Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Ó, azok a szépséges hetvenes évek!

Szeged - Ön vajon ráismerne-e Vörös Gabriellára (56), a Móra-múzeum volt igazgatójára, egyetemi adjunktusra, vagy Németh György (57) fotóriporterre, karikaturistára és feleségére, Bátyai Edinára (45), a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójára? Nagy nevetések közepette velük nosztalgiáztunk, és emlékeztünk arra, miben jártak, amikor fiatalok voltak?
Személyes vallomással kezdem: Vörös Gabriellára, a Szegedi Tudományegyetem régészeti tanszékének adjunktusára – a Móra-múzeum volt igazgatójára – egyetemista koromból emlékszem: nagy feltűnést keltett a magas, nádszál karcsú, „Angela Davis-frizurás", kopott farmeres lány szakadt külsejű barátjával, akivel elválaszthatatlanok voltak. (Zárójelben: a kapcsolatból nem lett házasság.)

Könyvek hitelre

Gabi a tőle kapott felvételen 20 éves: a tiszaalpári származású magyar–történelem, majd régészet szakos egyetemista a Móra-kollégiumban lakott, azokra az évekre máig szeretettel gondol vissza. „Azt éreztem, hogy a világ legjobb dolga egyetemistának lenni, s külön szerencsének tartottam, hogy Szegedre kerülhettem – meséli. – Évente százszámra vettem a könyveket Ilonka nénitől, a könyvbizományostól hitelbe – és még fehér farmerre is futotta."

Vörös Gabriella 1972-ben – borzas frizurával, bőrruhában.

A fehér farmer nála egy idő után felváltotta a kéket, bőrruhán, bőr miniszoknyán kívül szinte nem is járt másban. Az első kék farmert természetesen Szabadkán vette a piacon, mint minden rendes szegedi fiatal. A városba kishatárforgalmival utaztak a helybeliek, a nem állandó szegedi lakosoknak azonban be kellett áldozniuk egy nyugati országba szóló ablakot. Ez kemény döntés volt, hiszen a kapitalista országokba szóló kiutazási lehetőséghez csak háromévente lehetett hozzájutni.

...és napjainkban – sminkelve, bundában, kalapban
...és napjainkban – sminkelve, bundában, kalapban

Vörös Gabi a Jugóból hozott farmerekre úgy emlékszik vissza, hogy azok jó tartósak voltak. A kopott nadrághoz sarut hordott vagy semmit: nyaranta ugyanis mezítláb járt, ami még neki is elképesztően hangzik az eltelt évtizedek távlatában, pedig igaz volt.

Az első „szerelem": a Rifle

Németh György fotóriporter és karikaturista hosszú haja és szakálla miatt került rendszeresen bajba: a rendőrök állandóan belekötöttek, mindenütt igazoltatták. A 70-es évek végén – lehet, hogy 1981-ben? – készült felvételen Gyuri közelített a 30-hoz, Edina pedig csak 18 éves volt. Az utókor számára megörökített fotón egy NSZK-ban vásárolt farmerben feszít, de az első „szerelem" nála is egy Jugóban vett Rifle volt.

Németh György feleségével, Bátyai Edinával a 70-es évek végén és most. A farmer maradt
Németh György feleségével, Bátyai Edinával a 70-es évek végén

A tanárképző főiskola akkori technikusa farmermániás volt, ma is az. „Egy farmer évekig eltartott – idézi a múltat a fotós. – Később vettem egy pirosat is – nekem volt először Szegeden –, az pár év múlva rózsaszínre fakult. A hajamat édesanyám vágta, aki fodrász volt, a szakállamat pedig magam igazítottam."

Maga varrta a ruháit

Egyik első randijára egy kopott, foltos farmerben, kinyúlt pólóban és egy elhordott szandálban ment el, amelyből legvégül papucsot eszkábált. Ez a szerelés még Edinánál is kiverte a biztosítékot, és később becsomagolva elrakta. Máig őrzik otthon. Gyuri apósa, Bátyai Jenő, a neves helytörténész egyszer meg is jegyezte: nincs ennek az embernek más ruhája?

és most. A farmer maradt
...és most. A farmer maradt.

Edina a felvételen frissen érettségizett, a Vár utcai gyerekkönyvtárban dolgozott. Ruháit akkoriban maga varrta, később aztán ő is rákapott a farmerre. Ma is szívesen hordana, de csak szabadidejében teheti meg: munkába főleg kosztümökben jár.

Mit viseltünk a 70-es években?

A 60-as évek végére Magyarországra is betört a miniszoknya, noha az elsőt Mary Quant már 1965-ben megtervezte. A 70-es évek elején a mini rövidsége már minden addigi képzeletet felülmúlt, de ami még a bugyit éppen csak takaró szoknyácskánál is jobban sokkolja az idősebb generációt, az a forrónadrág. Ugyanakkor megjelenik a miniszoknya „ellentétpárja" is, a maxi. A hippi mozgalom – megkésve természetesen – nálunk is mindent borít: véglegesen betör a farmer a mintás inggel, blúzzal, hajpánttal, saruval. Divatos a rocksztárok utánzása és a szándékosan elhanyagolt külső is. A nadrág szárának bővülése már a 60-as évek végén elkezdődött, a 70-es évek végére pedig mai szemmel is ijesztő méreteket öltött. Nagy divat a magas szárú, talpú, 15-20 centi sarkakkal ellátott holdjáró csizma és cipő is.

