Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Nyílt nap az egyetemen szülői értekezlettel

Szeged - Nemcsak a leendő hallgatókat várták szombaton a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) nyílt napjára a rektori hivatalba. Az összes kart megismerhették a fiatalok, akiknek öt napjuk maradt, hogy eldöntsék, merre tovább.
- Az már régóta egyértelmű volt, hogy humán vonalon megy majd tovább. A család átbeszélte, hogy melyik szakok jöhetnek szóba, így sikerült választani – mondta Bene András az SZTE nyílt napján szombaton.

Az orosházi férfi feleségével és lányával, Adéllal érkezett Rektori Hivatalba, hogy a 18 éves diák jövőjéről tudjanak meg többet. Adél a szegedi egyetemet választotta, itt szeretne továbbtanulni. Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba, de ő már régen választott. A jogi kart jelölte meg első helyen, a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakot.

SZTE nyílt nap a felvételiző diákoknak és szülőknek a Rektori Hívatal épületében. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

A szülők természetesen szeretnék, ha lányuk állami támogatású képzésben részesülne. A jelenleg is Szegedre járó Adél bizakodott, már csak egy kérdés maradt nyitott a családnál, az hogy albérlet, vagy kollégium?

Bár Adél valószínűleg már nem volt mindegyikre kíváncsi, de a több száz érdeklődő az SZTE mind a 12 karával megismerkedhetett a Dugonics téri épületben. Amellett, hogy az egyetem nyújtotta lehetőségekről tájékoztatták őket, a leendő hallgatók és szüleik a felsőoktatást érintő legfontosabb változásokról is informálódhattak.

SZTE nyílt nap a felvételiző diákoknak és szülőknek a Rektori Hívatal épületében. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

- Sokan érdeklődnek, olyanok is, akik nem szeretnének fogorvosok lenni. Fontos, hogy személyesen is találkozzanak velünk – mondta fogorvostudományi kar standjánál Molnár Janka, aki a képzésről és az egyetemi életről tájékoztatta az érdeklődőket.

Az érettségi előtt álló fiataloknál csak a szülők voltak kíváncsibbak. Nagy érdeklődés mellett egy rendhagyó szülői értekezletet is tartott Homoki-Nagy Mária, a szegedi egyetem oktatási rektorhelyettese. A teremben összegyűlt rengeteg fiatal és a kíséretükben lévő szülők figyelmét a pontszámítás és pontszerzés titkaira hívta föl a rektorhelyettes. Kiemelte, hogy mennyire fontos az emelt szintű érettségi, beszélt a szakváltás lehetőségeiről és az egyetem idegen nyelvi képzéseiről is.

SZTE nyílt nap a felvételiző diákoknak és szülőknek a Rektori Hívatal épületében. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

- Sok határon túli család érdeklődött az ösztöndíjról, illetve arról, hogy számukra miként vehető igénybe az állami támogatás, pályázhatnak-e a helyi ösztöndíjakra – mondta Homoki-Nagy Mária.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pörögtek a fekete lemezek a szegedi börzén

50 ezer forintért is árultak bakelitet szombaton, az Alsóvárosi Kultúrházban rendezett lemezbörzén, ahova a fővárosból és Szerbiából is érkeztek gyűjtők. Tovább olvasom