Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Nyolc lakodalmas zenekar versenyez

A lakodalmas zenekarok versenyének döntőjébe nyolc együttes jutott. A finálé ma délután 18 órakor kezdődik az újszegedi sportcsarnokban. A négy elődöntőből – amit Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Makón rendezett lapunk – a zsűri és a közönség is négy-négy együttest juttatott tovább.
A lakodalmas zenekarok versenyének döntőjébe nyolc együttes jutott. A finálé ma délután 18 órakor kezdődik az újszegedi sportcsarnokban. A négy elődöntőből – amit Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Makón rendezett lapunk – a zsűri és a közönség is négy-négy együttest juttatott tovább. A zenekarok döntőbeli fellépési sorrendjét sorsolással döntjük el. Minden zenekar tizenöt percet játszik. Az együttesek vezetői általában megfogadták, hogy a bírálók több zenei műfajt szeretnének hallani a fellépések alatt. Ezért a nyolc banda átalakította repertoárját. Mindannyian hangsúlyozták, hogy a közönséget szeretnék megmozgatni. Akinek mulatós kedve támad, természetesen táncolhat is, hiszen három táncparkettet is kialakítottunk: közvetlenül a színpad két sarkánál és a küzdőtéri széksorok mögött is lehet ropni.

A fesztiváli hangulatot fokozza, hogy a verseny eredményhirdetése után a nyolc banda összeáll örömzenére. Akik látták az elődöntőket, tudják már miről van szó: a művelődési házak falai eddig kibírták az óriási ovációt. A közönség minden alkalommal felállva ünnepelte a zenekarokat, s együtt énekelte a lakodalmas nótákat. Erre számítunk ma is a 240 perces műsor végén.

Atlantic együttes - sms-kód: ATLANT

A műsorból

Virágos kert az én szívem
A legszebb nyár
Ide Csöre twistelünk
Eresz alatt fecskefészek
Kis kutya, nagy kutya
Nem vagy legény Berci
Jegenyefán
Cigánysoron 

A vajdasági Atlantic együttest a második elődöntőből, Hódmezővásárhelyről juttatta tovább a zsűri. Az öttagú zenekar 2000-ben alakult. Népszerűségüket jellemzi, hogy már két hanganyagot is megjelentettek. A hat és fél év alatt több mint háromszázszor léptek fel.

– A döntőre lényegesen nem változtattunk a repertoáron. Egy kicsivel több tánczenét fogunk játszani. Munkahelyi és tanulmányi elfoglaltságunk miatt csak hétvégenként tudtunk próbálni. A zsűri a vokálozást hiányolta az elődöntőben, ezt megoldottuk. A Délmagyarországokat elküldte egy kedves ismerősünk és így értesültünk, hogy kik hogyan szerepeltek. Mi azonban úgy fogunk játszani, ahogy tudunk – nyilatkozta Nagy Zsolt, a zenekar vezetője.

Dél-Alföldi Négyesfogat - sms-kód: DELALF

A műsorból

Eladó, kiadó most a szívem
Ha bűn, hogy várok rád
Három deci köménymag
Hej rigó, rigó
Isten véled édes Piroskám
Kint a dorozsmai határban
Újra itt van
Suszter legény

A nagymágocsi Dél-Alföldi Négyesfogat a harmadik elődöntőből, Szentesről jutott tovább a közönség szavazatai alapján. A 22 év átlagéletkorú zenekar kilenc éve lép fel együtt. Az együttes tagjai több hangszeren is játszanak. Minden hétvégén muzsikálnak rendezvényeken.

– Egy este elég volt a felkészülésre, bár a repertoárt teljesen megváltoztattuk. Azt tartottuk szem előtt, hogy a közönség ismerje a számokat és velünk énekeljen. Ez az elődöntőn már bejött. Megfogadtuk Szurdi Zsolt zsűritag kritikáját és a gitárosunk több életet visz a zenélésbe. Reméljük a rendelkezésünkre álló tizenöt percben a táncparkett is megtelik – mondta Szabó Kornél zenekarvezető.