Angela Davis

Színes bőrű amerikai újbaloldali filozófus, ma egyetemi professzor, a hippikorszak egyik emblematikus szereplője. Az amerikai kommunista párt alelnöke is volt. Részt vett egy fegyveres rabszöktetésben, ezért elítélték, a kelet-európai országokban pedig nagygyűléseket szerveztek kiszabadításáért.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. aranka2 2009. január 19. 17:12
    „Nem meglepő a sok vén marha nosztalgiázása (ez nem sértés, hanem önirónia, én is az vagyok). Gyönyörű volt, mert fiatalok voltunk. Tény, én is jobban éltem, többet engedhettem meg magamnak, mint most. Ennek ellenére a korszak, a szocialista világ borzalmas volt.
    Hajam, ruházatom miatt bekísérhetett a rendőr. Mi köze van hozzá? Lehettem kmk-s, büntethettek, ha nem volt munkám. Cseszegettek, mert értelmiségi voltam, megbízhatatlan. Egyszer órákat töltöttem a rendőrségen, mert autóstoppal akartam utazni. "Jó cucccért" Szabadkára kellett járni, az Elvis-lemezeket is ott szereztem be. Emlékeztek még a Yugoton fekete feliratos lemezeire? Itthon nem volt. Banán sem, narancs is csak Karácsony előtt. A III/III megfigyelt minndnekit, kopók szaglásztak körülöttünk. Én még a Stasi archivumába is bekerültem, ndk-beli egyházi kapcsolataim miatt. Sorba kellett állni a benzinkútnál, tömve voltunk hiánycikkekkel, egyre elmaradottabb lett gazdaságunk, egyre távolabb kerülltünk a technikai, gazdasági élvonaltól. Mindemellett milliókkal segítettük a különböző "felszabadítási mozgalmakat" - terroristákat. Ezzel alapozta meg országunk a 90-es évek gazd. összeomlását, azt, hogy még ma is rosszabbul élünk (no, ebbe azért besegítettek demokratikus kormányaink is, kivétel nélkül).
    A Jate klub, kedves Mathiasking emlékeim szerint már 69-ben megnyílt, de lehet, hogy csak ´70 elején.”
  • 30. allegro 2009. január 19. 15:10
    „Ovodából amikor kivittek a parkba bennünket és a faros íves régi buszok között feltűnt egy új sárga busz, kórusban kiabáltuk, hogy: "PANORAMA! PANORAMA!"
    S akkoriban még összejárt a tágabb család disznótoros vacsorákra ilyentájt téli hétvégi estéken! Egy részére dolgozni napközben is, más helyekre csak este, vacsorára vártak. De jók is voltak ezek! Ma már hol rokonság? Hol a disznótorok? ....Alig, alig..”
  • 29. Pfeffer 2009. január 18. 22:59
    „A cikkben olvastam, hogy a "Gyerekkönyvtar a Var u.-ban...stb".
    En, gyerekkoromban a Deak F. u.-es Vörösmarty u.-sarkan levö Gyerekkönyvtarra emlekszem.
    Lehet, kesöbb, a Var u.-ba költöztek??
    Azt, nem tudom.
    (Igaz, felnött lettem.)”
  • 28. team5 2009. január 18. 18:16
    „15. hozzászólás TELSTAR 2009.01.18. 12:13

    Igen- nekem is.”
  • 27. team5 2009. január 18. 18:14
    „10. hozzászólás felhasználónév 2009.01.18. 10:21

