segítenek az e-Magyarország-pontok.
– Az Erzsébet-programra úgy pályáztam, hogy a Délmagyarország Csörög rovatában kértem segítséget – mesélte el lapunknak a nyugdíjas Gálné Anna. – A Somogyi-könyvtárban segítettek. Most az értesítés is megérkezett, hogy nyertem, de megint megállt előttem a víz. Korábban kártyára kaptuk az elkölthető pénzösszeget, amiből gazdálkodhattunk. Ezúttal négyoldalas tájékoztatót kaptam, de összeg nem szerepel rajta. Csak az, hogy 5 ezer forint önerőt kell befizetnem – magyarázta olvasónk.
Karnyújtásra

A kormányablakok és az e-Magyarország-pontok segítenek a pályázattal kapcsolatos e-mailek elolvasásában és a helyfoglalásban. Ilyen pont a szegedi Somogyi-könyvtár és néhány fiókja, de a hálózat többi tagja is rendelkezésre áll.


Bár a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a pályázatírás idején egyszerűsítette a rendszert, mégis bonyolultnak találták szépkorú olvasóink  (2016. február 25.: Kemény dió interneten pályázni Erzsébet-programra).

Akkor az is kiderült, hogy az eddigiektől eltérően a jelentkezési határidő után egy hónapon belül, vagyis március végéig értesítik a jelentkezőket az eredményről. A szegedi Somogyi-könyvtár e-Magyarország-pontja folyamatosan segíti azokat a nyugdíjasokat, akik náluk adták fel a pályázatukat. Szerdán  Fehér Imréné Marika érdeklődött, de nem kapott még értesítést. Ha nyer, Gyulára utazna szíve szerint.

Hődör Zoltán és felesége sem kapott még választ. Tavaly későn jelentkeztek, és már csak a budai Várban található Magyarok Házában találtak megfelelő szállást decemberre. Idén fürdőbe mennének, Hajdúszoboszlóra vagy Zalakarosra. Tapasztalták, hogy az Erzsébet-program honlapján ár nincs, de nem is azt kell figyelni. A lefoglalható helynél ugyanis csak olyan lehetőségeket tüntetnek fel, amik beleférnek a megszabott keretbe. Egy hajdúszoboszlói szállodában például a nyugdíjas „erzsébetesek" június 13-áig, illetve szeptember 2. és december 30. között tölthetnek el 5 napot, azaz 4 éjszakát hétfőtől péntekig. Ha hétvégére mennének, péntektől hétfőig 4 napot, vagyis 3 éjszakát maradhatnak, félpanzióval. Az idegenforgalmi adót, ami fejenként nagyjából 1000 forint, készpénzben kell kifizetniük.

Az üdülési alapítványnak elküldtük kérdéseinket a nyereményekről. Lapzártánkig nem válaszoltak.
 
Receptünk a nyereményhez

A könyvtárosok és a rutinos pályázó Hődör házaspár javaslata a nyereményhez: 1.: Figyelje vagy nézesse meg rendszeresen az e-mailjét! Ehhez szükséges az e-mail-címe, a jelszava, a pályázatíráskor kapott profilazonosítója és a pályázati azonosító száma. 2.: Ha értesítették, hogy nyert, az értesítővel együtt érkezik a bankszámlaszám vagy postán a csekk (a pályázatban választott módon), amire az 5 ezer forintos önerőt be kell fizetni. 3.: A csekkel és az értesítővel, illetve az összes azonosító számmal foglaljon üdülési lehetőséget az erzsebetprogram.hu honlapon! 4.: A szállás- és fürdőlehetőségeket keresse az internetes oldal Erzsébet-program pontjában! 5.: Válasszon azokból, amik alatt a „nyugdíjasoknak" megjegyzés látható!

Kép: Hődör Zoltán és felesége, Erzsike rutinos pályázó. A kisnyugdíjasoknak támogatás nélkül legfeljebb egynapos kirándulásra futná.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hol szeretne karos forgalomirányítást Szegeden?

Hol szeretne karos forgalomirányítást Szegeden?
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kiemelt feladatként kezeli… Tovább olvasom