Gera Fivérek - sms-kód: GERAFI

A műsorból

Szeretni kell
Zene nélkül mit érek én
Hajmási Péter, Hajmási Pál
Csitt csak rózsám
Monti csárdás
Hej rigó rigó
Erdő szélén sátoroznak
Sűrűn esik az eső

A döntőbe elsőként a Gera Fivérek trió jutott, mivel a zsűri őket látta a legjobbnak Szegeden. A zenekar 18 éve alakult, de többször átalakult. A jelenlegi felállásban négy éve zenélnek. A pop műfajtól a lakodalmasig mindent játszanak a rendezvényeken.

– Az elődöntő óta több fellépésünk volt, de együtt nem tudtunk a fináléra próbálni. Külön egyeztettem a zenekar tagjaival. Minél több embernek szeretnénk a kedvébe járni, ezért a lehető legtöbb számot építettük be a tizenöt percbe. Ezt egy módon tudtuk megtenni, lerövidítettük a szövegeket és így minimális lesz az átállás. A zsűri elvárásának szeretnénk megfelelni, ezért a lehető legtöbb zenei műfajból ízelítőt adunk – magyarázta Gera János zenekarvezető.

Kasza Béla és zenekara - sms-kód: KASZAB

A műsorból

Halljátok cigányok
Vásárhelyi híres promenádon
Halkan pengesd
Espana
Fehér galamb
Fogj egy sétapálcát
A babám fekete roma lány
Sárközi

Az orosházi Kasza Béla és zenekara a makói, negyedik elődöntő győztese volt. A zenekar harminc éve együtt játszik. A mezőny egyetlen tagja, amely már hasonló versenyen szerepelt és díjat is nyert. Az együttes tagjai több hangszeren játszanak és muzsikájukkal bejárták már az egész országot az elmúlt évtizedekben.

– Különösebben nem kellett gyakorolnunk a szegedi döntőre, mivel ismerjük egymás rezdülését is. Csak egy pillantást vetünk egymásra és tudjuk mit kell csinálni. A repertoáron változtattunk, olyan számokat választottunk, amelyek egy versszakból állnak. Ezáltal pörgősebb lesz műsorunk, és több műfajban megmutathatjuk magunkat. A fináléban előkerül a hegedű is, amire kíváncsi volt a zsűri az elődöntős produkciónk után – mondta a készülődésről Kasza Béla zenekarvezető.

Martonosi Révész Együttes - sms-kód: MARTON

A műsorból

Aki a babáját igazán szereti
Jegenyefán fészket rak a csóka
Erdő szélén táboroznak
Megtanultam ürgézni
Sűrűn esik az eső
Fejem felett
Áttáncolom az éjszakát
Se veled, se nélküled

A vajdasági Martonosi Révész Együttest a zsűri juttatta tovább a harmadik elődöntőből, amit Szentesen rendeztünk. A nyolc éve alakult magyarkanizsai együttes repertoárjában saját szerzemények is szerepelnek. Az elmúlt években összesen hat albumot adtak ki. Nemcsak a Vajdaságban lépnek fel, hanem más országokból is kapnak meghívást.

– Nem bíztunk semmit a véletlenre, kétnaponta próbáltunk. Megváltoztattuk a repertoárt: olyan számokat válogattunk össze, amelyek széles rétegekhez szólnak. Számunkra nagyon fontos a szegedi részvétel, hiszen ha jól szerepelünk, akkor meghódíthatjuk a magyar közönséget. Ezért is jó ropogós, lakodalmas zenét fogunk játszani. Remélhetőleg táncolni is fog a közönség, mert akkor még jobb hangulatot tudunk teremteni – mondta Jányátovity Vladimir, az együttes menedzsere.