    Jól látod. Az emberek többsége lényegesen boldogabb volt, de most a huszon és 30 egynéhány éves politikusok megmagyaráznák, hogy milyen sz@r volt nekünk.”
  • 26. TELSTAR 2009. január 18. 16:59
    „Én meg úgy emlékszem: Hunyd be szemed, nyisd ki szád...
    Koromnál fogva én már inkább a Hangrázdát hallgattam, amit 74-ben és 75-ben sugárzott az újvidéki rádió, elősször egy, később másfél órában, na az a műsor is nagyon ki volt találva !!!”
  • 25. karlvonbanhoff 2009. január 18. 16:28
    „19. hozzászólás seiko 2009.01.18. 13:20
    A műsor ezzel kezdődött:
    Nyisd ki füled,csukd be szád
    Itt rádió,Novi Sad!”
  • 24. Mathiasking 2009. január 18. 15:55
    „Nekem a JATE Klub megnyitása illetve szenespincéből klubbá alakítása jut főleg eszembe a ´70-es évekből. Aztán az O+A és Illés koncertek a Ligetben a szabadtéri színpadon, a futás a rendőrök elöl, hosszú haj, hímzett farmerek, csónakházak illetve az úszóházak nyári forgataga, Kishatár átlépő, seftelések, KISZ klub, Kis Hungária, kis fröccs, zóna pörkölt, lángos, sajtóház klubja, a Tollbuchin sugárúti tiszti kantin, utca bálok a SZIN-en. Mit tudtok ezekről? Néhány fotót fel kellene rakni!”
  • 23. TELSTAR 2009. január 18. 14:38
    „- tiszai árvíz
    - Watergate botrány
    - vietnami háború befejezése
    - új gazd. mech. leállítása
    - terror Münchenben
    - Fabulon
    - Képzelt riport...
    - hazai nagylemezek (LGT: Bummm, Bergendy: 7fő)
    - VIT-ek (Berlin, Havanna)
    - olajválság
    - begyűrűzés
    - ifjúsági filmek (Szikrázó lányok, Kenguru)
    - gyerekfilmek (Keménykalap és krumpliorr, Utánam srácok. Az öreg bánya titka)
    - Ki Mit Tud
    - ideológiai bekeményítés
    - Fórum műsor (Sugár András)
    - Játék a betűkkel
    - Óriás disco
    - Metronóm 77
    - NOSZF 60. évforduló
    - afganisztáni bevonulás

    ... a teljesség igénye nélkül...”
  • 22. JungHeinrich 2009. január 18. 14:36
    „...nem lehetne ebből sorozatot csinálni?A 70es évekbeli Szegedről, autók, divat az épületek...az ujság archívuma biztos ennél több érdekességet rejt...no de nem akarok kritizálni jó cikk volt...”
  • 21. Robur 2009. január 18. 13:47
    „Jó a cikk, nagyon tetszett! Lehetne még több ilyet? Én nem éltem a 70-es években, csak az elbeszélések és olvasmányok alapján tudom elképzelni. Azt mondták, akkor egyenlőek voltak az emberek, nem voltak burzsoák és ekkora osztálykülömbségek mint most.”
  • 20. footballon@freemail.hu 2009. január 18. 13:36
    „Los Angelesben él...
    http://www.szkopal.com”
  • 19. seiko 2009. január 18. 13:20
    „A másik szlogen:
    Inkább hallgass futótüzet,minthogy kergess futó szüzet!”
  • 18. TELSTAR 2009. január 18. 13:02
    „"Hogyan is szólt a szlogenje?"

    Kettő-három-hat-hat, ha nem vigyáz, pofont is kaphat!”
  • 17. sugárbányász 2009. január 18. 12:23
    „Büntetőjogi felelőségem tudatában nyomatékosan hangsúlyozni akarom, hogy a 70-es években 100szor magasabb volt az életszinvonalam, mint ebben a nyipáncás polgári demokratikus polgári demakráciában.”
  • 16. footballon@freemail.hu 2009. január 18. 12:22
    „Rádió Novi Saaaaad-Szkopál Béééééla-Futó Tűűűűz
    Slágergyűjtők albumába...
    Hogyan is szólt a szlogenje? Slágerek a 2366-on!Adhatom?”
  • 15. TELSTAR 2009. január 18. 12:13
    „Futótűz, Hangrázda - mond ez még valakinek valamit ??”
  • 14. footballon@freemail.hu 2009. január 18. 12:02
    „Nekem is tetszik a cikk!
    Én is jobban éreztem magam abban a korban!
    Kicsinyes céljainkat (lakás, gyerek , kocsi) könnyebben elérhettük, és fiatalon bátran belevághattunk.
    Ma a többdiplomás jövőkép nélküli gyermekeinknek ,munkahely nélkül még kicsinyes igényeik sem lehetnek,később házasodnak, felelősen gyermeket sem mernek vállalni.
    Csoda , hogy "kitántorognak"?
    Visszatérve a 70-es évekre, izgalmas kaland volt a "kishatárral" Szabadkára járni.,koppincs nyugati cuccokat vásárolni.
    Tény , hogy hosszú hajjal a "fakabátok" néha molesztáltak de normális életvitel mellett békén is hagytak...
    Én 28 évesen jártam először nyugaton és leesett az állam !
    Mióta nálunk is "nyugat" van ,visszasírom a hetvenes éveket!”
  • 13. flexsnake 2009. január 18. 11:29
    „Nemértem hogy a férfiakon miért látszik ennyire a kor a nőkön meg alig.”
  • 12. TELSTAR 2009. január 18. 10:41
    „Annyi kiegészítést tennék hozzá, hogy a Szabadkára való turistaúthoz senkinek nem volt szükséges nyugati ablakot "beáldozni" - azt ugyanis csak kék útlevéllel lehetett beszerezni, három évente. A pirosba kellett olyan ablakot váltani, ami érvényes volt Jugóba (és a SZU-ba) is. Úgy emlékszem, ilyet évente egyszer lehetett kérni.”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időutazás a Délmagyarral: Egyetembúcsúztató és köszöntő

Hetven hét múlva lesz 100 éves az 1910. május 22-én útjára bocsátott Délmagyarország. Lapunk e… Tovább olvasom