Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Nyílt nap a bábszínházban

Szeged - Zsúfolásig megtelt kíváncsi gyerekekkel a szegedi Kövér Béla Bábszínház 140 fős előadóterme a társulat nyílt napján.
Tegnap még a kulisszák mögé is bepillanthattak a lurkók és az őket kísérő felnőttek. Kezükbe vehették a szebbnél szebb figurákat és kérdezhettek a bábszínészektől. Az egyik csöppség például arról érdeklődött, miért piros az alma, de a szeleburdi báb csak ennyit válaszolt neki a maga jellegzetes, papagájos hangján: „Minek?!"

– A bábok közül a tűzmadár a kedvencem – árulta el a csöppség, Albert, aki a Mars téri óvodába jár, és a héten bábtáborban vesz részt a Százszorszép Gyermekház szervezésében. Nemcsak óvodások, általános iskolai csoportok is érkeztek a nyílt napra, amelyen első alkalommal kapcsolódhattak be az érdeklődők egy próbafolyamatba.

A gyerekeknek nagy élményt jelentett, hogy találkoztak a színészekkel, kézbe vehették a bábokat. Fotó: Karnok Csaba
A gyerekeknek nagy élményt jelentett, hogy találkoztak a színészekkel, kézbe vehették a bábokat.
Fotó: Karnok Csaba

A Mesemondók című előadás próbáját láthatta a közönség, amely Benedek Elek három történetéből áll össze: A farkas és a róka, A tűzmadár és a Világszép Nádszál kisasszony című mesékből. A produkciót a gyerekek már ismerhetik a tévéből, mert ott is levetítették, de aki arról lemaradt, megnézheti a bábszínház ősszel induló évadjában. Annak sem kell nagyon elkeserednie, aki tegnap nem tudott megismerkedni a tűzmadárral, a rózsaszín malaccal és barátaival, mert augusztus 22-én újra nyílt napot szerveznek a bábszínházban.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2011. június 28. 09:51
    „Tegnap.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üres minden tizedik rezidensi hely

A rezidensszövetség szerint a fiatal szakorvosok 74 százaléka tervezi, hogy előbb-utóbb külföldön vállal munkát. Tovább olvasom