Nefelejcs együttes - sms-kód: NEFELE

A műsorból

Halvány őszi rózsa
Cyber gyerek
Én vagyok a falu rossza
A szegedi sürgönypózna
Lőre-lőre
A kanyargós Tisza mentén
Húzzátok cigányok
Alacsony ház

A ruzsai Nefelejcs együttes közönség szavazattal jutott az első elődöntőből, Szegedről a fináléba. A duó két éve játszik együtt, munka mellett zenélnek. Nagyon szeretnek hallgató nótákat játszani, de kedvenceik közé tartoznak az ötvenes-hatvan évek nagy slágerei is.

– A munka mellett sokat nem tudtunk készülni az elődöntőre. Többször átdolgoztuk a repertoárt, de végül elvetettük az összes variációt, mert úgy gondoltuk, magunkat kell, hogy adjuk. A lényeg, hogy ismét elnyerjük a közönség szimpátiáját, mint az elődöntőben. Nyolcadikok már biztosan leszünk, ami nekünk már nagy siker. Az esélytelenek nyugalmával készülünk. Nem néztünk meg egy elődöntőt sem, mert az csak felkavarta volna gondolatainkat. Így pozitívan vághatunk a döntőnek – magyarázta az együttes két tagja, Csányi Attila és Horváth István.

Party Team Band - sms-kód: PARTYT


A műsorból

Pedró kocsmája
Ha bűn, hogy várok Rád
Se veled, se nélküled
Lakodalom van a mi utcánkba'
Házasodom nemsokára, Édesanyám
Aranyeső
Most kezdődik a tánc
C-moll csárdás

A vásárhelyi Party Team Bandet a helyi közönség szavazata juttatta a döntőbe a második elődöntőből. Egyébként a zsűri értékelése alapján a második helyen végeztek. A zenekar specialitása a leánykéréseken az utcai menet hangulatának fokozása. Minden hétvégére jut legalább egy fellépésük.

– Keményebben készültünk, mint az elődöntőre. Összesen huszonöt órát gyakoroltuk a műsort. Megfogadtuk a zsűri tanácsát és a szintetizátor nem fog ritmust játszani, csak a dobos. A zsűri elnök, Pálinkó Lujza „kérésére" keringőt is beépítettünk a repertoárunkba. A szentesi elődöntőt mindannyian láttuk a helyszínen, míg a makói versenyről felvételt kaptunk – mondta a felkészülésről Dudás-Szabó István zenekarvezető.

Party zenekar - sms-kód: PARTYZ

A műsorból

Az a szép
Felszállott a vadgalamb
Love story
Úgy sír a szél
Majd ha nékem sok pénzem lesz
Táncolj cigánylány
Én vagyok én
Nád a házam

 
A makói Party zenekar a helyi közönség szavazatai alapján került a döntőbe az utolsó elődöntőből. Az együttes tíz éve játszik együtt és négyszáz számot tanultak meg eddig. A repertoárt állandóan frissítik. A zenekar Csongrád és Békés megyében lép fel.

– Az elődöntő után nagyon sok SMS-t, s telefont kaptunk, rengetegen gratuláltak, hogy bejutottunk a döntőbe. A ma esti gálára sokat készültünk, új műsort állítottunk össze, amihez figyelembe vettük a zsűri javaslatait is. Stopperrel többször lemértük az időt, hogy ne fussunk túl a tizenöt percen. Bár ezt nagyon nehéz tartani. Nagyon izgulunk, és bízunk abban, hogy hatalmas érdeklődés kíséri a gálát a sportcsarnokban és a Városi Televízió Szeged nézői körében. A döntőre sok rajongónk eljön, számítunk a biztatásukra – közölte Fejes Ferenc zenekarvezető.

A zenakarokhoz tartozó kódokat a 06-91-332-510-es számra várjuk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A virginiai vérengzés után: Amerika gyászol

Az egyetem sportcsarnokában kedden tizenötezer diák gyűlt össze, ahol sportrigmusok skandálásával,… Tovább olvasom